Sikeres tüdőműtéten esett át a pápa
Sikeresen megoperálták XIV. Leó pápát a római Gemelli klinikán.
Sikeresen megoperálták XIV. Leó pápát a római Gemelli klinikán.
Az átlövő állítólag a Brest és az Odense kívánságlistáján is szerepel.
Évi 7 millió köbméter gázt válthat ki a MOL új beruházása.
Duane "Keffe D" Davist harminc évvel a rapper halála után ítélték el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közleményben reagált Parragh kiszivárgott László levelére.
Bár a 2026-os extrém aszály komoly kihívások elé állította a magyar mezőgazdaságot, a napraforgó idén is bizonyította, hogy még mindig jobban tűri a szárazságot, mint a kukorica. Az országos betakarítás a végéhez közeledik, és bár a hozamok elmaradnak az ötéves átlagtól, a termelők többsége kitart a növény mellett, sőt sokan növelni tervezik a vetésterületét a következő szezonban - írta az Agrárszektor.
A Kárpát-medence továbbra is anticiklon peremén helyezkedik el, azonban tőlünk keletre egy hidegcsepp is örvénylik majd, ennek hatására a keleti tájakon felhősebb időre, néhol gyenge csapadékra is van kilátás.
Nőtt a termelés, zuhantak az új szerződések.
Jelentősen elmaradtak a várakozásoktól a Bank of America harmadik negyedéves eredményei, miután a profitot egy 1,2 milliárd dolláros hatósági bírság terhelte, miközben a kereskedési üzletág is a vártnál gyengébben teljesített. A bank részvényének árfolyama a gyorsjelentés hatására több mint 7 százalékot esett a nyitás után - tudósított a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánk…
Ahogy Magyar Péter beszél, az a kormányzati teljesítmény része. Bírálata nem moralizálás, hanem – hitem szerint – fontos közvita tárgya. The post Vida Kamilla: Ezek szerint a megszégyenítés 16 éve után a középiskolai zrikálás lesz a magyar állam új anyanyelve first appeared on 24.hu.
Új év, új Pixel, de ugyanaz a verdikt: ha erre vágysz, akkor sokat spórolhatsz a tavalyi modellel, mert olyan sokat azért nem változott a mostani.
A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) a Lancet Oncology című folyóiratban megjelent friss tanulmánya szerint 2024-ben világszerte minden nyolcadik újonnan diagnosztizált rákos megbetegedés fertőző kórokozókra – vírusokra és baktériumokra – volt visszavezethető. Ez mintegy 2,3 millió új esetet jelent, ami a kutatók szerint a már meglévő eszközökkel, például vakcinákkal és szűrésekkel nagyrészt megelőzhető lenne -…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Két éve a saját otthonában lopták meg.
A jövőben Ganz Ábrahám Európai Uniós Vállalati Hitelprogramok (Ganz nullás hitelek) márkanéven érhetők el a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) még nyitott, kedvező finanszírozást biztosító uniós hitelprogramok – közölte a bank. A konstrukciók széles körű beruházási célokra vehetők igénybe 0 százalékos kamattal és banki költségektől mentesen. A nap folyamán korábban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter je…
A gázolajpiacon tapasztalható súlyos hiány és a rekordmagas árak akár 2027 második feléig is elhúzódhatnak.
Állandóan eldugult orr, újra és újra visszatérő fül- vagy mandulagyulladás – kevés szülő van, aki ne ismerné ezeket a panaszokat. Többnyire ártalmatlan, múló állapotról van szó, de van, mikor már csak a műtét segíthet. Prof. Dr. Gerlinger Imrét, a Budai Egészségközpont fül-orr-gégészeti szakmavezetőjét kérdeztük a témáról.
Egyenesen „emberi Picassónak” nevezték.
A 23 éves Najmeh Amini számvitelt tanult, amíg le nem tartóztatták, és börtönbe nem vitték.
Egyelőre mindenki csak találgatja, hogy a dolgok összefüggenek-e, de miközben kedd este lemondott Tótth András energetikai államtitkár, éppen új vezetője lett az nemcsak az energiahivatalnak, hanem néhány napja a Mavirnak is. A két kulcspozíció betöltésének körülményei nem azt az irányt jelzik, hogy a politika – ahogyan ígérte – korlátozni szeretné magát az energetikában.
Szintet lépett az iparkamarán belüli harc, a volt elnök, Parragh László egy nyilvánosságra hozott, a kamarai vezetőknek is elküldött levélben parazitáknak nevezte a kamara új vezetését, és eltávolításukat sürgette. Közben a kormány bejelentette a kamara teljes átalakítását, az új elnök, Nagy Elek pedig ezt követően távozni tervez a szervezet éléről.
Az Anyakovász című színdarabot Barta Ágnes és Fullajtár Andrea hibátlan alakításával, Deés Enikő rendezésében mutatta be az Orlai Produkciós Iroda.
Három egészen különböző cím van októberi ingyenes kínálatban, közte egy Forma-1-es szimulátor is!
Lengyel játékvezetői csapat fújja a Ferencváros-Viktoria Plzen Európa Liga-összecsapást.
Ha azt hitted, hogy a francia autóipar már mindent megmutatott, amit a retróból ki lehet hozni, akkor van egy jó hírünk: a Citroën most állt elő az igazi nagy dobással. Kint vagyunk a párizsi autószalonon, ahol a standok között kanyarogva nem kérdés, hogy melyik előtt van a legnagyobb tömeg. A franciák megcsinálták azt, amire évtizedek óta várt a világ: feltámasztották a legendás Kacsát, és az elektromos 2CV koncepc…
A legfontosabb periféria az egér, amit minden nap nagyon-nagyon sok órán keresztül tartasz a kezedben. Érdemes hát a számodra legjobbat választani. Ebben segítünk.
Felfüggesztettet kértek a nevelőanyjára. The post Az osztálytársai etettek egy éhező, 11 éves kislányt, a fagyos kirekesztésre ítélt gyerek csak az udvari vécét használhatta otthon first appeared on 24.hu.
Egyelőre nem tudni, mikor javítják a hibát.
Átadták a Mol első biometánüzemét Szarvason, olvasható a társaság közleményében. A több mint 2,7 milliárd forintos fejlesztést követően az üzemben előállításra kerülő biometán betáplálható lesz az országos földgázhálózatba, ezzel évente több mint 7 millió köbméter földgázt váltanak ki a gázhálózatban megújuló energiaforrással.
Daniel Craig, Emma Mackey és Carrey Mulligan is feltűnik a Netflix-film előzetesében. The post Ilyen lesz a Narnia a Barbie rendezőjének szemével first appeared on 24.hu.
Egy olajcsere is tovább tart egy átlagos szervizben, mint amennyi idő alatt öt brit katona kicserélte egy Ford Escort komplett motorját.
Közzétette a Tisza-kormány a nagy sportesemények rendezési költségét. Melbourne-ben és Kanadában 3 milliárd forintnyi pénzbe sem került az úszó-vb, amire itthon 18 milliárdot utalt át az Orbán-kormány. Egynapos atlétikai versenyre 2,5 milliárdot szántak, a 2023-as vb-nek 50 milliárd volt a szervezése. 10 milliárd ment el csak az utcai sportokra.
Ezúttal a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke jelentette be lemondását.
Lorena Wiebes elsőként lett egymást követő három évben világbajnok női scratchben.
Hajtó Péter szerint a városvezetés gyűlöletkampányt folytat mindenki ellen.