Mit titkol Lannert Judit a tankerületi vezetők kiválasztásáról?
A szavazásban résztvevő tanárok számtalan helyen arról számoltak be, hogy nem vették figyelembe a döntésüket.
A szavazásban résztvevő tanárok számtalan helyen arról számoltak be, hogy nem vették figyelembe a döntésüket.
Több ezer hamis vagy félrevezető tartalom jelent meg Lengyelországban az alkotmánybírósági válság idején. A hatóságok szerint számos esetben bothálózatok és manipulált képek állnak a háttérben. The post Német katonai beavatkozásról szóló álhírek terjednek Lengyelországban first appeared on 24.hu.
Donald Trump amerikai elnök és az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) pénteken bemutatta egy új amerikai űr- és repülőipari rendezvény terveit, amely az elnök ígérete szerint a világ más országaiban tartott legnagyobb légibemutatókat is felülmúlja.
Létezik jó sorrend, vagy a történet egyik formáját mindenképpen utálni fogjuk?
Így alakulnak az üzemanyagárak november 7-én.
Egy hete indult útjára az aláírásgyűjtés „Petíció a magyar röplabdasport értékeinek megőrzéséért és jövőjéért!” címen.
A legutóbbi ezüstérmes és kupadöntős kolozsvári Universitatea elleni találkozón egyik csapatnak sem volt igazán nagy gólhelyzete.
Fogalommagyarázásba kezdett a politikai szakértő.
Az 50 éves férfit feljelentették, mivel egy Benito Mussolinit ábrázoló pólót viselt Milánóban, a Ferencváros meccse előtt.
Azt viszont egyelőre nem tudni, mikor kerül újra képernyőre.
Houston polgármestere jelentette be, hogy a városvezetés ezentúl csak részben működik együtt a brutális razziáiról elhíresült ICE-ügynökeivel. Meg akarják szüntetni a városban uralkodó félelmet és szorongást.
A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A harmadik szabadedzéssel egy időben bejelentették a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj szerződéshosszabbítását.
2027-től új lendületet kaphat Ukrajna támogatása és az Oroszország elleni szankciós politika a demokraták amerikai félidős választási győzelmét követően - írja a Financial Times. Miközben az amerikai, orosz és ukrán delegációk jövő héten Abu-Dzabiban ülnek tárgyalóasztalhoz a háború lezárása érdekében, a demokrata törvényhozók állítólag egy 15 milliárd dolláros új biztonsági segélycsomag összeállításán dolgoznak.
Valóban segítenek az immunrendszer támogatásában az étrend-kiegészítők? Dietetikusok szerint a C-vitamin, a cink, a probiotikumok, az omega-3 zsírsavak és a D-vitamin kiemelt szerepet játszhatnak a szervezet védekezőképességének fenntartásában. Mutatjuk, mit mondanak a kutatások és kiknek lehet szükségük pótlásra.
Ezzel eldőlt, hogy 2035-ig láthatunk versenyt az egyik legizgalmasabb helyszínen.
Több órára leáll az alkalmazás!
Új pályázati lehetőség indult a középiskolák tanulói számára: a BoschxRichter Díj Középiskolásoknak elnevezésű pályázatot Magyarország két innovatív nagyvállalata első alkalommal hirdette meg közösen.
Az áttetsző kontroller nem újdonság a Sony kínálatában, a színes, átlátszó DualShock kontrollerek különösen emlékezetesek voltak az eredeti PlayStation korszakában, 1998 körül. Hasonlókkal rukkol ki most is, ám vannak, akik szerint ezzel csak azt akarja feledtetni, hogy meg fogja szüntetni a fizikai lemezek gyártását.
Több hullámban indított ballisztikus rakétákat Oroszország az ukrán főváros ellen, a támadásban legalább hat ember megsérült.
Egyelőre az sem biztos, hogy az intézkedés a tervezett időpontban elindulhat, és az autósoknak mekkora megtakarítást hozhat.
Kínai szülők gyerekeként született Budapesten Li Weirong, aki a generációk és kulturális különbségek áthidalására készített kommunikációs modellt.
Sade-et és zenekarát november 14-én iktatják be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, olyan előadók társaságában, mint Phil Collins, Billy Idol és az Iron Maiden.
A tárcavezető a támadást Olaszország Ukrajnának nyújtott támogatásával hozta összefüggésbe.
A Core Design egykori tagjai egyáltalán nem örülnek annak, hogy az Eidos kizárólag a hősnő idomaival szerette volna eladni a játékukat.
Egy-egy koncertjegy árából belekóstolhatunk a tévé show-k világába.
A fiatalt kórházba szállították, agyrázkódással megúszta az esetet
Egy új kutatás szerint a korábban biztonságosnak tartott vegyület a magzati fejlődésre is hatással lehet.
A tornát idén az egyéni küzdelmektől külön rendezték meg.
Mindketten vendégszerepet kaptak a Monsterverse új sorozatában.
Leírta azt is, mi változik.
A New York Times értesülései szerint azzal bízták meg egy MI-cég egyik vezetőjét, hogy szerezzen információkat az amerikai MI-chipekről. The post Kína egy cégvezetőt szervezett be, hogy kémkedjen az Nvidia vezére után first appeared on 24.hu.
Ajándékbolt és kocsma mögé bújtatták a fajvédő eszméket.
Többen és egyenletesebben haladhatnak rajtuk kevesebb balesetet okozva, viszont környezetszennyezőbbek és kis bajból is nagyot generálhatnak – hangzanak a pró és kontra érvek. De mitől okos egy út, és mire lehet még használni a forgalomirányításon túl? Ennek kutatásában élenjárnak a hazai szakemberek is.
Több mint tíz helyszínen dolgoznak a szakemberek a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalon. The post Felszámolják a 12 percnyi késést okozó lassújeleket a győri fővonalon first appeared on 24.hu.