Munkavállalásban segített neki, szexuális erőszak áldozata lett
Segített a férfinak, később szexuális erőszak áldozata lett.
Bővül a fizetős parkolás a Balatonnál
Tegnaptól, azaz november 2-ától fizetőssé vált a parkolás Balatonbogláron, a Szabadság utca egy újabb szakaszán. A várakozásért mindennap óránként ötszáz forintot kell fizetni, a helyi állandó lakosok számára azonban előzetes regisztrációval továbbra is díjmentes a rendszer használata - számolt be a Sonline.
Kiderült, milyen fedőnéven nyomoztak Orbán Viktor és felesége után az 1980-as években
A dokumentumokat a volt kormányfő tette közzé.
Kapitány István: Közel 2300 megawattnyi új szélerőmű építésére érkeztek pályázatok
Az elbírálás már zajlik, az első eredmények december közepére várhatók.
„Egyszerűen csak tisztogatni akartak”– kihúzta a gyufát Lannert Judit a pedagógusoknál
A kormány nem tartotta be a korábbi ígéreteit, és a pedagógusok véleményét sem vette figyelembe a tankerületi vezetőcseréknél.
A szélerőművekre kiírt pályázatokon 700 megawattnyi kapacitásra 2300 megawattnyi ajánlat érkezett
A pályázók 11 járásban, 8 csatlakozási pontra nyújtották be a jelentkezésüket.
Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület
Vasárnap hajnalban az EESZT-be, az EgészségAblakba és a Webes Ügysegédbe sem lehet majd belépni. A Tárhely és a Cégkapu is elérhetetlenné válik. The post Órákra elérhetetlenné válik több állami ügyintézési felület first appeared on 24.hu.
Videófelvételek tisztázhatják Pócs János szavazását
Magyar Péter miniszterelnök azt állítja, Pócs János csalt a szavazásnál, a fideszes képviselő azonban határozottan állítja, hogy szabályosan járt el.
Kiderítettük, miért szerepelnek a kulturális büdzsében a NER-es intézetek
„Dolgozunk a kulturális terület átalakításán, a költségvetés egy munkaközi állapotot tükröz” – reagált a HVG-nek Tarr Zoltán kulturális miniszter azokra a kritikákra, amelyek szerint a költségvetés vonatkozó része a kulturális rendszerváltás tényét kérdőjelezi meg.
Rég nem látott, nagyon ritka madarak bukkantak fel Magyarországon: Szibéria felől érkeztek az országba
Különös vendégek érkeztek hazánkba a távoli szibériai fenyvesekből.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Illegálisan adott el vezetési adatokat a GM, csúnyán ráfaragtak
Több millió ügyfél vezetési adatait adták el a tudtuk nélkül, amiért most gigászi összeget kell fizetniük.
Te is vettél ilyen borotvát? Semmiképp se használd, súlyos kockázatokra figyelmeztet a hatóság
A laborvizsgálat túl sok ólmot mutatott ki a borotvában, amely Magyarországon is elérhető lehet.
Az F1 legszebb pillanata: Vettel megható üzenettel adta át a trónt Antonellinek
A 20 éves Andrea Kimi Antonelli sporttörténelmet írt Mexikóban, a trónjáról letaszított Sebastian Vettel pedig őszinte elismeréssel fordult a Formula–1 új királyához.
Észak-Korea nekiment az Egyesült Államoknak, Kim Dzsongun húga aljas kísérletnek nevezte a Binance-t övező vádakat
Kim Jodzsong szerint az amerikaiak félrevezetik a nemzetközi közvéleményt.
Kiküldte a riasztást az Apple, 99 országban csippantak fel az iPhone-ok
Komoly bajban lehet, aki megkapta az iPhone-jára az Apple által kiküldött értesítést.
[KRITIKA] Godzilla Minus Zero – Nem csak egy grandiózus pusztításpornó, de ez nem mindig jó
Elképesztő meglepetés volt az Oscar-díjas Godzilla Minus One, amelynek folytatását végre mi is megnézhetjük nagyvásznon. A Minus Zero pedig nem okoz csalódást, bár bizonyos tekintetben elmarad elődjétől. Lássuk, milyen lett!
Ungváry Krisztián: Németh Miklós törvénytelenül tekintett be titkosszolgálati dokumentumokba
A rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök azt állította, látta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit.
Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is
A volt miniszternek a Külügyi Intézet volt igazgatója tanácsot is adott. Az is kiderült, milyen munkát végzett Lázár János minisztériumának. The post Feledy Botond bedolgozott Navracsics Tibornak is first appeared on 24.hu.
A hátsó ülésen chipset zabáló bárányt talált a rendőrség egy skóciai drograzzia során
Nem várt fordulatot vett a rendőrségi rajtaütés egy glasgow-i autópályán: a rendőrök a kokain és a heroin mellett egy bárányt is találtak egy Volkswagen Golfban.
Nullkilométeres tiszások kerültek pozícióba: csalódtak a minisztériumi dolgozók – béremelés nem lesz, két-három ember munkáját végzi egy
„Két ember munkáját csinálom” – béremelést vártak, most a közigazgatás jövőjéért aggódnak.
Már a kanyarban vannak a Samsung első Android XR szemüvegei
Már csak az Intelligent Eyewear árát nem ismerjük, minden más részlet lebukott.
Sorsdöntő naphoz érkezett Amerika: egy területen már megvan a győztes, izzik az internet a csatatérállamokban
Ma félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, ahol többek között a Képviselőház mind a 435 helyéről, a Szenátus 37 helyéről és 36 állam kormányzójáról is döntenek a szavazók. Az előrejelzések egyértelműen a demokratáknak kedveznek, a Silver Bulletin választási modellje 95 százalékos esélyt ad a képviselőházi többségükre, a szenátusban pedig 78 százalékra teszi a fordulat esélyét. Egy demokrata többségű k…
Búcsú az éjjel kivilágított sztrádáktól – belerondított a belga energiamixbe az ukrajnai és az iráni háború, valamint a klímaváltozás
A fényes belga autópályák állítólag az űrből is látszódtak, de erről a luxusról még egy ilyen gazdag ország is kénytelen lassan lemondani. Brüsszelben élő tudósítónk attól tart, hogy a szomorú trendet nem sikerül megfordítani.
Vona Gábor szerint a kormány két szárnyának konfliktusa húzódhat meg Feledy Botond menesztésének hátterében
Törésvonalat lát a pártelnök.
Idén már 44 körözöttet kerítettek kézre külföldön a Matolcsy Ádámék nyomában is járó fejvadászok
Videóban mutatja be a rendőrség azt a nyomozó egységet, amelyről hétfőn írták meg a sajtóban, hogy Matolcsy Ádámék felkutatásán dolgozhat.
December 24-e szabadnap lesz, de a cégeknek azért lesz vele munkájuk
A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet.
Ez a mai amerikai választás igazi tétje: miről szól valójában a félidős szavazás?
Már meghallgatható a keddi Checklist: ma tartják az Egyesült Államokban a félidős választásokat. Mintegy 250 millió amerikai állampolgár jogosult szavazni, közülük pedig már több mint 50 millióan előzetesen leadták voksukat személyesen vagy levélben, ami rekordközeli részvételt jelezhet. A Portfolio egész éjszaka élőben követi az eseményeket, ezért érdemes nálunk figyelni a midterm alakulását. Természetesen a Checkl…
Új tudásközpont jön létre, Schmidt Mária visszatér
A Terror Háza Múzeum egykori főigazgatója továbbra is aktív szerepet vállal a magyar szellemi és közéletben.
Az EU-ba készül Oroszország vonakodó szövetségese: konkrét évszám hangzott el Brüsszelben
Örményország hivatalosan 2027-ben vagy 2028-ban kérvényezheti csatlakozását az Európai Unióhoz – mondta el a Euronewsnak Nikol Pasinján örmény miniszterelnök Brüsszelben.
Kisebb Xiaomi Watch S5 készül
A szintén 41 milliméteres elődmodellhez képest viszont jelentősen nőhet a telepméret.
Nem engedte a szombathelyi börtön elbúcsúzni az apát a haldokló fiától, sérelemdíjat kell fizetniük
Mire az édesapa engedélyt kapott a látogatásra, fia már mesterséges kómában volt, és többé nem tért magához.
Nyolc év után megkapta hivatalos címét a The Elder Scrolls VI
A Bethesda megerősítette a régóta várt fantasy RPG címét, de a megjelenésről továbbra sem árult el semmit.