Döntött a bíróság: letartóztatásban marad Matolcsy György
Elutasította a volt jegybankelnök fellebbezését a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék.
Elutasította a volt jegybankelnök fellebbezését a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék.
A Fővárosi Törvényszék szerint fennáll a veszélye, hogy a jegybank korábbi elnöke szabadlábon vagy házi őrizetben is befolyásolná a nyomozást az MNB-ügyben.
Felmerült a gyanú, hogy bizonyítékokat semmisíthettek meg.
A bíróság szerint a gyanúsítottak jó anyagi helyzete és nemzetközi mozgási lehetősége is növeli annak kockázatát, hogy elérhetetlenné válnak. Mi történt? Letartóztatásban marad Matolcsy György, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt a bírói döntést, amellyel elrendelték a volt jegybankelnök és két másik gyanúsított letartóztatását. A bíróság első fokú letartóztatása után mindhárom gyanúsított fellebbezett a…
Fennállhat a szökés veszélye.
A Fővárosi Törvényszék szerint fennáll annak a veszélye, hogy Matolcsyék lelépnek. Példaként hozták fel a volt jegybankelnök fiát, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni.
Olyan jeleket találtak, hogy valaki megpróbált bizonyítékokat megsemmisíteni – írta a Fővárosi Törvényszék Matolcsy György ügyéről.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Andrássy út
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · MVM Dome