Két napot várt Marco Rubióra, de Orbán Anita szerint ő máris sikeresebb Szijjártó Péternél
A külügyminiszter szerint amerikai útja „komoly diplomáciai siker” volt.
A külügyminiszter szerint amerikai útja „komoly diplomáciai siker” volt.
Miközben Európa és Ázsia a megugró gázárakkal küzd, az Egyesült Államok egyszerre élvezi az olcsó hazai földgáz és a magas LNG-export előnyeit – írja Javier Blas, a Bloomberg energetikai szakírója. Az amerikai és a tengerentúli gázpiacok között tizenkétszeres árkülönbség is kialakult, ami még soha nem fordult elő, tehát a palagáz kitermelésének felfutása így a mostani energiaválságban is komoly versenyelőnyt jelent…
Az A3-as autópályán állítottak meg egy 72 éves sofőrt Horvátországban. Az előtte haladóknak villogó férfi végül 1760 eurós bírságot kapott.
November 17-én az Erste Bank megszünteti a Xiaomi Pay támogatását, így ettől a naptól kezdve a pénzintézet ügyfelei nem tudnak majd Xiaomi okosórájukkal vagy fitneszkarkötőjükkel fizetni - közölte honlapján a hitelintézet. A bank nekünk adott tájékoztatása alapján mindössze néhány száz ügyfélt érint a változás, őket az elmúlt hetekben több különböző csatornán értesítette már a hitelintézet.
A Paks edzője szerint jelenleg reális, hogy két gól van a két csapat között minőségben.
A Signature 27 Geekbench-pontszámai és pár kulcsadata már idő előtt kiszivárgott.
Az OTP elismerte a hibát, és rendezést ígért.
Már 81 forint a kettő közötti különbség. The post Tovább nőtt a benzin és a dízel ára közötti különbség first appeared on 24.hu.
Közel 30 százalékot zuhantak hétfőn a francia Alstom részvényei, miután a vasúti járműgyártó drasztikusan rontotta éves eredményvárakozásait. A vállalatnál elsősorban a németországi vasúti projektek körüli problémák okoznak komoly gondokat, a vezetés pedig már jelentős adósságcsökkentést tervez.
Ha van egy Lamborghini Gallardód, és hajlandó vagy rákölteni az értékének akár a tízszeresét, a tiéd lehet az autó, ami pont úgy néz ki, mint az eredeti.
Három hét gondolkodási idő után döntött a kormánypárti frakció Baka András jelöltjéről. The post Magyar: Támogatjuk a legfőbbügyész-jelölt megválasztását first appeared on 24.hu.
Egészen másra számítottak a régészek, amikor a mezőkeresztesi csatatér környékén fémkereső műszerekkel kutattak: az 1596-os ütközet nyomait, fegyvereket kerestek...
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A városvezetés a lakosság segítségét kéri.
Az egyik legsúlyosabb eset Nürnbergben történt.
A telefonunk is figyelmeztethet, ha veszélyes terméket vásároltunk.
Utólag kért környezetvédelmi működési engedélyt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Dunán épült paksi fenékküszöbre, miután a kormány korábban felmentette a beruházást a szokásos eljárás alól. A benyújtott hivatalos jelentés megerősítette a szakértők korábbi aggodalmait, a vízügy ezért 1 méteres kőszórást tart szükségesnek. A végleges fennmaradási engedély iránti kérelemről éppen hétfőn tartanak közmeghallgatást – j…
A médiahatóság új elnöke a reklámadót indokolatlannak tartja, ugyanakkor a globális médiavállalatok megadóztatása szerinte legitim cél. The post Polyák Gábor: Akármilyen furcsán hangzik is, sokat köszönhetek az elmúlt 16 évnek first appeared on 24.hu.
Hajmeresztő jelenetet rögzített egy fedélzeti kamera.
Az amerikai elnök állítólag azt mondta, a diplomáciai megoldást részesítené előnyben.
Hackertámadás érte az ukrán légvédelmi riasztórendszert, ezért sokan hamis felhívásokat kaptak – írja a Kyiv Independent.
A Fidesz programjának vége, indul a Tiszáé – az őrségváltás az internetes keresésekben is látványos.
Négy film közül kell majd kiválasztani, hogy melyiket akarják megtekinteni, ezek között van pár olyan, melyeket a nagy fordulataik tettek emlékezetessé.
Egyre drágább lehet az „olcsó” rendelés.
Egy, az ENSZ támogatásával készült friss jelentés szerint a globális felmelegedést 1 Celsius-fok alá kellene csökkenteni, hogy menthetőek legyenek a jeges területek.
Már több mint 80 forint a differencia.
Nyomozók jelentek meg a budapesti szervezetnél
A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodás – közölte a társaság hétfőn. A tranzakció ugyanakkor nem változtatja meg az érintett ingatlanok szerződéses bérletidíj-bevételeit.
Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kapott testvére mellett a teljhatalom kiépítésében.
A címvédő Lando Norris szerint teljesen megérdemelten lett világbajnok az ifjú olasz.
A KDNP frakcióvezetője szerint Magyar Péterék mindenkit becsaptak a kampányban.
A portál emellett összefoglalókat kínál a leggyakoribb befektetési formákról is.
A filmben felbukkanó DD6 nevű katonai jármű a brit hadsereg egyik átalakított Alvis Stalwartja, ami futurisztikus külsőt kapott.
Egészen különleges hangulat van a temetőkben november elején.
A magyar és a korábbi lengyel baloldali fordulatot Brüsszel a jogállam helyreállításának értékelte, elszenvedői a felborításának.
Ebből a cikkből mindent megtudhatsz arról, mi is történik most Lengyelországban.