Kis híján háború tört ki az Egyesült Államok és Kína között – most derült ki, mi történt
Hajszálon múlt egy fegyveres összecsapás.
Személyre szabható hírfolyam
Hajszálon múlt egy fegyveres összecsapás.
Az iráni elnök szerint Teherán nem akar háborút, ugyanakkor nem hajlandó megadni magát az amerikai és izraeli támadásoknak.
A program keretében Svájc 87,6 millió frankkal járul hozzá magyarországi fejlesztésekhez.
Úgy tűnik, a redmondiak megtartanák a Senua IP jogait, bármi is lesz végül a fejlesztőcsapat sorsa.
Annyira feszült a két ország viszonya, hogy Debrecenben és Topolyán játsszák le az NL-meccseiket.
Tusfürdő. Fehér por. Kristály.
A silent book, vagyis a csendes könyv műfaja egyre népszerűbbé válik.
Az édesapa a helyszínen életét vesztette, az édesanya és kisfiuk életéért egy hétig küzdöttek az orvosok.
Topál Dániel és kutatótársai szerint a helyzet nem egyszerű.
Hatvan állást terveztek, 24 dolgozóval függeszti fel működését az üzem.
Sikersztoriként számoltak be egy újraélesztésről, csakhogy később kiderült: a beteg életét vesztette. A Mentőszolgálat bocsánatot kért, most pedig azt is elmondták, milyen tanulságokat vontak le az ügyből.
De Lavrov szerint Oroszország eddig is kész volt erre. The post Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Erőteljesen gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
A Sopron a Kibirkstis-TOKS, a Diósgyőr KKZ Crvena zvezda ellen játszik.
Az Európai Bizottság szóvivője pedig hangsúlyozta, hogy az eljárás még nem ért véget.
A Bentley bemutatta első teljesen elektromos modelljét, a Torcal nevű SUV-t, amelynek 173 300 fontos induló ára kevesebb mint a fele a rivalizáló Ferrari elektromos autója, a Luce árának. A brit luxusautó-gyártó az új modellel elsősorban a fiatalabb, új vásárlói réteget kívánja megszólítani - írta a Financial Times.
Egy magát egykori CIA-kísérleti alanynak és időutazónak nevező férfi azt állítja, hogy 1981-ben egészen 2118-ig repítették előre az időben.
George Lucas már nem a Star Wars ura, az a Disney, de még most sem bánja, hogy megosztó változtatásokat eszközölt a filmjein.
Tineke Strik azt kéri, a Bizottság magyarázza el, mi alapján hozta meg döntését.
A valódi kérdés a kormányfő és az ügyészség közötti intézményi távolság.
A magyarok többsége szeretne minél tovább és egészségesebben élni, és sokan úgy érzik, saját szokásaikkal is érdemben tehetnek ezért.
A 30 éves barát a rendőrség fő gyanúsítottja.
Az Ötkert-ügyben érdemes különválasztani az állítást a bizonyított ténytől.
A legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világából.
VIDEÓ! Az NFL-alapszakasz 2. fordulóját követően csak több kérdésünk lett, de már látszik, mely csapatokat mértük fel rosszul, s kik azok, akik úgy érzik, még ráérnek összeforrni.
A vállalat nem kommentálta a döntését, de annyi biztos, hogy a 3 GB-os GDDR7 verzió továbbra is elérhető.
Évek óta készül az M2 autóút Rétságot elkerülő szakasza, most mégis kérdésessé vált, mikor indulhat meg az építkezés.
A Fidesz frakcióvezetője szerint kudarcba fulladt a Tisza terve a Fidesz eltüntetésére.
A kínai gyártók ráadásul már nem csupán az áraikkal jelentenek egyre komolyabb konkurenciát.
Akilov Pilip kikapott a negyeddöntőben.
Arnaud Denis szeptember 22-én halt meg Belgiumban.
Három magyar fizikus nevétől lett hangos a nemzetközi tudományos világ, miközben Magyarországon a HUN-REN jövőjéről zajlik az egyik legnagyobb átalakítás.
A BUX 659,49 ponttal, 0,44 százalékkal 152 002,25 pontra erősödött, miközben a nemzetközi piacokon inkább az eladók kerültek fölénybe.
A valódi kérdés nem a poszt, hanem az intézményi függetlenség.
A BVSC 23, az FTC 22 gólt szerzett idegenben, győzött a Honvéd is.