Egy elszabadult OpenAI-s mesterségesintelligencia-ágens júniusban feltörte az ausztrál kormány egyik weboldalát, és nem nyilvános adatokhoz is hozzáfért
Működési engedélyének ismételt meghosszabbítását kérte Washingtontól az amerikai szankciók alatt álló NIS, Szerbia kőolajipari vállalata, a jelenlegi engedély ugyanis szeptember 30-án lejár. A vállalatba a Mol is bevásárolná magát.
Az intézet a választások után a módszertanuk felülvizsgálatáról döntött, ennek a folyamatnak lett most vége. Közölték, hogy a jövőben inkább mélyebb elemzéseket készítenének elsősorban a pártpreferencia-kutatások helyett, "a gondolkodó magyar emberek valóságismeretének bővítése" érdekében.
A hét első felében főként keleten, északkeleten fordultak elő nagyobb számban záporok, melyekből nem jött össze sok csapadék, de sokfelé ez is több volt, mint a megelőző harminc nap összege. Az áttörés a csapadékban egyelőre nem következett be, de a súlyos és nagyfokú aszállyal érintett területek aránya csökkent. Az előttünk álló egy hétben azonban ismét napos, száraz, késő nyári időre van kilátás, az őszi vetések s…
Büntetésbe léphet egy jelenleg még felfüggesztett büntetés, de visszaesőként ennél is súlyosabb szankciók jöhetnek. The post „Meg kell értenie mindenkinek, a cigányozás, románozás nem fér bele!” – figyelmezteti az MLSZ a drukkereket az ukrán meccs előtt first appeared on 24.hu.
Egyre több helyen jöhet áremelkedés, több vállalkozás tervez elbocsátást, mint felvételt, ráadásul a társadalom is rosszabbul ítéli meg a következő 12 hónap gazdasági helyzetét, mint korábban.
A Törökország és Irán közötti Gurbulak határnál kialakult hosszú sorok miatt a 24 órás út akár egy hétig is tarthat, a kamionsofőröket és családjaikat nehéz helyzetbe hozva.
A Törökország és Irán közötti gurbulaki határnál a hosszú sorok a 24 órás utat akár egyhetesre nyújtják, nehéz helyzetbe hozva a kamionsofőröket és családjaikat.
Európában, illetve az északi féltekén sokfelé rendkívül aszályos és meleg volt 2026 nyara. Magyarországon a HungaroMet Nonprofit Zrt. elemzése alapján 1901 óta ez volt a legszárazabb és a második legmelegebb nyár [1]. A szélsőséges időjárást Kanadától Spanyolországon keresztül Görögországig erdőtüzek kísérték és jelentős terméskiesések keletkeztek a mezőgazdaságban. A szárazság hátterében két fizikai jelenség áll. E…
Több százmilliárd forintnyi önkormányzati befizetés sorsa vált kérdőjelessé az Alkotmánybíróság hétfői döntése nyomán. A testület Budaörs ügyében alaptörvény-ellenesnek találta a szolidaritási hozzájárulás megállapításának és beszedésének rendszerét – azt a rendszert, amelyből 2025-ben 360 milliárd forint bevétellel számolt az állam. A pénz ettől még nem jár automatikusan vissza az önkormányzatoknak, a Pénzügyminisz…
Az Insider Gaming jóvoltából most először kerül megrendezésre a 28 Games Later. A bemutató indie, AA és AAA horrorjátékokat vonultat majd fel egy megállás nélküli trailercunamiban.