Átmenetileg leáll az Ügyfélkapu és több fontos állami online szolgáltatás
Karbantartás miatt órákra elérhetetlenné válik a legtöbb digitális közigazgatási ügyintézési felület.
Átmenetileg leáll az Ügyfélkapu és több fontos állami online szolgáltatás
Karbantartás miatt órákra elérhetetlenné válik a legtöbb digitális közigazgatási ügyintézési felület.
Csiby Gergely elárulta az Indexnek, mi lesz az első teendője az Új Színházban
Színre lép az új igazgató.
Női kosárlabda Euroliga: Takács-Kiss csapata legyőzte a címvédőt
A magyar válogatott játékos két pontig, öt lepattanóig és egy gólpasszig jutott a Fenerbahce elleni siker alkalmával.
Hirtelen mindenki a futás matematikusáról kezdett el beszélni
Andreas Almgren úgy nyerte meg a New York Maratont, hogy először versenyzett 42 kilométeren. A svéd futó masszív afrikai dominanciát tört meg, és másokat is inspirálhat erre. Évekig egyik sérülésből a másikba hajszolta magát, de 31 évesen eljött a nyerő szériája.
Kemény szavak a georgiai miniszterelnöktől: Brüsszel politikailag zsarol minket
Az Európai Unióval kialakult konfliktusban nem mutat engedékenységet Tbiliszi, amely továbbra is ragaszkodik a vitatott jogszabályokhoz.
„Beleőrülnének a színészek” – így indokolja az ARC Raiders csapata az AI-szinkront
Az AI gyorsan bemondja az új fegyver nevét, csak éppen az érzelmekkel nem mindig boldogul. Az ARC Raiders készítői most részletesen elmagyarázták, miért ültették anno kispadra a hús-vér színészeket.
Videón, ahogy egy turista ütlegelni kezd egy szarvast Lengyelországban
Mutatjuk a felvételt!
Pénzmosás gyanújával letartóztatták a szerb meteorológiai intézet igazgatóját
Jugoslav Nikolic a gyanú szerint ingatlanvásárlásokkal próbált tisztára mosni több százezer eurónyi, bűncselekményből származó pénzt.
Számos izgalmas Dűne-tartalommal bővül a World of Tanks a közelgő harmadik mozifilm apropóján novemberben: Íme, a hivatalos előzetes!
Paul Atreides története véget ér a Dűne: Harmadik részben, és ennek megadják a módját, beleértve a Wargaminget is, ami Dűne-tartalmakkal bővíti tankos MMO-ját.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy 14 éves budapesti lány miatt adott ki körözést a rendőrség, külföldre távozhatott
Búcsúüzenetet hagyott a szüleinek.
Már emberölésről beszélnek a spanyol focista halálának ügyében; Az MU kínjában a fél Dortmundot elvinné - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világából.
A TASZ szerint lenne mit átgondolnia Forsthoffer Ágnesnek a Hír Tv kitiltása után
A szervezet rámutatott, hogy a parlamenti sajtótudósítás szabályozására nem azért van szükség, hogy megóvják a képviselőket a kellemetlen helyzetektől és kérdésektől.
RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
Legalább 55 millió forint közpénzbe kerülhetett Orbán Viktor akkori miniszterelnök és delegációjának The post RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja first appeared on 24.hu.
Begyújtja a rakétákat a Game Pass, november első felében 13 címmel bővül a kínálat Xboxon és PC-n
Többek között a Warhammer Survivors, az Aphelion és a John Carpenter's Toxic Commando is bekerül a Microsoft előfizetéses szolgáltatásába.
Bejelentette a NASA: szerdán lezuhan egy űrtávcső a Földre – mutatjuk, hogy hol csapódhatnak be a törmelékek
Az eszköz több évtized után érkezik haza.
Ami tudható: Orbán Viktorról a katonai elhárításnál készült akta, de a volt kormányfő beszervezésére nincs bizonyíték
Orbán Viktor mostanra harmadszor tette közzé a katonai titkosszolgálatnál készült A-kartonját, amelyet a nyolcvanas években a társadalmi kapcsolatként regisztrált fiatal sorkatonákról tömegesen állítottak ki. Ez nem számított ügynöki tevékenységnek, másoktól is kértek információt a katonatársakról. Hivatalos iratban szerepel az is, hogy Orbán beszervezésétől elálltak, az 1998-ban feltűnt állítólagos 6-os karton hite…
Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
Alig egy hete nyertek a diákok, de azóta komplett letartóztatási hullám volt. The post Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját first appeared on 24.hu.
Navracsics a Telexnek: Feledy Botondék tárgyilagos szakmai munkát végeztek, a legjobbakkal szoktunk dolgozni
A volt miniszter szerint az európai uniós forrásokról szóló tárgyalások során is hasznosították az anyagokat.
Az MKIK elnöke reagált a korrupciós vádakra
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) több mint kilencmilliárd forintos ingatlanvásárlásai miatt - írta a HVG. Miközben a bírálók a tranzakciók szabályosságát és az ingatlanok vételárát is vitatják, Nagy Elek elnök visszautasítja a vádakat. A kamarai vezető megvédte a beruházások gazdasági indokoltságát, és jogi…
Hayden Christensen saját otthonában kapta rajta a betörőt, a férfi felismerte őt, és egészen váratlan dolog történt
A Star Wars-filmek sztárját a legfurcsább rajongói találkozásáról kérdezték.
Döbbenetes felvételek Nicolas Cage félig összedőlt házáról: „Jelenleg egy kicsit hajléktalan vagyok”
Az Oscar-díjas filmsztár jelenleg szállodákban lakik.
Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
Fejes Péter új legfőbb ügyészről és Feledy Botond kirúgásáról kérdeztük a politikusokat a Parlamentben. Videó. The post Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak first appeared on 24.hu.
Büntetőfeljelentést ígér az iparkamara elnöke a székházvásárlás kapcsán
Nagy Elek közölte, az ellenőrző bizottság szerint a székházvásárlás teljesen szabályos volt.
Fél órán át ellenáll a lángoknak és egy ember is belefér állva abba a széfbe, amelyből kettő is van Seszták Miklósnak
Állítólag 9,5 milliárd forint is elfér benne.
Teljesen megsemmisítővé tette a közönség reakciója Lance Stroll amúgy is kínos felvezető körös kiesését
A hétvégén rendezik a São Pauló-i Nagydíjat, így a Formula–1-es közösségben ismét előkerülnek az interlagosi pálya legemlékezetesebb és legdrámaibb pillanatai, köztük Lance Stroll emlékezetes, meglehetősen kellemetlen esete is.
Fontos állami leállás jön vasárnap, órákra megbénul a digitális ügyintézés
Tervezett karbantartás várható.
Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
Hétfőn kirúgta edzőjét a Sporting, kedden legyőzte a Sahtart. The post Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában first appeared on 24.hu.
Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást
Az elnök szerint Izraelnek már nincs is szüksége a pénzre, a bejelentést pedig pont a félidős választások napjára időzítette.
Kiléptették Ókovácsot az Operaházból, Siklósi Beatrix kommentben hiányolta L. Simon kiállását, aki erre közölte, hogy az ő kirúgását sem kifogásolta senki
A kirúgott orbánisták egy nyilvános poszt alatt egyeztettek szolidaritásról.
A Resident Evil-filmek és a Halálhajó rendezője sci-fi horrort készít egy felkapott író regényei alapján: De vajon Milla Jovovichnak is talál szerepet ebben?
A Kaptár-filmsorozat és a legelső Mortal Kombat-film rendezője, Paul W.S. Anderson ezúttal sci-fi horrort rendez egy bestseller író műveiből.