Hatalmas lépésre szánta el magát a Revolut: olyan dologra készülnek, ami mindent megváltoztat
Bár az intézmény teljes körű banki engedéllyel rendelkezik, lakossági termékei és szolgáltatásai egyelőre nem érhetők el.
Személyre szabható hírfolyam
Bár az intézmény teljes körű banki engedéllyel rendelkezik, lakossági termékei és szolgáltatásai egyelőre nem érhetők el.
A főváros pénzügyi helyzete hónapok óta komoly viták tárgya.
Orosz tulajdonosait és Oroszországban végzett szoftverfejlesztéseit titkolta el egy amerikai cég, amelynek termékeit a Secret Service is használta. A vádirat egyelőre csalásról szól, de csak hajszál választja el a kémkedéstől..
A létszámhiány miatt a rendszer nem fogja bírni a rá nehezedő terhelést, még inkább elhúzódnak majd az eljárások.
Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük.
Meglepő történettel állt elő R. József a gyanúsítotti kihallgatásán – ám a bíróság nem volt rá vevő, és elrendelte a letartóztatását. The post „Senkit sem kergettem az utcán, csak az apósom kocsiját akartam összetörni a baltával” – mesébe illő történettel állt elő a rendőrök által lábon lőtt abonyi rém first appeared on 24.hu.
Komoly botrányt kavart.
Sepsi Enikő szeptember 30-ig látja el a rektori feladatokat, utána tanárként folytatja a munkát az egyetemen.
A Királydombi Családi Napon két rendhagyó kötetet is bemutatnak.
A játékvezetői bizottság később megállapította, hogy a kapus nem szabálytalankodott, ezért határozatlan időre eltiltotta a meccs bíróját.
Robbanás rázta meg Athén városát, többen megsérültek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az egykori médiavezér többször is megütötte a volt feleségét, amiért a bíróság elítélte.
A kórházban halt bele súlyos sérüléseibe.
Milliárdok mennek el az épület üzemeltetésére.
A lap szerint ugyanezt most Emil Nielsen mondhatja el magáról Veszprémben. The post Sportbladet: Gottfridsson a világ legjobban kereső kézise volt Szegeden first appeared on 24.hu.
Június óta letartóztatásban van Matisz Károly István.
A rendőrök egy héten keresztül ellenőrizték a használatát, az akció lesújtó eredménnyel zárult.
Pardavi Márta többször szerepelt a Forbes.hu legbefolyásosabb magyar nők listáján.
A tömegszerencsétlenségnek kilenc sérültje is van. The post Két évet kértek a 19 éves fiatalra, aki két ember halálát okozta Nyírmihálydinál first appeared on 24.hu.
A biszfenol-A (BPA) kioldódása élelmiszerekbe és italokba komoly egészségügyi kockázatot jelent, bizonyítottan károsítja a hormon- és immunrendszert. The post Riasztást küldött az uniós hatóság: konzerveket vontak ki a forgalomból first appeared on 24.hu.
Még mindig vele van az Erő... Betöltötte 75. életévét az a naiv srác a Tatuinról, aki közel 50 évvel ezelőtt elindult, hogy kiszabadítson egy hercegnőt a fogságból...
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Facebook-posztban reagált a Fidesz vádjaira.
A modern játékok és a nagy méretű munkafájlok gyorsan megtölthetik egy notebook belső tárhelyét. Egy külső SSD-házzal egyszerűen bővítheted a rendelkezésedre álló tárhelyet, miközben fájljaidat több számítógépen is használhatod.
A nem címmérkőzésként megrendezett összecsapást a Netflix közvetíti világszerte úgy, hogy kizárlólagos jogot kapott rá.
Speciális kütyüt nyomnak a résztvevők kezébe.
Orbán Viktor kerülte a témát, amire jelentős társadalmi igény mutatkozott.
A gyerekek által végzett festéshez kapcsolódó munkákra viszont több mint négymillió forintot számoltak el.
Juhász Péter Pál és élettársa november végéig marad letartóztatásban, ha a döntés jogerős lesz.
Alex Gibney Oscar-díjas rendező kíméletlen kritikával áll bele a világ leggazdagabb emberébe.
Gregor Anikó szakszervezeti vezetőt arról is kérdeztük, mit mondott Magyar Péter, amikor átnyújtotta neki az ELTE-sek jelenlegi bérét igazoló papírt. The post „Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók first appeared on 24.hu.
A magányos hős mindenkit megment.
A törésekre és részletes fizikára építő autós sandbox hamarosan konzolon is kipróbálható lesz, ráadásul több technikai fejlesztéssel együtt.