Molnár Áronék csak azért is megcsinálják a filmjüket, amely mögül kifarolt a gyártó
Az örökség című magyar filmért járó fizetésüket fogják visszaforgatni.
Az örökség című magyar filmért járó fizetésüket fogják visszaforgatni.
Vettel első vb-címe óta nem látott olyan sorozatot a Formula–1, mint ami most épül.
Aki amiatt aggódott, hogy az év végi ledolgozós szombat miatt újabb parkolási bírságba fut bele, most fellélegezhet.
A hatóságok egyelőre nehezen férnek hozzá a roncsokhoz, mert a repülőgép által ütött kráter a viharok miatt elkezdett megtelni vízzel.
Az AEK és a Real Madrid keddi sajtótájékoztatói előtt körülnéztünk az AEK stadionjában, és annak környékén.
A külföldi autósokat is érintheti a változás.
Komoly leépítést és gyárbezárásokat jelentett be a német Schaeffler autóipari beszállító, amely európai szinten 3460 munkahelyet szüntet meg, és öt telephelyét végleg bezárja.
A Fidesz nem szavazott, a Mi Hazánk ellenezte.
A 90 esztendős mester eddigi munkássága az elektronikus zene alakulására is hatással volt.
Baka András köztársasági elnök második jelöltje volt.
Johnny Depp mégsem zárkózik el teljesen Jack Sparrow visszatérésétől, de egy feltétele azért van.
Fejes Péter feladata lesz az ügyészség szakmai és erkölcsi megújítása. Azonnali, drasztikus személyzeti és szervezeti átalakításokat ígért.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az Országgyűlés kedden megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, aki Baka András köztársasági elnök második jelöltjeként került a parlament elé. Az államfő eredeti jelöltjét, Szathmáry Zoltánt a képviselők kétszer sem választották meg. Fejes támogatását Magyar Péter miniszterelnök jelentette be a Tisza-frakció döntése alapján. A kilencéves tisztség Nagy Gábor Bálint, Polt Péter utódjának lemondásával üresedett…
A köztársasági elnök második jelöltjét már támogatta a Tisza Párt.
An Anthropic szerint drámai módon felgyorsíthatja az AI saját maga továbbfejlesztését.
A tornára nem január 7. és február 5. között kerül sor, hanem 2027. december 23. és 2028. január 21. között.
Megállapodástervezetet dolgozott ki az Egyesült Királyság és az Európai Unió, amely megszüntetné a Brexit után bevezetett ellenőrzéseket az élelmiszeripari és mezőgazdasági exportra vonatkozóan.
Újabb nagykövetek hazahívását nem tervezi, további orosz diplomaták kiutasításával nem számol Orbán Anita. A Telexnek adott első interjújában a külügyminiszter beszélt arról is, hogy mivel járul hozzá Magyarország az orosz–ukrán háború lezárásához, és hogy miért írta alá amerikai útján Marco Rubióval a szélsőséges baloldali szervezetekkel szembeni együttműködési szándéknyilatkozatot.
Az utasokat kimenekítették a gépről.
Megérkeztek az októberi statisztikai adatok a két fő kereskedelmi tévécsatornától.
Újabb fertőző betegségeket azonosítottak Magyarországon.
A Wear OS 8 egyik újdonsága lehet a felső állapotsor, de még bőven nem biztos.
Alkotmányos válság bontakozott ki Lengyelország az Alkotmánybíróság körül, amely az ellentétes politikai táborokhoz tartozó Karol Nawrocki köztársasági elnök és Donald Tusk miniszterelnök közötti újabb összeütközést is hozott. A válság miatt már három nagykövet is beadta lemondását. A keddi napra összehívták az Alkotmánybíróság közgyűlését, de kérdés, hogy jelen lesz-e ezen a 15-ből 10 alkotmánybíró, hogy az ülés ér…
Emellett megszavazták a Magyar Rádió és Televíziót működtető társaság alapító okiratát is, és módosult a cégnyilvánosságról és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény is.
A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
Nagy részük hemzseg a sérülékenységektől. Több olyan webes felület is szabadon hozzáférhető, amelyeken keresztül akár be is lehet avatkozni az érintett eszközök működésébe.
Latin-Amerikáé lett az első négy helyből három.
417 önkormányzati meghallgatás 10 202 felszólalását elemezte egy amerikai cég, hogy kiderüljön, mit gondolhatnak az amerikaiak az adatközpontokról.
Gyermekét összeverték, majd tájékoztatást és elköszönési lehetőséget sem kapott.
De kikerül még a kínálatból néhány népszerű horror, valamint az egyik DC-film is a hónap során.
Az ASGC Games Industry Layoffs Tracker adatai alapján már a 11 000-et karcolja a 2026-ban elbocsátott alkalmazottak száma, ami jóval rosszabb, mint a tavalyi eredmény.
Felix Zwayer neve máig összefonódik a német futball egyik legsúlyosabb bundabotrányával.
Hírek, videók és exkluzív tartalmak a Nemzeti Sport és az RTL+ együttműködésének részeként a Bajnokok Ligája-játéknap felvezetésében.
A Magyar Külügyi Intézet igazgatójától felvételkor megkérdezték, támadható-e bármivel. Nemmel felelt.
Azt továbbra sem árulta el, meddig marad parlamenti képviselő.