Az Oak Ridge-i Nemzeti Laboratórium (ORNL) kutatói új eljárást dolgoztak ki a polietilén – a világ egyik legelterjedtebb műanyaga – benzin- és dízelszerű üzemanyaggá alakítására. Az eredményeket a Journal of the American Chemical Society közölte, a technológiára pedig szabadalmi védettséget nyújtottak be - számolt be a Science Daily.
Andy Burnham miniszterelnök arra hajlik, hogy olyan segítséget ajánljon fel, amelyet védelmi jellegűnek tekint, és más országokat is arra fog ösztönözni, hogy tegyenek hasonlóan.
A holland Action non-food diszkontlánc múlt pénteken megnyitotta első üzletét Szlovéniában, ezzel tizenhatra bővítve európai piacainak számát - írta a Retail Detail.
Az Egyesült Államok fokozott figyelemmel kíséri Kína egyre intenzívebb jelenlétét az amerikai sarkvidéki térségben, mivel a kínai kutatóhajók ottani tevékenysége nemzetbiztonsági aggályokat vet fel – írta meg a Defense News.
Hivatalos közleményt adott ki a DVSC a hétvégi, Vasas elleni NB I-es mérkőzés vitatott játékvezetői ítéletei miatt. A debreceniek konkrét javaslatcsomaggal fordultak a szövetséghez, amelyben rendszeres párbeszédet és a kamerapozíciók közös újragondolását is kérték.
két helyet előrelépve 15. a nemzetek rangsorában, így The post Kiemelést kap a magyar teniszválogatott a Davis Kupa-selejtezőre first appeared on 24.hu.
Az északi-sarki tengeri jég olvadási időszaka a műholdas mérések 1979-es kezdete óta mintegy 40 nappal nyúlt meg, egy friss, a NASA által vezetett kutatás szerint azonban ez a növekedés 2010 körül váratlanul megtorpant, és az olvadási szezon hossza azóta nagyjából változatlan - számolt be a NASA.
Az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) kemény választ ígért az Egyesült Államoknak és Izraelnek, amennyiben eszkalálják a konfliktust a Közel-Keleten – írja az Iran International.
Mobiltöltés zsúfolásig megtelt nézőtér előtt. A nagy Leslie Mandoki-könyv, fentaniltapasszal. Szivek szállodája. Crackpipával a ferihegyi gyorsforgalmi úton. Röhejes zenészszobrok, hányatott sorsú emléktáblák. Fenyő a szomszédban. Fideszes gyerekek festményei.
Ez azt jelenti, hogy másfél évvel Matolcsy György távozása után is szabadon üzletelhetnek Magyarországon. The post Válasz: Matolcsy Ádámék újra az MBH Bank tulajdonosi körében first appeared on 24.hu.
Jó telefon a Pixel 11? Persze, ha androidos telefont vennék, ez lenne az. Sokkal jobb, mint a 10-es volt? Nem igazán, de a 9-est sem döngöli földbe. De legalább van egy értelmetlen LED a hátulján, és olcsóbb, mint tavaly.