Hegedűs Zsolt az egészségügyi béremelésről: Senki nem kerül át másik, főleg alacsonyabb kategóriába
Leírta azt is, mi változik.
Leírta azt is, mi változik.
A New York Times értesülései szerint azzal bízták meg egy MI-cég egyik vezetőjét, hogy szerezzen információkat az amerikai MI-chipekről. The post Kína egy cégvezetőt szervezett be, hogy kémkedjen az Nvidia vezére után first appeared on 24.hu.
Ajándékbolt és kocsma mögé bújtatták a fajvédő eszméket.
Többen és egyenletesebben haladhatnak rajtuk kevesebb balesetet okozva, viszont környezetszennyezőbbek és kis bajból is nagyot generálhatnak – hangzanak a pró és kontra érvek. De mitől okos egy út, és mire lehet még használni a forgalomirányításon túl? Ennek kutatásában élenjárnak a hazai szakemberek is.
Több mint tíz helyszínen dolgoznak a szakemberek a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalon. The post Felszámolják a 12 percnyi késést okozó lassújeleket a győri fővonalon first appeared on 24.hu.
Igaznak bizonyultak a pletykák.
Közel 10 milliárd dollárt fordított saját trészvényeinek visszavásárlására a Berkshire Hathaway a harmadik negyedévben, ami arra utal, hogy az idei évtől kinevezett új elnök-vezérigazgató, Greg Abel alulértékeltnek tartja a konglomerátum papírjait - írja a Financial Times.
Már Pekingben zajlik a különleges felkészülés.
Az oroszok éjszaka 36 ballisztikus rakétát és 172 drónt lőttek ki Ukrajnára.
Teljes szélességében lezárták a 68-as főutat Balatonújlaknál, a 93-as kilométerszelvénynél, miután egy furgon és egy személygépkocsi ütközött - közölte szombat délután a katasztrófavédelem a honlapján.
Három győzelemig tartott a Tottenham hibátlan sorozata, De Zerbi csapata több mint másfél hónap után szenvedett vereséget.
Szombat 23 órától vasárnap reggel 8-ig tart a karbantartás.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Miután a férfi a csaknem 50 kilométeres üldözés után a szalagkorlátnak ütközött, megpróbált ellopni egy kisbuszt is, de ebben az egyik utas megakadályozta.
Váratlanul érhette a pedagógusokat a jövő évi költségvetésben szereplő 5,5 százalékos béremelés – erről Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője beszélt a Vezércikk Café című műsorban.
Vasárnap még marad a túlnyomóan napos, száraz időjárás a fagyos éjszakát követően, a jövő héten azonban változékonyabbra, csapadékosabbra fordul az idő.
Nathalia Gadelha Filgueiras mindössze 20 éves volt, de már három éve rendelkezett pilótaengedéllyel. Édesapja szerint lánya imádta a repülést, a család pedig továbbra is választ vár a tragédia körülményeire.
Folytatják a Széchenyi Kártya Programot is, jövőre 250 milliárd forintot fordítanak a hitelek kamat- és díjtámogatására.
A Paks Pető Milán két parádés szabadrúgásgóljával tartotta otthon a három pontot a ZTE ellen az OTP Bank Liga 13. fordulójának nyitómérkőzésén.
Mást mond a kormányrendelet, és mást a szóvívő.
A meccs elején és a végén villant a Paks 21 éves középpályása.
A feltrörekvő piacokról mondtak ítéletet, és Magyarországról külön is említést tettek. Ahol a dollár a király, a forint nem kerül trónra.
Török Tamás elárulta, milyen döntés született a zenekar jövőjéről.
Négy nagy nevet is hátrasorolnak a vasárnapi Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíjra, Hamilton, Leclerc, Russell és Verstappen sem az időmérős eredménye alapján startol.
A holland mellett Hamilton és Leclerc is rajtbüntetéssel kénytelen számolni, előbbi alatt elfüstölt a Ferrari is.
Rekordot döntött az aktív felhasználók száma a tiltakozás alatt.
A CapeWeek névre keresztelt rendezvényt először két év múlva szervezhetik meg a Kennedy Űrközpontban.
Cél a versenyképesség megerősítése.
Személyi sérülés nem történt a balesetben.
A Los Angeles-i csapat a nyugati főcsoport élére ugrott.
A kormány a Széchenyi-kártya-program kamattámogatására és egy új exportprogramra biztosít forrást a jövő évi költségvetésből. A cél az innováció és a magasabb hozzáadott érték. The post Folytatódik a Széchenyi-kártya-program, 250 milliárdot szánnak rá first appeared on 24.hu.
Ötvenmillió forintos környezetvédelmi bírság miatt került bizonytalan időre a fiókba a vállalat egyik debreceni fejlesztése.
A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak.
A 2962 méter magas csúcson tervezték megnézni a napfelkeltét.
Stephen Kingből soha nem elég, vagy igen? Mindenesetre kapunk még belőle, mert készül az 1408 folytatása, amelyben visszatér Samuel L. Jackson, és a szereplőgárdát más sztárok is erősítik.