A BMW tömött repülőkkel küldi a munkásokat Debrecenbe, miközben hatalmas leépítés közepén vannak
A BMW világszerte 8 000 munkahely megszüntetését tervezi.
A BMW világszerte 8 000 munkahely megszüntetését tervezi.
A CMX 500 Rebel is megkapja a Honda-féle E-Clutch rendszert, sőt, úgy tűnik Európában a továbbiakban csak így lesz kapható a belépőszintű cruiser.
Egyre inkább úgy néz ki, hogy a következő évek a 8 GB-os grafikus kártyáké lesznek. De elég ez a memória a játékoknak, vagy jön a szaggatás és a kompromisszumok hada?
Az embertelen világ tematikája után, ezúttal kifejezetten magát az embert helyezi a középpontba a budapesti Light Art Múzeum legújabb kiállítása, az EGO.
Tudtuk, hogy az idény végén felhagy az élsporttal, de nem gondoltuk, hogy így ér véget karriere.
A Nemzeti Választási Bizottság kiadta Kardosné Gyurkó Katalinnak a mandátumot.
Budapest főpolgármestere szerint ideje nagyot álmodni az olimpiáról, a Tisza-kormány álláspontja egyelőre viszont az, hogy 2030-ig erre nem akar költeni. Mi történt? Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerint mivel a jövőben rengeteg uniós forrás érkezik, és „tele leszünk fejlesztésekkel, itt az ideje, hogy végre nagyívű terveket szőjünk”. A hvg.hu cikke szerint megjegyezte: „hogy ebbe belefér egy olimpia […
Bár a magyarok továbbra is vonzónak tartják a magánegészségügyet a gyors és kiszámítható hozzáférés miatt, a folyamatosan emelkedő árak egyre több páciens számára jelentenek túl nagy terhet. Emiatt az elmúlt évben jelentősen romlott a fizetős szolgáltatások ár-érték arányának megítélése, így sokan már ritkábban engedhetik meg maguknak a magánorvosi viziteket - többek között ez derül ki a Prémium Egészségpénztár idei…
A gép egy sűrű erdővel borított területen csapódott a földbe.
De csak ott lesz csere, ahol muszáj, ahol lehet, megoldják átmatricázással a spórolás jegyében.
A segítőkutya a cukorbetegség kezelésében is támasz lehet: egy 11 éves lány golden retrievere jelzi a vércukorszint gyors változásait.
Kemény büntetéseket szabott ki a szövetség fegyelmi bizottsága. The post Rekordbüntetés született a román kézilabdában a tinilányok előtt egymásnak eső szülők miatt first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Sokan több évtizedes megtakarításukat őrizgetik.
A valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy nem ő, hanem a miniszterelnök fog menni.
A stressz, a szorongás és az anyagi bizonytalanság népbetegséggé válása mellett az is problémát jelent, hogy sokan azzal is küzdenek, hogy teljesen magukra maradnak a nehézségeikkel.
A mesterséges intelligenciára épülő újdonságokat vezet be a Facebook, könnyebb lesz beállítani, mi érdekli, és mi nem.
Ha kimaxolod az 5G lehetőségeit, megmenekülhetsz a kötelező kábelektől otthoni internet-elérésednél is. Alacsony ping, nagy sávszélesség, de akkor hol a trükk?
A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén pusztító ebolajárvány nemcsak a fertőzöttek életét veszélyezteti, hanem az egészségügyi szervezetek és a humanitárius dolgozók szerint a vírus miatti félelem tömegesen tartja távol a nőket és a gyermekeket az ellátástól. Ez az anyai halálozás megugrásához és a gyermekkori átoltottság drasztikus visszaeséséhez vezet.
Csaknem négy év után zárul le a héten a Magyarországgal szemben indított jogállamisági eljárás, és szabadulnak végre fel a zárolt uniós pénzek. Mire elég a következő bő egy év a pályázóknak? Miért szereznek a magyarok annyira kevés pénzt a közvetlenül lehívható forrásokból? Hogyan segíthetné Brüsszel ennek a felpörgetését? Petri Bernadett-tel, a közvetlen források lehívását segítő kormányzati szerv, a Magyar Fejlesz…
Rendőrkordonok vették körül az isztambuli Halk TV székházát október 14-én, szerdán, amikor a török hatóságok razziát tartottak a független csatornánál, és biztost neveztek ki a működés irányítására.
Kína, Oroszország és India is a szervezet tagja, amely egyre nagyobb szerepre tör a világpolitikában. Nurlan Jermekbajev, az SCO főtitkára az Origónak adott interjúban beszélt a szervezet terveiről és a következő évek legfontosabb kihívásairól.
Akár félcentisre is megnőhetnek azok a baktériumok, amelyek DNS-ére emberek ezreinek bélflórájában találtak rá.
Egy magyar fejlesztésű gyógyszerjelölt ott állíthatja helyre a vérkeringést, ahol a jelenlegi infarktuskezelés már nem tud segíteni – tudatta a Forbes.hu-val a részben Budapesten, részben Bostonban dolgozó kutatócsapat. Az eredmények a rangos tudományos folyóiratban, a Nature-ben is megjelentek. The post Harminc éve várnak erre a gyógyszerre – magyar kutatók hozhatnak áttörést a szívinfarktus kezelésében, a klinikai…
Kitart a debreceni helyszín mellett a Magyar Akkumulátor Szövetség, pedig Tárkányi Zsolt debreceni országgyűlési képviselő, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára arra kérte őket, hogy ne a városban rendezzék meg a november 4-5-i Magyar Akkumulátoripari Napokat. Kaderják Péter, a szövetség ügyvezetője lapunknak azt mondta, hogy a döntést a debreceni elektromobilitási ökoszisztéma iránti, sz…
Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében az OTP-ről volt szó. Túl van-e a legnagyobb magyar papír az elmúlt hetek volatilis időszakán, és mit jelent az Európai Bizottság tegnapi jóváhagyása a Luminor tranzakcióra? Vendégünk volt Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője. Adásunk második részében Farkas Alexandrával, az Agrárszektor szerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy eg…
Az Európai Unió régióinak csaknem 72 százalékában csökkenhet a lakosság 2050-ig, ezért Brüsszel a helyben maradás jogát állítja a fejlesztéspolitika középpontjába. Raffaele Fitto, az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke a Régiók és Városok Európai Hetén hangsúlyozta, hogy a testület 2027 elejére önálló stratégiát készít a maradás jogának (Right to Stay) elvéről. A cél az, hogy az elköltözés szabad döntés legyen, és…
A gyermekvédelmi törvény átírása itt még nem ér véget.
Eddig az achievementek miatt vált néha munkaszerűvé a játszás, mostantól viszont már a heti sorozatunk életben tartása miatt is fájhat a fejünk.
A magánegészségügy egyre többek szerint túl drága, de még mindig vonzó.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy pusztán a gazdasági növekedésre való hagyatkozás helyett konkrét költségvetési intézkedésekkel csökkentse az államadósságot, amely az előrejelzések szerint elérheti a GDP 142 százalékát - jelentette a CNBC.
A magyar asztaliteniszsport számára a 2026-os ljubljanai volt minden idők legrosszabb Európa-bajnoksága.
Először csak a legfőbb ügyészi posztról mondott le, most az egész szervet otthagyja.
Mivel a vállalkozó már régóta nem tudott megegyezni a fideszes önkormányzattal, elsötétül a Tolna megyei város.
A 2022-es gyermekvédelmi népszavazás eredményére hivatkozva támadta a Tiszát a volt miniszterelnök.
A fiatal sztár édesanyja nyomdokaiba lépett felnőttként.