Hónapokig hallgattak róla, most kiderült: kutat fúrna a Mol az Őrségben, tiltakoznak a helyiek
Hosszú ideig visszatartott hatósági dokumentumokból derült ki, hogy a Mol újabb földgázkút fúrását tervezi az Őrségben, Bajánsenye határában.
Hosszú ideig visszatartott hatósági dokumentumokból derült ki, hogy a Mol újabb földgázkút fúrását tervezi az Őrségben, Bajánsenye határában.
A magyar sportoló négy érmet nyert az idei Európa-bajnokságon.
Több mint 120 éves története alatt Kollár János az első magyar, akinek átadták a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat. The post Először vehette át magyar matematikus a nemzetközi Bolyai-díjat first appeared on 24.hu.
Folytatódik a per Dudás István ügyében.
„Már a sérülés pillanatában tudtam, nem néhány napos kihagyás lesz, és még Törökországban kiderült, elülső keresztszalag-szakadásom van.”
Baráth Péter is segédkezett a rászorulókért szervezett jótékonysági napon Olomoucban.
Újabb díjat vezet be az EU, erre mindenkinek figyelnie kell.
Szerencséje volt, és nem került rossz kezekbe a szkript.
A Deutsche Bank elemzése szerint bár Donald Trump amerikai elnök "szuperintelligenciája" valószínűleg soha nem valósul meg, az amerikai gazdaság így is jelentősen profitálhat a mesterséges intelligencia hajtotta termelékenységnövekedésből - tudósított a Marketwatch.
A nyomozásban 17 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot.
Az ATP- és WTA- tornákon az orosz és fehérorosz játékosok semlegesként továbbra is részt vehetnek.
A futballista és családja nem sérült meg. The post Gulácsinak üzent a Villarreal edzője azután, hogy fegyveres rablók jártak a magyar kapus otthonában first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
November 1-jétől új uniós vámszabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagokra.
A járművek fedélzeti rendszerei rögzítették a katonák be- és kiszállását, a helyszínek közötti csapatszállítást, valamint a katonai létesítményeknél használt beléptetőkódokat is.
Bár az olaj ára a határidős piacon 105–110 dollár között van, a valóság ennél sokkal borúsabb.
Diftéria, tetanusz és szamárköhögés ellen kapnak emlékeztető oltást a 6. osztályos tanulók. Egyes diákoknak idén az Adacel vakcinát adják, ám mivel az oltóanyagot a különböző országokban eltérő néven forgalmazzák, ez sokakat összezavarhat. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) most tisztázta a helyzetet.
A Tesla-vezér tagadja, hogy ilyen ajánlat született volna.
Több mint 4,8 milliárd köbméter földgáz van a hazai tárolókban, ami a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerint 96 téli napig fedezné az egész ország igényét, a háztartásokét pedig több mint 200 napig.
Tömeges csapást mért az éjjel az orosz hadsereg az ukrán fővárosban, valamint Kijev és az északkelet-ukrajnai Harkiv megyében Ukrajna energetikai infrastruktúrális létesítményeire - közölte szerda reggel a moszkvai védelmi minisztérium az MTI cikke szerint.
Kijevet és Moszkvát is meglepte Donald Trump, amikor energetikai tűzszünetet jelentett be a két ország között. Az ukrán parlament közben elfogadta a magyar kisebbségnek fontos nyelvtörvényt. Stúdiós elemzés.
Az Origónak Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem rektora nyilatkozott.
A képviselő a Bujdosó Andrea felszólalása közben elhangzott parasztozásra reagált, a sértegető később nyilvánosan bocsánatot kért.
Emelkedik az olajár a Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt.
A csodamobilon lesz Android, Linux és Windows 11 is, mert miért is ne?
Monica Bellucci lánya egyértelműen édesanyja szépségét örökölte.
Még a szüleinek sem mondta el, hogy rákos.
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára is az előző napi szinten maradt.
A Fehér Ház kérésére távozik Kimberly Guilfoyle, akinek a kijelentései a Bolojan-kormány bukására is ráirányították a figyelmet, az ügy szálai pedig Bukaresttől Athénon és Washingtonon át egészen Míkonoszig vezetnek. Végigvettük, hogyan jutott el a Guilfoyle-ügy néhány hét alatt a nagykövet távozásáig és milyen kérdések várnak még válaszra.
Az amerikai elnök arról beszélt, hogy rengeteg olajat lehetne kitermelni a szigeten
Az URL-ekben a .com helyett akár a .trump is szerepelhet hamarosan.
Ilyen üzemanyagárak várhatók október 14-én.
Titkos lehallgatókészüléket találtak az OpenAI San Franciscó-i központjának egyik vezetői tárgyalójában, a WC-papírba rejtett eszközt és annak eredetét pedig a cég saját mesterségesintelligencia-modelljével derítette fel. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a készüléket a 35 éves szaúdi állampolgár, Abdulrahman Alfozan helyezte el, akit a vállalat azonnal elbocsátott, bár szerintük nem fért hozzá érzékeny a…
Tűzszerészek vizsgálták át az épületet.
77 százalékos a gáztárolók töltöttsége, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint Magyarország megfelelően felkészült a télre.
Kisebb emelkedéssel indítja a napot a magyar tőzsde.