Hivatalos: Román válogatott lesz Corbu Máriusz
Meghívót kapott a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. The post Hivatalos: Román válogatott lesz Corbu Máriusz first appeared on 24.hu.
Meghívót kapott a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre. The post Hivatalos: Román válogatott lesz Corbu Máriusz first appeared on 24.hu.
Hallottam, hogy jó, de csak három éve tudtam meg, hogy mennyire.
Egy begördülő villamos mentette meg a menekülők életét.
A TikTokot elsősorban a fiatalok használják, és újabban kulcsszerepet játszott több európai ország választásaiban.
A 26 éves versenyző szakításban 101 kilóig jutott, míg lökésben 119 kilogrammal megjavította saját magyar csúcsát, amelyet február óta tartott 118 kilóval.
Jogi érveléssel hárítják az adatigénylést – tévesen.
Súlyos fegyveres támadás történt Lengyelországban: a lövöldözésben legalább öten életüket vesztették, további 17-en pedig megsérültek, köztük 15 civil és két rendőr.
A Sony és a Microsoft is készülnek kézi konzolokkal a következő generációra, de a PlayStation egykori fejese szerint a Sony fog nyerni ezen a fronton.
Élete munkáját két Nobel-díjjal is jutalmazták.
Délkeleten a Gyula 14. győzelmét is megszerezte a bajnokságban.
Új technolgiák sorát kínálja fontos partnerének a Roszatom.
A fótiak az utolsó negyedet uralva tették biztossá az Oroszlány elleni sikerüket.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Kálnoki-Kiss Attila szerint nyugvópontra került az ügy.
Súlyos fegyveres támadás történt Lengyelország második legnagyobb városában.
A magasból örökítették meg a járművet, amiből leadták a lövéseket. The post Videókon a krakkói lövöldözés first appeared on 24.hu.
Füstölő autóval tért vissza a bokszba.
A stroke életveszélyes állapot, amelynél minden perc számít. Bár sokszor fájdalom nélkül jelentkezik, négy betű azonban segíthet időben észrevenni a figyelmeztető jeleket.
VV Kriszti, azaz Karnics Krisztina volt a 2023-as ValóVilág győztese, most rátalált a nagy szerelem.
A Kecskemét, a Szeged és a Kozármisleny tudta begyűjteni a három pontot.
Szigorúbb irányítás alá vonta az amerikai külügyminisztériumot Marco Rubio tárcavezető, aki egy belső értekezleten világossá tette, hogy mindenkinek a saját hatáskörén belül kell maradnia, és kerülnie kell az összeférhetetlenséget - írja a Reuters. Rubio azután szigorít a minisztériumi fegyelmen, hogy több magas rangú diplomata távozni kényszerült a posztjáról, a Republikánus Párt vezető arcai pedig igyekeznek elhat…
A West Coast Customs a Rockstarral közösen megépített hat GTA VI-beli autót.
A zsűri 1510 jeligés írásból választotta ki a kedvencét. A közönségdíjat Horváth Tamás kapta, a Telekom Hello Szülő Különdíját pedig Száraz Eszter nyerte el.
A hőség gazdasági ára már mérhető veszteségként jelenik meg. A Lancet Countdown globális jelentése szerint a hőkitettség 2025-ben 573 milliárd potenciális munkaóra elvesztéséhez és 1070 milliárd dollár becsült jövedelemkieséshez vezetett. A teher eloszlása is egyenlőtlen: a kevésbé fejlett országok gazdaságát arányaiban sokkal nagyobb veszteség éri, miközben a fosszilis energiahordozók állami támogatása és a nagy ol…
Vadász Dániel azt írja, csak olyan teátrum vezetését tudja elképzelni, ahol az igazgató élvezi a társulat többségének támogatását.
Új részleteket árult el Herceg Erika.
A felcsúti rangadót az ETO nyerte meg, az Újpest hat góllal verte meg a DVTK-t.
Kapitány István szerint nem a rezsicsökkentés átalakítása a cél, hanem az, hogy Magyarország olcsóbban és több forrásból tudjon energiát beszerezni. A részletek azonban homályban maradnak.
Az 1984-ben kirobbant bundabotrányban a hétszeres válogatott Kovács Attila volt a nagy név, akivel elvitették a balhét. Nagyinterjú átigazolás miatt bűnhődő szülőkről, halálos fenyegetésről, valamint arról, hogyan lehet megannyi pofon után újra meg újra talpra állni. The post Kovács Attila: A magyar focival kapcsolatban mindig felszakadnak a régi sebek. Rohadtul rossz érzés first appeared on 24.hu.
Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya.
Több száz milliárd forintos keretből újulnak meg a hazai közutak és a vasúti infrastruktúra különböző elemei - közölte Tárkányi Zsolt államtitkár.
Legalább öten meghaltak az incidensben.
A hazaiak hiába vezettek, a második félidőben megfordították a meccset a zöld-fehérek.
Betelt a pohár Houstonban.
Bekő Balázs hazai pályán is bemutatkozik a Vidi kispadján. Kövesse helyszíni online közvetítésünket a mérkőzésről!
Mindkét fél előkelő helyen áll a tabellán, de két bajnoki óta nyeretlen. Kövesse helyszíni online közvetítésünket a mérkőzésről!
📅 Programajánló
Budapest · Andrássy út
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · MVM Dome
Budapest · Papp László Sportaréna