Az elmúlt 84 év leghevesebb esőzése mossa el épp Isztambult
Az esőzés utáni áradásoknak halálos áldozatai is vannak.
Az esőzés utáni áradásoknak halálos áldozatai is vannak.
Az AstraZeneca együttműködési megállapodást kötött a mesterséges intelligenciával foglalkozó insitro biotechnológiai vállalattal a nehezen kezelhető máj- és szívbetegségek új terápiáinak felfedezésére és fejlesztésére.
Összesen hat ügyben indult eljárás. Mi történt? Befogadta az ukrán pénzszállítók ügyét a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), összesen hat ügyben indult eljárás a pénzszállítók magyarországi fogvatartásával kapcsolatban, írja a Telex az ukrán állami hírügynökségre hivatkozva. Részletek. A felperesek azt állítják, hogy kínozták és illegálisan tartották fogva őket Magyarországon, ezzel a magyar bűnüldöző…
A Raben-csoport új logisztikai központot nyitott az észak-görögországi Színdoszban, ami jelentősen felgyorsítja és hatékonyabbá teszi a Magyarország és Görögország közötti áruszállítást - írja közleményében a cég. A tízmillió eurós beruházási program részeként átadott thesszaloniki létesítménynek köszönhetően a magyar vállalatok megbízhatóbban és gyorsabban érhetik el a dél-európai piacokat.
Több mint 40 év telt el a halála óta, de a francia filozófus hatása töretlen. Beskatulyázhatatlan, különleges gondolkodója volt a múlt századnak, aki képes volt megváltoztatni a kérdéseinket, amiket az evidensnek tartott dolgokkal kapcsolatban teszünk fel.
Befizette a 2026-ra előírt összeget az egyik legnagyobb város.
Zöld utat kapott Kínában az Apple mesterségesintelligencia-szolgáltatása, az Apple Intelligence – jelentette be Tim Cook, a vállalat vezérigazgatója Sanghajban, a The Paper című kínai állami lapnak adott interjújában.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (NMHH) friss határozatában megállapította, hogy az ATV megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi követelményét. A televízió ugyanis úgy számolt be az ATV-t is tagjai között tudó televíziós lobbiszervezet, a MEME és három társszervezete Media1-et támadó közös közleményéről, de a Media1 ezzel ellentétes álláspontját későbbi híradásaiban sem ismertette. A hatós…
Polyák Gábor NMHH elnök a döntését a LinkedIn-oldalán jelentette be.
Mikrobiológiai nem megfelelőség miatt kétféle Primavera ásványvizet hívott vissza a Magyarvíz Kft.
Premierdátumot kapott Az igazság mániákusai.
Kalandok, különleges látnivalók és felejthetetlen élmények várnak rátok országszerte az őszi szünetben!
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Kisebb kilengések mellett a szerdai szint közelében mozgott a forint csütörtök délelőtt.
20025-ben két arany-, az előző idényben három ezüstérem volt a székesfehérvári klub mérlege.
Az elmúlt hét vége június óta nem látott és azóta várt csapadékot hozott hazánk területére. Ez átnedvesítette a talaj fölső rétegét, így a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz, vetéséhez is kedvezővé váltak a körülmények. A jövő hét közepéig a folytatás csendes, száraz, őszi időt ígér.
Csütörtökön robbanás miatt szakadt be egy kecskeméti melléképület födéme. A helyszínre érkező tűzoltók egy embert mentettek ki a romok közül, akit azonnal átadtak a mentőknek.
Palotás Katalin 87 éves volt.
Az európai szövetség a hatóságokkal történt egyeztetést követően helyezte át a mérkőzés helyszínét.
A Richter és az OTP papírjai húzzák a BUX indexet, a forint pedig könyörtelenül kihasználja a dollár gyengélkedését.
Nagy várakozással tekint Székesfehérvár a 2027-es állami költségvetés önkormányzatokat érintő számai elé – derült ki Cser-Palkovics András polgármester, a Megyei Jogú Városok Szövetsége társelnökének bejegyzéséből. A városvezető szerint a közelmúltban a minisztériumban elhangzottak alapján "nagyon óvatos optimizmusra" is lehet ok.
Az Európai Unió vezetői szólni terveznek Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy hagyja abba Donald Trump amerikai elnök kritizálását, mivel maga ellen fordíthatja ezzel az Egyesült Államokat – tudta meg a Financial Times.
A legkisebb Toyota is hibrid lett, ez pedig sokkal nagyobb változás, mint amilyennek hangzik.
Európa legjobb U21-es szárnyvédői között szerepel a paksi Győrfi Milán.
Befogadta az Emberi Jogok Európai Bírósága az ukrán Oscsadbank pénzszállítóinak panaszát, így összesen hat ügyben indult eljárás a magyarországi fogva tartásuk miatt. A felperesek szerint a magyar hatóságok kínozták és jogellenesen tartották fogva őket.
Az eljárás a megfélemlítésről szólhat.
Tagadja a bűnösségét a 34 éves férfi. The post Agyonverte az apját egy nagykanizsai férfi, majd lefeküdt aludni first appeared on 24.hu.
Az olívaolajat szállító hajó Trójába, esetleg Krétára tartott, de 4500 éve elnyelték a hullámok.
De az egész csapattal kibabrált. The post Varga Barnabás szívta meg a csapattársa butaságát first appeared on 24.hu.
A brit humoristát hat nő vádolja nemi erőszakkal és szexuális zaklatással.
Pakisztánban gyakoriak az épületomlások, mivel az építési szabályokat gyakorta nem vagy csak lazán tartják be, hogy csökkentsék a költségeket..
Egy építkezés miatt ideiglenesen P+R parkolóként üzemelt a terület, ám ez az időszak 2026. november elsején véget ér, de a helyiekre más szabály vonatkozik.
Látszik itt némi ellentmondás, amelyet a kormány egyelőre nem iparkodik feloldani.
Bemutatták az újdonsült örökös bajnok, Adolf Balázs és a mesteredző, Nyerges Attila nevével kiegészített márványtáblákat.
Bombafenyegetés miatt kellett kiüríteni két budapesti, XV. kerületi iskolát csütörtökön. A rendőrségi átvizsgálás során nem találtak robbanószert, a Nemzeti Nyomozó Iroda azonban terrorcselekmény előkészülete miatt indított nyomozást.
Kallas szerint Oroszország a tavalyi Anchorage-i csúcstalálkozó óta arra törekszik, hogy az Egyesült Államokon keresztül kényszerítse térdre Ukrajnát.