Még mindig iskolába járunk - 30 éves a Persona, az Atlus csodafegyvere
Minden epizód egy maradandó élmény, egy ilyen szériát pedig érdemes megünnepelni.
Személyre szabható hírfolyam
Minden epizód egy maradandó élmény, egy ilyen szériát pedig érdemes megünnepelni.
Gazdag örökösnő volt, mégis vagyonának millióit a fogamzásgátló tabletta fejlesztésére fordította. Története egészen különleges.
Vasárnap négyre emelkedett az éjszakai orosz dróncsapások halálos áldozatainak száma a Kijevi területen, az elhunytak között három gyermek is van.
A feszült Atlético Madrid–Real Madrid rangadó után mindkét edző elemében volt a sajtótájékoztatókon.
Egygólos győzelmet aratott a Liverpool Bournemouth-ban.
A német kancellár az előzetes eredmények megjelenése után nyilatkozatot adott ki.
A fővárosi piros-kék rangadón a Vasas II hat gólt vágott a csepelieknek.
A portugál edző meghökkentő dolgot művelt a sajtótájékoztatón.
A szlovák miniszterelnök előzőleg arról beszélt, hogy nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján. Pellegrini erre azt mondta, Szlovákiának nem szabad megkérdőjeleznie kötelezettségvállalásait.
A Ferencváros elnöke a gyerekeihez hasonlította szeretett klubját.
A tragédia után felülvizsgálják a biztonsági intézkedéseket.
A magyar olajvállalat memorandumot írt alá az ukrán Naftohazzal.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Elsőként nézhettük meg, milyen lesz a Nemzeti Múzeumban a koronázási palástot bemutató terem, amely év végén nyílhat meg. Mi kerül 800 millióba, és miért L. Simon László, a múzeum korábbi főigazgatója csinálja?
Bódog Tamás csapata már a 7. percben vezetést szerzett, utána többször növelhette is volna előnyét, a végén mégis védekeznie kellett az ikszért.
Lisandro Martínez öngóljával szerzett vezetést a Craven Cottage-en a Fulham, Matheus Cunha megpattanó lövéssel egyenlített.
A 18 éves sofőr alkoholszondája pozitív lett.
A fővárosiak hátrányból, 91. percben szerzett góllal győzték le az egerszegieket. The post A szezon legbutább góljával bukott el Újpesten a ZTE first appeared on 24.hu.
Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a keleti partvidékéről, alig egy héttel a legutóbbi tesztet követően, és néhány nappal azután, hogy Phenjan a Koreai-félszigeten tapasztalható feszültség szításával vádolta meg az Egyesült Államokat.
A Sztárban Sztár női zsűritagjai megmutatták a tökéletes alakjukat.
A miniszterelnök korábban Pécsen is beszélt az október 23-ra tervezett megemlékezésről, augusztusban pedig arra kérte a vállalatokat, hogy anyagilag is támogassák a rendezvényt.
Friss jelentés: halálos veszély a munkahelyen: ezekben a szakmákban történhet a legkönnyebben súlyos baleset.
Pedig évi 500 milliárd forint kellene rá, hogy megfelelő állapotban tudjuk tartani. A szerződés miatti feljelentés Rogánékat és Mészárosékat is érintheti.
A szakértő szerint ennél nem lehet többet kérni.
Idősebb Lisztes kérte arra a szövetségi edzőt, hogy most tekintsen el a fia meghívásától, hogy a Fradinál dolgozhasson tovább.
A munkahelyek megszűnése olyan társadalmi jelenség, amelyről már van tapasztalatunk, könnyű elképzelni, de könnyű félni is tőle. De nem fognak bennünket robotok helyettesíteni, vagy legalábbis nem úgy, ahogyan elsőre gondolnánk - véli Luc Julia amerikai–francia informatikus. Szerkesztett részlet a Robot, nem pilóta című könyvből.
Elsőre nehéz lehet megérteni a hatalmas árkülönbségeket. Segítünk.
Az Atlético 2-1-re legyőzte a Realt a spanyol La Liga hetedik fordulójának vasárnapi, igencsak feszült madridi rangadóján.
Lomnici Zolán szerint világos a politikai szándék.
Magyar Péter minden magyart meghívott az eseményre.
Először nyert a felnőttmezőnyben Európa-kupát a paksi judós.
A műsor új évadában ismét 12 új énekes bizonyíthat.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) megnyerte a mecklenburg-elő-pomerániai tartományi választást, míg Friedrich Merz kancellár konzervatív pártja történelmi mélypontra süllyedt. A vasárnapi eredmények újabb súlyos csapást jelentettek a politikai nehézségekkel küzdő német kormányfő számára.
Nem minden fájdalom jelez komoly bajt, bizonyos panaszokkal azonban nem érdemes várni. Mutatjuk, mikor kell sürgősen orvosi segítséget kérni.
A győzelem ellenére nem valószínű, hogy a szélsőjobboldali párt kormányra is kerül, lévén, hogy a második helyre befutó SPD alig két százalékkal maradt el mögötte és a szocdemeknek, ellenben az AfD-vel, képesek lesznek koalícióra lépni másokkal.
Myriam Lefkowitz performanszsétáján csukott szemmel fedezzük fel újra az utcákat: magassarkúk kopogása, autóhangok, virágillat, tompa csönd, fény és sötétség. Az is kiderül, miért politikai kérdés Kolumbiában vagy New Yorkban sétálni, és hogy reagálnak a biztonsági őrök két játszó felnőttre.