Háromhetes csúcsra tört a forint, de most jön az igazi gyomros: mi vár a magyar devizára?
Három hete nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben szerdán.
Három hete nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben szerdán.
Egyelőre nem találtak hatóságót, amely meghallgatná Fürcht Pált – az Országgyűlés lehet az a fórum, ahol tanúvallomást tehet akár Magyar Péter telefonügyéről, akár arról, hogy Rogánék valóban tüntettek-e el neveket a Schadl–Völner-ügy irataiból. Közben újabb három ügyész került fontos pozícióba, a legfőbb jelölt pedig várakozik.
A Morgan Stanley a harmadik negyedévben 20,3 milliárd dolláros nettó bevétel mellett 3,03 dolláros egy részvényre jutó eredményt ért el, ami az egy évvel korábbihoz képest is növekedést mutat. A jó teljesítmény mögött elsősorban a részvénykereskedés kiugró eredménye és a vagyonkezelési üzletág rekordjai állnak. A bank részvényeinek árfolyama fél százalék felett emelkedik a gyorsjelentés utáni percekben a tőzsdenyitá…
A Telex úgy tudja, hogy Láng István maga kezdeményezte a távozását. A miniszter szerint olyan új vezetőt szeretne, aki a vízmegtartást a hazai vízgazdálkodás egyik legfontosabb prioritásának tekinti.
A forint őrzi előnyét az euróval és a dollárral szemeben, az amerikai inflációs adat hozhat újabb impulust a kereskedésben.
Kerecsenden találták meg az ismeretlen férfi holttestét.
Trump elnök nagyon dühös Zelenszkij elnökre, még mindig nagyon komolyan fontolgatja, hogy leállítja a hírszerzési adatok megosztását Ukrajnával – tudta meg a Semafor.
Vízió az androidok elődjeként beszélt a festményen látható, lángoló alakról.
Van, amibe nem kell többet belelátni.
A friss program a modern oktatás egyik alapköve lehet.
A miniszterelnök üzent a HVG-nek.
Helyreigazító közlemény a "Nem kér a víztározónak, gyümölcsmosónak hazudott medencékből Tihany: elbontatják a kamu nyárikonyhát is, repült a bírság” címmel megjelent cikkünkre.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
"Ennek a társadalomnak iszonyatosan hiányzik egy nagy, közös siker" – mondta Karácsony Gergely arról, miért tartaná fontosnak, hogy Budapest olimpiát rendezhessen. A főpolgármester szerint a játékok nemcsak sporteseményt, hanem a város újradefiniálását és régóta halogatott fejlesztések megvalósulását is jelenthetnék. Az olimpia jelenleg mért társadalmi támogatottságáról úgy vélekedett, hogy az "jó kiindulópont", és…
A főpolgármester szerint érdemes egy olimpiát összekötni amúgy is tervezett fejlesztésekkel.
KEZDÉS: 21.00. Óvatos az AEK orvosi stábja Varga Barnabással.
Hét ország érdeklődik az ötkarikás játékok iránt.
Nincs több kábeles töltés.
Két stábtagtól elköszöntek Thorsten Fink menesztése után, de a magyar kapusedző maradt.
Láng István utódját keresik. The post Gajdos László elmondta, miért mond le az OVF vezetője first appeared on 24.hu.
Növekvő jelzálogteher az amerikai ingatlanpiacon.
Magyar Péter az Origóhoz hasonlította a HVG-t, amely Tótth András energetikai államtitkár lemondásának hátteréről írt több forrás alapján.
Deák Dániel szerint a belső feszültségeket három döntő tényező táplálja, a HVG szerint komoly bajok vannak a gazdasági és energetikai minisztériumban.
Egyre több részlet derül ki arról, hogy fegyveresek rablók betörtek Gulácsi Péterék spanyolországi otthonába. The post Négy fegyveres tört be Gulácsiékhoz, egy órán át fenyegették a kapust és feleségét first appeared on 24.hu.
És még csak az előszezon zajlik az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.
A közmédia teljes szervezeti és tartalmi megújítását ígéri a Független Közmédia Testület (FKT). Bayer Judit, a testület elnöke az FKT szerdai sajtótájékoztatóján a leendő vezérigazgató kiválasztásáról, a gazdálkodás átvilágításáról és a közmédia jövőjéről beszélt. Hargitai Miklós, az FKT tagja bírálta a közmédia korábbi politikai működését. Az MTI vezetőjének kiválasztására is hamarosan pályázatot írhatnak ki.
Nem arra tervezték a Dev Drive-ot, hogy azon tárold a kedvenc címeidet vagy munkaprojektjeidet, de megállítani sem fog senki ebben.
Történelmi méretű, mintegy 40 dolláros szakadék alakult ki az olaj tőzsdei és fizikai piaci ára között,
Folytatja kötvényprogramját az Alteo, a társaság novemberben 11-12 milliárd forint értékben bocsáthat ki új kötvényeket – derül ki a társaság szerdai tőzsdei közleményéből. A bevont forrást meglévő hiteleinek részleges vagy teljes kiváltására fordítaná a vállalat.
Messzire kellett rengeteg fenyőt szállítani, így az amúgy sem gyenge kamion erejét egy szokatlan helyre szerelt pluszmotorral dobták meg.
Öt komoly jelentkező szeretné megvenni az egyik legnagyobb olasz kávégyártót.
Otthonaikat is el kell hagyniuk a lakóknak.
Duda Éva vállalkozása 11 millió forintot kapott az NKA-pénzekből.
Palisca Mária nagybörzsönyi házán egyik napról a másikra vastag repedések jelentek meg két éve. Azóta csak rosszabb lett a helyzet, jön szét a parketta, a csövek kicsúsznak a falból. Az utcán két másik épület is érintett. Egy beomlott régi borospince, de az aszály is okozhatja a rejtélyes jelenséget.
Kedden elfogadta az Országgyűlés a Tisza gyermekvédelmi törvényjavaslatát.
A miniszterelnök és a gazdasági miniszter sem tervezi lemondását.