„Ha tovább tapsolnak, talán Trumppal is megosztom a díjat” – túlélőknek ajánlotta Nobel-békedíját Navi Pillay
A dél-afrikai jogászt a nürnbergi perek helyszínén érte a bejelentés.
A dél-afrikai jogászt a nürnbergi perek helyszínén érte a bejelentés.
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
A Bükk vidéke októberben mutatja meg legszebb arcát.
Hat évig bírhatja, és háromnaponta elég tölteni? A Xiaomi új telefonja nem viccel!
A tojás világnapját minden évben október második péntekén ünneplik, ami idén mára esik.
Nem sokkal Hont András vezérigazgatói kinevezésének csütörtöki bejelentése után Tarjányi Péter közölte, hogy négy év után megszakítja együttműködését az Indexszel. A biztonságpolitikai szakértő a Media1-nek pénteken azt mondta: szerinte Hont kinevezése annak bizonyítéka, hogy a lap politikai kézi vezérlés alá kerül. Már augusztusban aggályai voltak Hont esetleges vezetői szerepvállalása miatt.
Magas klórtartalmú vízre hivatkoznak. The post Bezáratta a Kormányhivatal Esztergom legrégibb strandfürdőjét first appeared on 24.hu.
Az olyan multiplayer címeket látva, mint a Resident Evil Re:Verse vagy a Resident Evil: Resistance, talán jobb is ez így.
Lapunk is ott járt a szombati Real Madrid–Villarreal bajnoki előtti sajtótájékoztatón, amelyen a spanyol újságírók a francia sztár hozzáállását firtatták – kaptak is érte.
Lisa Cook, a Federal Reserve kormányzója elleni eljárásban a tisztségviselő jogi képviselői pénteki közleményükben úgy fogalmaztak, hogy amennyiben a Fehér Ház által tervezett meghallgatás akár csak minimálisan is objektív lesz, az igazolni fogja, hogy Cook nem követett el jelzáloghitel-csalást, így semmilyen jogalap nem áll fenn a tisztségéből való elmozdítására.
Alig két héttel a meta hasonló bejelentése után a Google is megmutatta, hogyan képzeli el az MI-alapú játékfejlesztést, bemutatkozott a Playground.
Alig két héttel a meta hasonló bejelentése után a Google is megmutatta, hogyan képzeli el az MI-alapú játékfejlesztést, bemutatkozott a Playground.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Sofia Goggia súlyos neurológiai tünetek miatt kihagyja az idénynyitót. The post Néha a szavak sem jutottak eszébe, ijesztő tüneteket produkált az olimpiai bajnok síző first appeared on 24.hu.
A volt influenszer tagadja, hogy köze lenne az Ötkert-ügyhöz.
Star Wars legismertebb jelenetéből származik a filmes kellék.
Tombol az El Nino, de ennek nincs sok köze ahhoz, hogy nincs eső Magyarországon.
A színésznő garantáltan ellopta a show-t az extrém mélyen dekoltált ruhájával a divathéten.
A színész-aktivista szerint a fellépések között kampányesemények is voltak.
Nagyon várja a folytatást Bamidele Yusuf.
Az előző napi késelések után tíz kiskorút vettek őrizetbe a fenyegetések terjesztésének gyanúja miatt.
Az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa Kínában tárgyalt, az állam- és kormányfők a jövő heti csúcson döntenek, elégedettek-e az eredménnyel.
Az OTP szárnyalásától hajtva masszív, 3 százalékot meghaladó pluszban zárta a BUX a pénteki kereskedést, de mindegyik blue chip emelkedni tudott.
Egy gyártó egyszerre többféle akkumulátorral is készíti autóit.
Új munkatársat keres budaörsi üzletébe a Mountex: az outdoor felszereléseket forgalmazó cég teljes munkaidős értékesítői állást hirdetett meg.
A 2027-es Forma-1-es szabályok megnehezítik, hogy a Ferrari a jövő évi autójára is rátegye azt a megoldást, melyet a riválisok is részben lemásoltak.
Közel két év alatt 21 külföldi utazásához vett igénybe repülőtéri VIP-szolgáltatásokat a korábbi kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs. A több mint 25 millió forintos számlát az adófizetők állták. Mi történt? Összesen több mint 25,5 millió forint közpénzt költöttek repülőtéri VIP-szolgáltatásokra Hankó Balázs korábbi kulturális és innovációs miniszter utazásai során – közölte a Facebookon Tarr Zoltán, […]…
Október 30-ig folyamatos kedvezményeket biztosít a márka az európai webshopban.
Az orosz hatóságok szerint nem igaz az a hír, amely szerint az irkutszki biológiai kutatóintézet másik munkatársa is életét vesztette tüdőpestis-fertőzés következtében. A hivatalos közlések szerint a halálos áldozattal kapcsolatba került személyek közül senki sem betegedett meg, közben a külföldi kormányok és szakértők továbbra is több információt és átláthatóságot kérnek Moszkvától. Az aggodalom már csak azért is é…
A BioShock-film nagyon nehezen akar elkészülni, a franchise már szinte ki is megy a divatból, de most rendezője pozitív hírrel szolgált.
A lengyel rendőrség országszerte minden, esetleges újabb bűncselekmény elkövetésére utaló jelzést ellenőrzött.
Az út során nem jelentettek vészhelyzetet.
Már az első napokban csökkentek a magyar áramrendszer kiegyensúlyozásához szükséges energia árai az európai MARI- és PICASSO-platformokhoz való csatlakozás után – mondta Herczeg Sándor, a MEKH főosztályvezetője a Portfolio Energy Investment Forum 2026 konferencián. A bővülő kínálat és az erősebb verseny szerinte a fogyasztóknak kedvez, miközben a hazai szereplők előtt is új exportlehetőségek nyíltak. Az első tapaszt…
Vitézy Dávid kiemelte, hogy nagy költségű beruházásokra biztosan nincs pénz, a kormány 2030-ig nem vesz részt a finanszírozásban. Stadionok és nagy sportlétesítmények építése nem szerepel a tervek között.
Hogyan csökkenthetők a megelőzhető halálokok? Melyek a legjobban kezelhető kockázati tényezők? Meddig jó orvosság az életmód, és mikortól kötelező a gyógyszer? Mit tudunk ugyanúgy, mint a svédek, és miért nem tartunk mégsem ott? Izgalmas kérdések és világos üzenetek hangzottak el A magyar egészségügy jövője című konferencián. Az is kiderült, milyen tételmondat van Hegedűs Zsolt táncoló […] The post Nem attól élsz so…
Az Egyesült Államok pénteken szankciókkal sújtotta a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC), alig néhány órával azután, hogy a testület egykori bírája Nobel-békedíjat kapott - írja a Reuters. A lépés komoly diplomáciai feszültséget okozhat Washington és európai szövetségesei között.