Kijelző túladagolás: grafikát és videót virítanak a Mercedesek ablakai
A képmegjelenítő megoldások a műszerfal után az autók üvegfelületeit is meghódítják maguknak.
A képmegjelenítő megoldások a műszerfal után az autók üvegfelületeit is meghódítják maguknak.
Diego Simeone: Az első gól után kicsúszott a kezünkből a mérkőzés.
A repülőt azért fordították vissza, mert kiderült, hogy a rajta utazó miniszterelnök-helyettes a biztonsági ellenőrzés megkerülésével jutott fel a gépre.
A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon.
A GOG egy olyan jövőről álmodik, amelyben nemcsak letöltöd, hanem utólag fizikai formában is megvásárolhatod a könyvtárad bármelyik játékát. Álmodjunk együtt.
Chris Phillips, a Google oktatásért felelős alelnöke azzal indokolta a kereső korlátozását, hogy a keresés és a mesterséges intelligencia mára szorosan összekapcsolódott.
Több eset is történt a közelmúltban, amelyeknél hajszálon múlt a súlyos baleset.
Meglepetéseket tartogathat a milánóiak kezdőcsapata.
Phenjan a közelmúltban számos fegyverfajtát tesztelt.
Irán parlamenti házelnöke és főtárgyalója, Mohamed Galibáf is kommentálta a Republikánus Párt súlyos választási vereségét X-oldalán.
Eltehetjük az esernyőt. The post Változik az időjárás szerdán: kisüt a nap first appeared on 24.hu.
A magyar kapus hibája felgyorsította a Villarreal összeomlását a PSG ellen, ajándékról és füttyről is írnak a spanyolok.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A félidős választások első eredményei elsöprő demokrata győzelmet vetítenek előre.
Ezeken a napokon érdemes lesz az eget figyelni.
Ilyen az, amikor 25 emberi hang belép egy jazztrióba.
Délelőtt nyilvánosak lesznek az ügynökakták, a demokraták visszavették a szenátust, elmarad Matolcsy személyes meghallgatása. The post Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk first appeared on 24.hu.
A kávé éhgyomorra kellemetlen tüneteket okozhat. Mutatunk 4 egyszerű módszert, amellyel enyhítheted a panaszokat, és a reggeli kávézás is kellemesebb lehet.
Reggel nyolctól próbák, délután egyetemi órák, folyamatos fejlődés és nagy nemzetközi álmok – a profi balett világa komoly kitartást követel Balog Mártontól.
Mutatjuk, hogy magyar idő szerint mikor rendezik a futamot, az időmérőt és a szabadedzéseket.
Karácsonykor kezdődik náluk a junior vébé, az első, amin elvileg indulhatnának a háborúzók is.
Néhány éve abbahagyta a bokszot, hízott negyven kilót, aztán visszafogyott 70 kilós versenysúlyába, magyar bajnok, majd Eb-negyeddöntős lett a Vasas 26 éves bokszolója.
Többórás parlamenti meghallgatás után jelentette be lemondását. The post Lemondott a spanyol közlekedési miniszter a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa miatt first appeared on 24.hu.
Navracsics szerint Feledy tárgyilagos, nem pártpolitikai anyagokat írt, hanem elemzéseket az európai uniós intézmények működéséről.
A filmek és sorozatok világában nem mindig egyszerű eligazodni a családi viszonyok között. Vajon te képben vagy azzal, ki kinek a kicsodája? Teszteld popkulturális tudásod a kvízünkben! The post Luke és Leia testvérek? – Ha tudod a választ, máris van egy pontod ebben a kvízben! first appeared on 24.hu.
Ekkor zárná le Ukrajna a csatlakozási tárgyalásokat.
Ismét életjelet adott magáról a legendás humorista.
A levéltár főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a fennmaradt állambiztonsági dokumentumok hiányosak, és tartalmuk nem minden esetben felel meg a valóságnak.
Több kulcsfontosságú államban is győzelmet arattak az éjszaka.
Szolid évet zárt a legnagyobb száz százalékban magyar tulajdonú műszaki lánc, melynek tulajdonosai milliárdos osztalékról is döntöttek. A Fazekas család érdekeltségét ugyanakkor jövőre új feladat várja. Mi történt? A tavalyi 17,6 százalékos bővüléséhez képest megfeleződött az egyik legnagyobb magyar családi cég, a magyar Euronics mögött álló Vöröskő Kft. árbevételének növekedése. Forgalmuk azért – most először […] T…
Innentől az Igazságügyi Minisztérium dönt.
Ennél kínosabban aligha végződhetne az amerikaiak velencei szereplése.
Kim Dzsong Un pedig hadihajógyárba látogatott.