Erős Gábor lemondott, mégis ő maradhat a Vasas edzője? A tréner reagált a sajtóhírre
Sajtóhírek szerint a házon belüli feszültségek hatására akar távozni az NB II-es bajnokcsapat trénere.
Sajtóhírek szerint a házon belüli feszültségek hatására akar távozni az NB II-es bajnokcsapat trénere.
Korhatárhoz kötnék a használatukat.
A lehetetlenséggel ér fel az energetikai államtitkár pótlása.
Maratoni egyeztetéseken vannak túl a felek.
Korlátozásokat vezettek be a légtérben.
Kína könnyen megnyerne egy fegyveres konfliktust a Fülöp-szigetekkel, de sosem választaná az erőszakot – mondta a pekingi nagykövet Manilában. A filippínó külügyminisztérium szerint a szavak „burkolt fenyegetésként” is érthetők – írja a Channel News Asia.
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát, ezzel együtt is van esély a maradására. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Rózsa András videóban reagált.
Áder János lányának jóformán az összes barátja a Tiszára szavazott.
A Daimler Truck látványos jövőbeli haszonjármű‑koncepciókat mutatott be, köztük egy Zeppelin ihlette léghajószerű járművet is.
Elindult a grafikus helyfoglalás a MÁVPluszban.
Olivia Wilde ritka fotókat osztott meg lányáról, Daisy-ről a 10. születésnapja alkalmából.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Minden kipróbálható, ami eddig bekerült a játékba, de csak egy platformon.
Mindenki azt mondta, nem lehet megcsinálni, ezért megcsinálta. A bajor gyökerű Thomas Kost újraélesztette a futballt a minden irányba lejtő köveskáli pályán, ahol 30 éve halott a labdarúgás. The post „Ez nemcsak a futballról szól, hanem a közösségi életről is” – Arséne Wenger korábbi segítője támasztja fel a Káli-medence fociját first appeared on 24.hu.
Megnéztük, mennyire egyértelmű megállapítani, hogy kinek mekkora a vagyona, ki válhat adóalannyá, illetve mennyit fizethetnek a legismertebb milliárdosok. The post Vagyonadó: megsaccoltuk, mennyit fizethetnek az ország leggazdagabbjai first appeared on 24.hu.
Szó szerint ráfizethetnek a magyar online vásárlók is: a 3 eurós vám mellé újabb díj érkezik november 1-jétől az EU-n kívüli rendelésekre.
Borbély Balázs együttese olyat tett, amelyre más csapat még nem volt képes.
Kirill Dmitrijev szerint a büntetőintézkedések leginkább az Egyesült Államok gazdaságára mértek volna csapást.
A mesés pillanatok ösvényén indultunk a sziklás panorámák útjára, ahonnan az izzasztó ereszkedők via ferratáján tértünk vissza a normális világba.
Két úszó atomerőművi egység szállításáról állapodott meg a Roszatom az indonéz állami energiacéggel. A két egység összesen 200 megawattos teljesítménnyel látná el árammal Észak-Maluku tartományt – írja The Jakarta Globe.
Novemberben szünetel, januártól pedig egyelőre nem is foglalható a budapesti járata.
Az újpetrei általános iskolában is foglalkozást tartó szervezet több millió dollárt kapott a tőzsdespekuláns alapítványi hálózatától, és LMBTQ-közösségeket is támogatott.
A miniszterelnök szerint év végéig meglehet a megállapodás a napi 1 millió eurós migrációs büntetésről.
Később döntenek az unió hosszú távú költségvetéséről és Ukrajna pénzügyi igényeiről.
A Honvéd sportolója a fehérorosz Aljakszandra Szasznovicstól kapott ki.
Ezúttal a billentyűzeteké a főszerep, de mobilis DAC-okat, játékos headsetet, egeret és egy komoly házat is mutatunk.
Újabb mérföldkőhöz érkezett az M1-es autópálya bővítése.
Lapszemle a nemzetközi lapok fontosabb írásaiból.
Januártól újfajta katát vezetnek be, a jelenlegit még két évig használhatják, akik már e szerint adóznak. A katások újra számlázhatnak cégeknek, emelkedik a tb-alapjuk, cserébe viszont többet fizethetnek.
Ha csapattársai nem sérülnek meg, talán sosem élhette volna át pályafutása legjobb napját az ismert apa fia.
A Kameda Tomoki elleni összecsapást azért megrendezik, mert ha a japán nyer, ő lesz a világbajnok. The post „Micsoda tiszteletlenség!” – Figueroa túlsúlyos volt, meccs nélkül elveszítette bokszvilágbajnoki övét first appeared on 24.hu.
Visszatérő probléma a belső megosztottság.
Népbetegség a magas vérnyomás, látható jelei csak akkor mutatkoznak, amikor már késő. Egészségügyi szakértők adtak tanácsokat a Huawei termékbemutatóján, hogy mit tehetünk ellene a hétköznapokban, és hogyan segíthetnek a kütyük a védekezésben. The post Magyarok millióinak életét veszélyezteti a csendes gyilkos, te is érintett lehetsz appeared first on Forbes.hu.
Budapesten a harmadik negyedévben csökkentek a lakásárak. Panel- és téglalakásoknál egyaránt 2 százalék volt az esés.
Az amerikaiak és az az oroszok megegyezését hozhatja magával a pancsovai olajfinomító esetén is, hogy Donald Trump elnök a Graham-törvény életbe lépése előtt pár órával visszavonta az oroszokra kivetett szankciókat, ezzel pedig végleg pont kerülhet a Mol-NIS ügylet végére.