Újabb fejezet a tiszás ügynökbotrányban: Benkó Péter szerint soha nem írt alá semmilyen dokumentumot
„Ez egy utánlövés, ráadásul egy kapkodós, elhibázott eljárás” – mondta a Magyar Nemzetnek a színművész.
„Ez egy utánlövés, ráadásul egy kapkodós, elhibázott eljárás” – mondta a Magyar Nemzetnek a színművész.
Jelentős változások előtt állhat a magyar állampapírpiac, miközben az euró bevezetésének előkészítése a forint árfolyamára is hatással lehet.
Az új produkció a kanadai szerepjáték-fejlesztő 1995-ös indulásától az Electronic Arts által elrendelt bezárásáig követi végig a vállalat történetét.
Egy egyszerű csőtörés javításával indult a történet, végül azonban olyan problémára derült fény az egyik Békés megyei város panelházainál...
A Ferrari csapatfőnöke válságértekezletet hívott össze Brazíliában.
A gyógyszerfelhasználás rendkívüli gyakorisága állategészségügyi és járványvédelmi problémákra utalhat.
Széles többségre fognak törekedni, hogy véget vessenek az eljárásnak – mondta Tomas Tobé a tiszásokat is magába foglaló európai parlamenti frakció küldöttségének látogatásakor.
A Stranger Things ugyan véget ért az ötödik évaddal, de a franchise bővül tovább egy élőszereplős előzménysorozattal, amelyhez a premier évével együtt megérkezett az első kedvcsináló.
Közel 5 százalékkal emelkedtek a szociális védelmi ellátásokra fordított kiadások az Európai Unióban 2025-ben az Eurostat legfrissebb előzetes becslései szerint. Bár euróban számolva minden tagállamban nőttek a ráfordítások, a GDP-arányos mutatók tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országok között, Magyarországon pedig a harmadik legalacsonyabb volt ez az arány az EU-ban – közölte honlapján az Eur…
Egy sofőrt a zsebéből kieső füves cigi buktatott le.
A rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legjobb kupameccse volt magyar csapattól: a Fradi a játék képe alapján is megérdemelten győzött a San Siróban. The post Van még feljebb? – Az nem a remeklő Fradi baja, hogy a Milan szörnyű volt first appeared on 24.hu.
Az Európai Ügyészség a spanyol gyorsvasút fejlesztésére fordított uniós támogatások felhasználását vizsgálja két halálos balesetet követően. The post Csalás gyanúja miatt nyomoznak a spanyol vasútfejlesztéseknél first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Real Madrid mestere szerint a negyvenegy éves klasszisnak vannak még céljai játékosként.
Nem engedi el a Netflix az egyik legsikeresebb sorozatát: készül már színházi darab és animációs sorozat is, de ez lesz az első élőszereplős spin-off. The post Élőszereplős sorozattal bővül a Stranger Things univerzuma first appeared on 24.hu.
A lányt mentőhelikopterrel hozták le a hegyről.
A nyitányon több fiatal is lehetőséget kap. A McLaren fejlesztéseket vet be. Russell büntetést kap.
Hét alkotót választott idén a nemzet művészének a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), az elismerést csütörtökön adták át a Pesti Vigadóban. Fischer Iván távollétében közölte, jótékony célra ajánlja fel az MMA-tól kapott pénzt.
A nő az úttestre zuhant, már nem tudták megmenteni az életét.
Egy 316 ezer ember adatain alapuló dél-koreai kutatás szerint a hemoglobinszint összefügghet a demencia kialakulásának kockázatával.
Összesen négy olyan labdarúgó van, akit Borbély Balázs a legutóbbi 18 mérkőzésén minden alkalommal pályára küldött. A vezetőedző bizalmasai között egyetlen magyar játékos van, Nagy Ádám. Rajta kívül csak Zachariassen, Corbu, és Yusuf voltak azok, akik mindig bevetésre kerültek. Nagy Ádám pedig zsinórban 24 veretlen Fradi meccset tudhat magáénak, igaz ehhez a számhoz 2016-ig kell visszamenni a statisztikákban.
Állami ellenőrzés alá kerülnek a Japan Tobacco International oroszországi érdekeltségei. Putyin rendelete négy gyárat és körülbelül négyezer dolgozót érint.
A drágulást a mindennapi vásárlásoknál gyorsan megérezzük, a megtakarításainknál azonban kevésbé látványos a hatása.
A tárcavezető a saját minisztériumának munkatársait és belső erőforrásait is igénybe vette önmaga ünnepeltetése közben.
Amiben határozatlan időtartamra törvényi szintre emelték a 2021-ben kormányrendeletben bevezetett kamatstopot.
Ha most vasárnap lenne a választás, a biztos szavazók közel kétharmada a Tiszára szavazna.
Az Európai Néppárt a Magyarországgal szembeni, 7. cikk szerinti eljárás lezárását szorgalmazza.
A korábbi MDF-es képviselő megannyi tapasztalattal bír.
Az Európai Bizottság szerint a TikTok úgy dolgozta ki az ajánló algoritmusát, hogy az veszélyezteti a felhasználókat.
A 27 éves versenyző saját rekordját döntötte meg.
Nemcsak Magyarországon jelentenek orbitális veszélyforrást az elektromos rollerek.
Ha eddig csak wishlisten volt a 007: First Light, akkor van egy szuper hírünk: az IO Interactive játéka ingyenes próbaváltozatot kapott!
A nagy esés után péntekre megérkezett a felpattanás az amerikai tőzsdékre, ami most különösen az egyedi részvényekben rejthet kezdvező vételi lehetőségeket, különösen az árfolyamesésekben beszállási pontokat kereső, „buy the dip” szemléletű befektetők számára. Mostani elemzésünkben egy olyan részvényt mutatunk be, amely 14 éve nem volt ilyen olcsó, ráadásul hatalmas felértékelődési potenciál előtt áll.
Hogyan kelt át az Atlanti-óceánon a béna kacsa, hol kopogtat Montenegró, melyik házasságtörő walesi herceg tanúskodott hamisan, hogyan hackeljünk áruházi hűtőt, mennyibe kerül egy luxus éjszaka az északi sarkkörnél? Körkép az e heti Kilátóból.
Magyarország hátul kullog a frissen megjelent listán.
A Destination X műsorvezetője lesz a korábbi kommentátor.
📅 Programajánló
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Papp László Sportaréna