Fakereszt a ligetben
A Regnum Marianum helyén magasodó domb tetejére a rendszerváltás után egy fakereszt került. 2000-ben ezt a puritán keresztet is lerombolták haragos ifjúkommunisták.
Személyre szabható hírfolyam
A Regnum Marianum helyén magasodó domb tetejére a rendszerváltás után egy fakereszt került. 2000-ben ezt a puritán keresztet is lerombolták haragos ifjúkommunisták.
Infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve.
Dél-Koreától Amerikáig keresi a választ a fejlett világ.
A Miénk itt a tér és a Ringasd el magad mindenki számára ismerős lehet, de vajon az LGT történetének részletei is megvannak?
Szacsvay László bevétele egyáltalán nem rossz, ugyanakkor mégis jól be kell osztania.
Roger Federer a fiánál még próbálkozik. A módszerrel magyarként utoljára sikeres Sávolt Attila hálás edzője választásáért.
Hogy mire alapozzák, azt egyelőre nem fejtették ki.
Hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen, Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki kedden. Az ügyészség kezdeményezte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését. A miniszterelnök este a Polt-féle ügyészség utolsó szánalmas kísérletének minősítette, hogy az ügyészség Hankó Balázs és Seszták Miklós mellett az ő mentelmi jogát is kikérte,…
A középkortól kezdve Európa-szerte szokás volt, hogy a királyok az országot járták, és mindig azzal vendégeltették meg magukat, aki a leginkább kezdett megerősödni. Egy-egy ilyen királyfogadás aztán lenullázta a feltörekvő urak vagyonát.
Nagy különbség van abban, hogy egyes térségek mennyi felzárkóztatási pénzt kaptak, és nem látszik egyértelműen, hogy valóban oda került a legtöbb forrás, ahol a legnagyobb szükség volt rá.
És az elnök ellensúlya.
A 18 éves angol sráctól képtelenség volt elvenni a labdát. The post Akkora gólt lőtt a Liverpool tehetsége, hogy álmélkodik a fél világ first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Baka jelöltje, Seszták és Hankó mentelmi joga, Magyar reakciója, a két Takács rantje és Csunderlik Péter a 444 reggeli hírlevelében.
A miniszterelnök videóüzenetére reagált kedd este a Legfőbb Ügyészség.
Szeptember 26-án és 27-én ismét különleges vasúti élményekkel telik meg a Magyar Vasúttörténeti Park: érkezik a LokoPiknik és Kerti Vasutak Találkozója. Az idei rendezvény két kiemelt főszereplője a 20 éves kerti vasút és a legendás M40-es, vagyis a vasútbarátok körében csak „Púposként” ismert mozdony lesz.
Komoly adminisztrációs és pénzügyi feladatot is jelentett a hazai gazdálkodó szervezetek számára az elmúlt időszak egyik digitalizációs kihívása.
Az EU-ügyi miniszterek, államtitkárok vitáztak az eredeti tervek szerint kétbillió eurós költségvetésről, év végéig kalapálnák ki az egyhangú alkut a sarokszámokról.
Az egyezmény nagyobb katonai jelenlétet tesz lehetővé az amerikaiaknak, akiknek most is van lehetőségük katonai jelenlétre a szigeten.
Művészek és előadóművészeti hallgatók százai vonultak Bogotá utcáira, tiltakozva a kolumbiai kulturális költségvetés tervezett csökkentése és egyes állami művészeti támogatások felfüggesztése ellen.
Rehabilitáció vár rá a válogatott szünet alatt. The post A Real Madrid középpályása megsérült, kimarad a válogatottból first appeared on 24.hu.
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk: Tokmac Nguen Japánból adott interjút a Nemzeti Sportnak. Az egykori Fradi-kedvenc lassan kezd hozzászokni a Távol-Kelethez, és vallja, hogy ott az otthona, ahol a családja. Márpedig a szerettei csak januárban érkeznek meg, addig magányosnak érzi magát. A magyar bajnokságra figyel, látta a Celtic elleni El-meccset is, ha már egyszer gólt lőtt a skótoknak a 2020-as BL-selejte…
A politikus-vállalkozó Retkes János 100 ezer eurót kapott, de a pontos elszámolást nem akarta megmutatni a Paraméternek.
Forduló a férfi vízilabda ob I-ben, folytatódik a sakkolimpia.
ALAPVONAL. David Seabury amerikai pszichológus szerint erőink nem azért apadnak el, mert elapadnak a források, hanem mert vagy eldugulnak a levezetés csatornái, vagy nem találtuk meg az utat képességeink kibontakozásához… Nem akkor vagyunk fáradtak, amikor túlteljesítünk, hanem amikor alulteljesítünk.
NS-VÉLEMÉNY. Lottóvásárlásra buzdítják a győztest.
A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából.
A Csobánc a badacsonyi borvidékhez tartozó kevésbé ismeret tanúhegy. Mellette található a Hajagos és a Hosszú-hegy. A...
Rátehet egy lapáttal a mostani rekord dízelárakra az amerikai elnök lépése. Donald Trump azt mondta kedden, hogy egyetért a dízel exportjának tilalmával. Egy ilyen döntés újabb kínálati sokkot eredményezne, ami még jobban felverhetné az üzemanyagárakat.
Két gyors kormányzati nem, egy folytatódó emlékezetpolitikai vita.
Figyelembe vették a játékosok visszajelzéseit.
Máthé László Eduárd a Külgazdasági és Külügyminisztérium Száhel-övezetért felelős különmegbízottja volt korábban.
A dolgozók szerint rendszeresek voltak a rasszista sértések, a vállalat pedig nem tett eleget a panaszok kivizsgálásáért. A Tesla vitatja a jogsértéseket, a tárgyalás várhatóan október végéig tart.
A kínai táncos, Wu Yufei az America’s Got Talent döntőjére készül, amelyben a kínai Unitree robotikai cég humanoid robotjaiból álló csapattal lép fel.
Múltbeli hibáival szembesült a nő a túlvilágon.
A vállalat mérnökei egy kézi konzolt is bevetnek az ExoMars fejlesztése során.