A Revolut megszüntetett a magyarok számára egy fontos befektetési lehetőséget
Egy hazai szabályozási probléma késztethette arra a fintech vállalatot, hogy visszavonulót fújjon.
Egy hazai szabályozási probléma késztethette arra a fintech vállalatot, hogy visszavonulót fújjon.
A gyilkos narancssárga unikornis idehaza is nézhető lesz a nagyvásznon.
Tim Walz, Minnesota állam Demokrata párti kormányzója is megállt rövid időre az emlékhelyeknél.
Kifogásolják a hatásvizsgálat hiányát is.
A demokráciapárti aktivista a 2014-es hongkongi tiltakozások egyik kulcsfigujára volt. 2017 óta többször is börtönbe került politikai szerepvállalása miatt.
A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - közölte az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szak…
Arról is beszélt, hogy gondoskodott róla már-már apaként Hugh Jackman.
A legnagyobb nyomás Győr-Moson-Sopron megyén van.
Befejeződött az összmagyarság egyik legfontosabb templomának a felújítása.
A Match TV szakkommentátora szerint elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Jelentős közlekedési fejlesztések előkészítése indulhat Keszthely térségében: a tervek szerint hétt kilométeres, kétszer kétsávos út kapcsolná össze az M76-os gyorsforgalmi utat a keszthelyi elkerülővel.
Gigantikus, több várostömbnyi méretű földönkívüli bázis rejtőzhet az óceán mélyén egy volt amerikai hírszerzési tiszt állítása szerint.
Mit jelent, hogy valakit hazafias alapon szerveztek be és, hogy találták ki ügynökök sokszor fura fedőneveit? Többek között erről beszélgettünk Szekér Nóra történésszel, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozik.
Az elnök tavalyig részvényese volt a bankot tulajdonló vállalatnak. A pénzintézet többek között nyugdíjakat is kezelt.
Jobb később, mint soha! Így tartja a mondás, és ennek szellemében kapott új frissítést az Assassin's Creed: Valhalla, benne egy új játékmóddal és sok más újdonsággal.
Az Európa-liga-alapszakaszban 100 százalékos teljesítménnyel álló Ferencváros, amely idén még nem talált legyőzőre a nemzetközi kupaporondon, eddigi legnehezebb mérkőzésére készül a hétszeres Bajnokok Ligája-győztes AC Milan otthonában. Kövesse élőben a mérkőzést a HVG-n!
Januártól országos tűzoltó és polgári védelmi parancsnokságként működne tovább a katasztrófavédelem központi szerve, áprilistól pedig megszűnnének a helyi katasztrófavédelmi kirendeltségek, helyettük visszatérnének a tűzoltóságok a Belügyminisztérium szerdán társadalmi egyeztetésre közzétett salátatörvény-tervezete szerint. A november 12-ig véleményezhető csomag a rendőrség önkormányzati beszámolási rendjét, a határ…
Az egykori házelnök a Tisza sokszázezer megtévesztett támogatójáról is beszélt.
Csütörtökön diákok, egyetemisták és tanárok ezrei vonultak végig Athén belvárosán, hogy országszerte jobban finanszírozott iskolákat követeljenek, csatlakozva a Franciaországból Dél-Európára átterjedt tiltakozáshoz.
Az amerikai hatóságok csütörtöki közleményükben arra figyelmeztettek, hogy jelenleg is folyamatos kiberfenyegetés éri az ipari hűtőrendszereket. A hivatalos tájékoztatás szerint minden olyan vállalatnak és intézménynek potenciális célpontként kell tekintenie magára, amelynek a működése ezekre a berendezésekre épül.
November 27-éig lehet pályázni a jelenleg NB II. 8. helyén álló csapatra.
Nem telik el nap, hogy ne olvasnánk újabb átverésekről, biztonsági résekről, kiberbűncselekményekről.
Keleti Andrea bikiniben mutatta meg fantasztikus alakját.
A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem Starlight lesz a Huawei almárkájának neve, de majd megszokjuk.
A sportfinanszírozás átalakítása, a taoprogram, az akadémiai rendszer és a kiemelt sportesemények megrendezése is szóba került a sportállamtitkársági tájékoztatón.
Ikonikus helyszínen vendégeskedik Borbély Balázs csapata.
Dibusz Dénes ebben az idényben először véd az alapszakaszban, közel 7000 vendégszurkoló biztathatja a zöld-fehéreket Milánóban.
Kattints és tudd meg a részleteket!
Hatalmas pofon ez a Sonynak, mivel a Wolverine messze nem fogy úgy, mint a Spider-Man.
Mit tudtunk meg az ügynökaktákról tegnap óta? Hogyan érdemes kezelni a nyilvánosságra került adatokat? És ügynök volt-e Orbán Viktor? Történészeket kérdeztünk. The post „Ez nem ügynöklista – ezeket a történeteket még meg kell alkotni” – történészek az aktanyilvánosságról first appeared on 24.hu.
A brit komikusra és színészre hétfőn szabhatnak ki büntetést, miután az esküdtszék négy vádpontban is elmarasztalta.
📅 Programajánló
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Papp László Sportaréna