Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Sándor-palota: A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét
Az elnök megtette a javaslatát, a döntés nem az ő felelőssége, kommentálta az államfő hivatala a 444-nek a legfőbbügyész-jelölt személye körül kialakult helyzetet.
William Shatner 95 évesen metálénekes lett
Videón, ahogy a Star Trek sztárja Metallicát énekel.
Ilyen a fine dining és ennyibe kerül Széll Tamás Michelin-csillagos éttermében – A Stand ismét Év étterme díjas
Te megkóstolnád a Chef menüt?
Százszorosára nőtt a Magyarországra irányuló forgalom a mesterséges intelligenciát használó helyekről
A ChatGPT adja az AI-forgalom 78 százalékát, mégsem pótolja a kiesést.
A jegyek felét ingyen osztogatták a 650 millió forintos állami támogatásból megrendezett szuperoperettre
Állami támogatás nélkül közel 600 millió forintos bukta lett volna Orbán János Dénes operettje, az MVM Dome-ban bemutatott Dankó Pista.
Összeférhetetlenség miatt lemondhat a Médiatanács frissen megválasztott tagja
Alig választották meg Tóth Mátét a Médiatanács tagjának, máris távozhat. The post Összeférhetetlenség miatt lemondhat a Médiatanács frissen megválasztott tagja first appeared on 24.hu.
Otthon Start lakásberuházásokat akaszt meg a kormány, mert jön az új program – aminek azonban egyelőre nyoma sincs
A törvény indokolása szerint a korábban tervezett, de még meg nem valósult nagy lakásépítéseket a kormány új Lakásépítési Programjával akarják összehangolni.
Legfőbbügyész-casting a Tisza elutasítása után: még csak politikai próbatétel, de év végére válság lehet belőle
Baka András legfőbbügyész-jelöltjének tiszás elutasítása mögött komolyabb ok állhat, mint hogy Szathmáry Zoltán informatikai vezető volt Polt Péter idejében. A Tisza új jelöltet vár az államfőtől, ám ő úgy tűnik, kitart Szathmáry mellett. Az idő sürget: december elejéig meg kell választani az új legfőbb ügyészt, különben soha nem látott válság állhat elő.
Véget ért a Netflix sikersorozatának forgatása: már csak eddig kell várnunk Emily visszatérésére
Közelebb van, mint gondolnánk Lily Collins filmje.
Az NKA korábbi kritikusait kurátorrá nevezte ki Tarr Zoltán, de megtartott NER-konform figurákat is
A függetleneket befogadó Jurányi vezetője lett a színházi kollégium elnöke, míg a korábban Hankó Balázs botrányos döntései miatt lemondott kurátor visszakerült a legfőbb állami mecénás szervezethez.
230 laptop iskolai AI-projektekre: nevezz a One Digitális Lépéselőny pályázatra!(x)
A One Alapítvány új pályázatot indított oktatási intézmények számára, amely olyan iskolai projekteket támogat, amelyekben a mesterséges intelligencia több tantárgyat összekapcsolva segíti a tanulást, az alkotást és a közös gondolkodást.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Mercedes még jobban ráijesztett a németországi dolgozóira, a kecskeméti gyára meg közben felpörög
Miközben Kecskemét a konszern legnagyobb európai gyártóhelyévé lépett elő, Németországban a termelés további csökkentése és akár gyárbezárás is napirendre kerülhet. A Mercedes-dolgozók tiltakoznak a tervezett megszorítások ellen.
„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira
„Nem a népirtókkal, hanem a népirtók ellen játszunk” – jelentette ki a múlt héten Heimir Hallgrímsson.
Főnyereményhez jutott a Mol
Új erőben a Mol.
Nagy dobásra készülhet az MNB: meglódult a forint a sorsdöntő kamatdöntés előtt!
A délelőtti gyengülés után hétfő esti szintje közelébe kapaszkodott vissza a forint a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése előtt.
Eljött Baka András első szuverenitási tesztje: most eldől, hogy Sólyom László útjára lép vagy összerúgja a port Magyar Péterrel
Komoly politikai döntés előtt állhat Baka András Török Gábor politológus szerint.
Nagy dobásra készül a Novo Nordisk: belépne a hajhullás elleni kezelések piacára
Az Ozempic gyártójaként ismert Novo Nordisk a hajhullás kezelésének piacára is belépne, miközben a dán gyógyszergyártó a közvetlen fogyasztói értékesítésre épülő üzletágának bővítésén dolgozik - tudósított a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetn…
Itt az újabb hőkupola: nyárias fordulat következhet Magyarországon
Akár 30 fokkal térhet vissza a nyár.
Baka András az Egyesült Államokba utazik
Érkezéséig Orbán Anita vezeti a magyar delegációt az ENSZ-héten.
Válságban a világ legnagyobb szervezete, de Donald Trump sem könnyíti meg a dolgát
Három év után a magyar államfő is felszólal a közgyűlésen.
Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó
A kék-fehérek soraiban 79 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett.
Bemonta az izraeli vezető: Egész Gázát porig rombolja az IDF, ha ez tényleg megtörténik
Izrael a földig rombolja Gázavárost és teljesen kitelepíti a területet, ha a Hamász megpróbál elrabolni izraeli állampolgárokat – jelentette ki Izrael Katz védelmi miniszter a Times of Israel cikke szerint.
Pikáns titkok, botrányok és erotika: leleplezik Budapest rejtett történeteit
Rendhagyó dolog készül a fővárosban.
Takács Árpád szerint Békés megyei táborokban egymás senkiházizását, trógerezését és agyhalottazását tanulták a gyerekek, és ez is Magyar Péternek köszönhető
A fideszes képviselő arról is beszélt, hogy az LMBTQ-szervezetek arra vártak, hogy be tudjanak menni a Békés megyei iskolákba és óvodákba, de ott lesznek a gyermekeiket védő apák is.
A Rockstar már most világossá tette, hogy nem akar GTA 6 modokat
A történeteket, karaktereket és küldetéseket sem lehetne szabadon átírni.
Deák Bill Gyula így vélekedett a fiatal zenészekről: „Nekem ez a mai zene nem mond semmit”
A mai zenéről, és a fiatal zenészekről vallott.
A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése
Az uruguayi középpályás alsó hangon két hónapot is kihagyhat.
19 éves férfi gyilkolt Esztergomban
Fél órán belül elkapták.
Nathan Fillion elárulta, hogy a Superman folytatásában sokkal jobban előtérbe fog kerülni a köpenyes hős nemezise is, és pár részletet is felfedett már ennek kapcsán
Guy Gardner megformálója beszélt kicsit arról, mire számíthatunk a Man of Tomorrow-tól.
Lannert Judit: Még nem találkoztam olyan pedagógussal, aki igényt tartott volna arra, hogy Rétvári Bence beszéljen a nevében
„Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom” – írta az oktatási miniszter, aki azt is felsorolta, szerinte mi mindenben ártottak a Fidesz-kormányok az oktatásnak.
Holoda Attila: Egészen más helyzetben vagyunk ellátásbiztonsági szempontból, mint néhány éve
Az elmúlt években rengeteget romlott Európa versenyképessége, a G7 Paradigma – Verseny az energiáért konferencián arról beszélgettek energetikai szakértők, mennyiben függ össze a lemaradás az európai energiapolitikával.
Nagyot változik a Forma-1: váratlan döntést hozott a szövetség, teljesen átírják a szabályokat
A szervezet eltörli a háromórás időlimitet, rugalmasabbá teszi a szabadedzéseket, és megszünteti a sebességváltók engedélyeztetési kötelezettségét is.
Katonák vehetik át a minisztériumok őrzését, 300 rendőrt vezényelhetnek át
Az átszervezés időpontjáról még nincs információ.
Hatvan robbanószerkezetet találtak az autópálya alatt
Gránátokkal és rakétákkal van tele a tervezett sztráda területe.