A The Last of Us egykori direktora egy elég csípős és egyértelmű nyilatkozatot tett, ami miatt a God of War Laufey fejlesztői is rosszul érezhették magukat, úgyhogy az alkotó megkövette őket.
Egyszerre esett neki a palesztinpárti és a palesztinellenes tábor, és az összes kísérőzenésze otthagyta. Nagy nyomás volt rajta, hogy végre valljon színt.
Emmanuel Macron francia elnök a Kanada partjai közelében fekvő Saint-Pierre és Miquelon szigetén találkozik Mark Carney kanadai miniszterelnökkel. A francia elnök szerint a megbeszélés „nagyon erős baráti gesztus”, amely egyben azt is jelzi, hogy Kanada és az Európai Unió kapcsolatai új szakaszba léptek.
Egy hétéves gyerek és a segítségére siető édesapja is csaknem hatvan méter mély szakadékba zuhant a szlovéniai Savica-vízesésnél. The post Szakadékba esett gyermeke után indult, a halálba zuhant egy apa Szlovéniában first appeared on 24.hu.
Már 43,6 milliárd dollárba került az Egyesült Államoknak az iráni háború szeptember elejéig, és a számla tovább emelkedik. A legnagyobb tételt a fegyverek jelentik: alig több mint egy hónap alatt 6,4 milliárd dollárral nőtt a lőszerekre és rakétákra fordított összeg, miközben az amerikai és NATO-készletekben már kritikussá vált a légvédelmi elfogórakéták hiánya.
A Magyar Nemzetben válaszolt Bayer Zsolt Molnár Áron vasárnapi videójára: szerinte nem véletlen, hogy a színész éppen most vette elő az NKA-s támogatásai ügyét. The post Bayer Zsolt: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, amennyit én okoztam first appeared on 24.hu.
Augusztusban Trump újságíróknak azt mondta, hogy az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun „57 nagyon erős nukleáris fegyverrel” rendelkezik, miközben ismét dicsérte kettejük kapcsolatát.
Az uruguayi Santiago Cardozo eszméletét vesztette, egyelőre megfigyelik. The post Dél-amerikai Játékok: sokkoló kiütés után vitték kórházba a bokszolót first appeared on 24.hu.
KEZDÉS 16.15. Az argentin tréner csapata bőven meríthet erőt a két csapat legutóbbi Wanda Metropolitánóban játszott bajnokijából, mert akkor 5–2-re nyert az Atlético.
A szélsőjobb, illetve a radikális baloldal esetleges előretörése – amire jó esély van – jelentős hatással lehet a már így is meggyengült pozícióban lévő Friedrich Merz kancellárra.
A Fox News munkatársa, Jacqui Heinrich vezette Fehér Házi Tudósítók Szövetsége felszólította a Trump-kormányt, hogy azonnal állítsa helyre a hozzáférést az általa kizárt médiumok képviselői számára, mondván, hogy a lépés veszélyes precedenst teremt a szólásszabadságra nézve.