Kapitány bemondta: választási lehetőségre van szüksége az országnak
A régiós gáz- és villamosenergia-hálózatok hatékonyabb összekapcsolásáról, valamint a beszerzési útvonalak diverzifikálásáról egyeztetnek Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján – derül ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-bejegyzéséből.
Mínusz 12 fokban, a hegytetőn hagyta a párját az éjszaka közepén: szigorú büntetés vár a férfira
A 17 éves nőt a rendőrségi helikopter szállította kórházba.
Gamer-PC 300 ezer forintból – Mission Impossible?
Építhető-e ma valódi gamer-PC háromszázezer forintból? Minden tudásunkat és rugalmasságunkat bevetettük, hogy teljesítsük ezt a lehetetlennek tűnő küldetést.
Rálőttek a rendőrök egy autósra, aki ezután az M0-son forgalommal szemben próbált elmenekülni, végül balesetezett
A több településen át tartó üldözés a szalagkorlátban ért véget, a menekülő sofőr két utasa kórházba került.
Újabb részletek derültek ki az újpesti gyilkosság ügyében – így döntött a bíróság
A gyanúsított múltja is fontos szerepet kapott.
Újabb bombariadó-hullám a légi közlekedésben, több gép is kényszerleszállást hajtott végre
A prágai repülőtér szóvivője szerint az új fenyegetések a korábbiaknál nagyobb számban elhelyezett pokolgépekről szóltak.
Senki nem mer NER-es céget venni, befagyott a piac, de fordulat jöhet
Kiszáradt a működőtőke piaca, de a kormány észszerű könnyítésre készül: jövőre egyszerűsödhet a cégfelvásárlások engedélyezése.
Berlinbe utazik Magyar Péter — egyvalamiben biztos nem ért egyet a német kancellárral
Friedrich Merz a tiszás kormányfő egyik fő uniós támogatójának számít.
Pályázati felhívás a HungaroMet vezérigazgatói munkakörének betöltésére
Az Élő Környezetért Felelős Minisztérium, mint tulajdonosi joggyakorló pályázatot hirdet a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgatói munkakörének betöltésére.
A piac még hisz Magyarországban, de a gazdaság betegsége komolyabb, mint gondolnánk
Erre már kevés a spórolás, a neheze csak most jön.
Kováts Eszter: A forradalom fogalmának felismerhetetlenségig tágítása
Nemcsak Orbán rezsimjéről derült ki, hogy választásokon le lehetett váltani, hanem Vucicéról is. Mindkét vezető aznap este elfogadta a választási vereségét. The post Kováts Eszter: A forradalom fogalmának felismerhetetlenségig tágítása first appeared on 24.hu.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Élénkül az amerikai munkaerőpiac
Októberben 165 ezer új nem-mezőgazdasági álláshely jött létre az Egyesült Államokban, ami jóval meghaladta a várt 65 ezret, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent. A bérek növekedése 3,1 százalékra lassult, ami a 3,7 százalékos infláció mellett a reálbérek csökkenését jelenti. Mivel az idei munkaerőpiaci adatok rendkívül hullámzóak, egyetlen meglepően erős számból nem érdemes messzemen…
Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született
A Vasas középpályása egyben az ötödik olyan játékos lehet, aki a 30. születésnapja után mutatkozik be. Pető pedig a 7. paksi újonc lehet a kapitánynál.
Kétszáz év börtönre ítéltek egy kenyai szektavezért, aki gyerekeket éheztetett halálra
A férfi arra biztatta a híveit, hogy éheztessék halálra magukat, mert így még a világvége előtt üdvözülhetnek. The post Kétszáz év börtönre ítéltek egy kenyai szektavezért, aki gyerekeket éheztetett halálra first appeared on 24.hu.
Hatalmas bravúrt vitt véghez a Fradi Milánóban
Szenzációs eredményt ért el a Ferencváros csütürtökön este az Európa-ligában, 2-0-ra győzött a San Siro stadionban.
Súlyos belső sérülést és elzáródást okozhatnak ezek a gyöngyök – Ne add oda a gyereknek!
Súlyos egészségi kockázat miatt visszahívnak egy Magyarországon is elérhető vízgyöngykészletet. Az apró gyöngyöket a gyermekek könnyen lenyelhetik, a szervezetben pedig többszörösükre duzzadhatnak, ami akár életveszélyes bélelzáródáshoz is vezethet.
Milliárdokat tapsoltak el élelmiszermentésre Orbánék, de egy morzsát sem sikerült a szegényeknek adni
Négy év alatt közel 10 milliárd forint ment el az Állami Élelmiszermentő Központra, de a szervezet egyetlen szikkadt kiflit sem mentett meg a kidobástól. Magyarország nem áll olyan rosszul a területen, de ez nem a most megszüntetett ÉMK-n múlt.
Tömeges bombariadó bénítja az európai légiközlekedést: mégis ki áll a fenyegetések mögött?
Napok óta hamis bombafenyegetések zavarják meg az európai légiközlekedést: a hét közepéig több tucat járatot kellett átvizsgálni, átirányítani vagy vadászgépekkel kísérni.
MNB-ügy: a jegybank most a rendőrségnek magyarázza lépéseit, miután Matolcsy Ádám barátjának cégei feljelentést tettek
Az MNB támadásról és a valótlan hírekről ír. A bankgaranciáról és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekről küldtek információkat a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak.
Vidnyánszky megszüntette, most feltámasztják az „eredeti” POSZT színházi fesztivált
Nagy Ervin jelentette be annak a színházi fesztiválnak a támogatását, amely a Vidnyánszky Attila által szétvert Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) eredeti szellemiségét kívánja újraéleszteni.
MNB-botrány: további iratokat adott át a nyomozóknak a jegybank
Két új beadványt nyújtott be a BRFK-nak a Magyar Nemzeti Bank a székházfelújítással kapcsolatos bankgaranciák és az ingatlanüzemeltetési ügyek miatt. The post MNB-botrány: további iratokat adott át a nyomozóknak a jegybank first appeared on 24.hu.
Trump veresége után több száz milliárd dollár vált köddé Elon Musk birodalmában: most a legnagyobb üzlete is veszélybe kerülhet
A demokraták győzelme a két vállalat tervezett egyesülését is veszélybe sodorhatja.
Még az ág is húzza a Fiat 500 gyártását
Először kereslethiány miatt nem gyártották, most pedig chiphiány miatt.
Súlyosabb büntetést kérnek az ír férfira, aki Budapesten ölt meg egy amerikai nőt
Elsőfokon 14 év fegyházra és 10 év Magyarországról történő kiutasításra ítélték.
9 millió forinttal teli övtáskát hagyott az autója tetején a főorvos, majd elhajtott
Szerencséjére egy rendőr pont látta az esetet.
A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére
A Magyar Tudományos Akadémia vizsgálata szerint nem felelős az aszályért, de nem is hatékony a jégesők ellen a JÉGER nevű rendszer. The post A JÉGER okozta az aszályt? Az MTA pontot tett a vita végére first appeared on 24.hu.
Nem hagyja annyiban az MNB a Matolcsy-klán feljelentését, papírokat vittek be a rendőrségre
A felújítással összefüggő bankgaranciával és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseket próbálják ezekben tisztázni a Matolcsy-klán által terjesztett, „a sajtóban megjelent valótlan hírek” miatt.
Bocsánatkérés ide vagy oda, a Fidesz a politikai felelősök megnevezését követeli az ügynökaktás hiba miatt
Az ügyben választ várnak arra, hogy kik fejlesztették a nyitottaktak.hu-t.
Varga Mihályék két beadvánnyal reagáltak arra, hogy Somlai Bálint cége feljelentést tett egy 3 milliárdos bankgarancia ügyében
A jegybank egyben közölte: folytatják a Matolcsy György elnökségéhez kapcsolódó ügyek feltárását.
Nagyrészt derült
Napos, száraz időre van kilátás a hétvégén. A nappalok a sokévi átlag környékén alakulnak, az éjszakák viszont hidegek, többfelé fagyosak lesznek.
Újabb fontos F1-es igazolást jelentettek be
A jövő évi pilótafelállás még nagyon is képlékeny a Red Bull kisebbik F1-es csapatánál, de az alakulat főnöki pozíciója mostantól biztos a Racing Bullsnál.
Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor
Játékosként 15 magyar bajnoki címnek és nyolc kupagyőzelemnek volt részese.
Életveszélyes játékra figyelmeztet a hatóság, azonnal takarítsa el gyermeke szobájából!
Ha a gyerek lenyeli, orvosi segítséget kell kérni.
Közel három hétre lezárják a Népszínház utcát – változik a tömegközlekedés is
Mutatjuk, merre lehet majd közlekedni.