Ha meg akarjuk védeni magunkat a mesterséges intelligencia kockázataitól, nem engedhetjük, hogy a jogi szabályozást eltérítsék a techóriások érdekei vagy a világvégét vizionáló jóslatok.
A mostani 3 százalék helyett 2028-tól 2,5 százalék lesz a magyar jegybank inflációs célja. De mivel a jegybank e cél elérésére optimalizál, a döntéseket ez máris befolyásolja. A jegybank szerint a célcsökkentésre most van tér, a hatásai kedvezők lesznek, nem mellesleg szükséges az euróbevezetéshez.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Az Egyesült Államok nyitott arra, hogy találkozzon Irán delegáltjaival az ENSZ erre a hétre tervezett közgyűlésén – idézi a Reuters Marco Rubio külügyminisztert.
Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank (EIB) csoportja elindította az Európai Intézményi Befektetői Paktumot (EIIP), amelynek célja, hogy több hosszú távú intézményi tőkét csatornázzon az európai technológiai növekedési ökoszisztémába. Tizenhárom intézményi befektető már jelezte is a csatlakozási szándékát - írta az az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank (EIB) .
A Magyar Nemzeti Bank a mai ülésén változatlanul, 5,5%-on tartotta az alapkamatot. A jegybanki közlemény legfontosabb üzenete, hogy a fejlett jegybank tovább emelhetik a kamatokat, miközben a kötvénypiacok aggódnak a fejlett országok adósságpályái miatt. Itthon az aszály negatív növekedési hatásait az export vártnál kedvezőbb bővülése ellensúlyozhatja. Az inflációs előrejelzés 2027-re vonatkozóan emelkedett. Összess…
Az elmúlt hónapok magas energiaárai ellenére év végéig alacsony marad az árnyomás Magyarországon - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szeptemberi Inflációs jelentéséből. A kedden nyilvánosságra hozott növekedési és inflációs előrejelzések alapján a fogyasztói árak átlagos növekedési üteme 2026-ban 1,8 százalék lesz, míg a GDP-növekedés szintén 1,8 százalék körül alakulhat.
A Sándor-palota közölte: az államfő megtette a javaslatát a legfőbb ügyész személyére. The post Baka András fenntartja a parlamentben elmondott véleményét first appeared on 24.hu.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
A történész szerint a miniszter magyarázata nem ad választ arra az alapvető kérdésre, hogy miért volt szükség a Terror Háza Múzeum ideiglenes bezárására, majd a döntés gyors visszavonására.
A svájci On sportruházati márka a zürichi befektetői napján ismertette 2029-ig szóló stratégiáját és középtávú pénzügyi céljait, amelyek a prémium pozicionálásra, valamint több új sportág – köztük a labdarúgás és a golf – piacára történő belépésre épülnek. A vállalat emellett történetében először részvény-visszavásárlási programot is bejelentett - számolt be a Yahoo Finance. A befektetők pozitívan fogadták az új bej…
Házkutatásokat és lefoglalásokat tartott a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ügyében. Bár hivatalosan gyanúsítotti kihallgatásra még nem került sor, az ATV értesülései szerint a nyomozók a korábbi jegybankelnök, Matolcsy György környezetéhez köthető köröknél léptek fel a mintegy 300 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Szenzációsan orvosolta a felmerült technikai bakit az a trombitás, akinek hangszere az amerikai baseball-liga, az MLB meccse előtti előadáson tönkrement.
Irán állítólag egy hét alatt kinyitná a szorost, ha az USA feloldaná az iraki kikötők blokádját, és felhagyna a katonai támadásokkal. Közben az USA a szankciós nyomás fokozásával igyekszik megtörni Iránt.
Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök kijelentette, hogy országának nincs szabad káliumműtrágya-kapacitása, amelyet az Egyesült Államokba szállíthatna – annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök korábban egy jelentős belarusz műtrágya-üzlet megkötését vetítette előre - írta meg az Ukrajinszka Pravda.
Korábban komoly felháborodást váltott ki, hogy Tarr Zoltán minisztériuma bejelentette: se a pályázók neve, se a sikertelen pályázatok nem kerülnek majd nyilvánosságra. The post Nagy Ervin megmagyarázta, miért nem hozzák nyilvánosságra a Madách Színház és az Újszínház igazgatói pályázóinak neveit first appeared on 24.hu.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak