„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott
Noni Madueke karrierje sok hasonlóságot mutat a magyar válogatott védőével.
Noni Madueke karrierje sok hasonlóságot mutat a magyar válogatott védőével.
Tényekkel reagált felmentésére a volt főigazgató.
Új bizonyítékok kerültek elő.
Közölte, hogy esze ágában sincs békét kötni Muskkal.
Elképesztő részleteket osztottak meg.
Zelenszkij szerint az oroszok tudták, hogy az épület egy humanitárius elosztópont.
A Blindsight nevű agyi implantátum a látásukat elvesztett, sőt a születésük óta vak embereknek is segíthet.
A novemberben érkező történetet az előző filmek ismerete nélkül is meg lehet érteni.
Amikor a nő észrevétlenül a saját párja anyjává válik, nemcsak a feladatok billennek el, hanem az erotika is szinte törvényszerűen elapad. Miért alakul ki ez a kapcsolati szereptévesztés? Szexuálterapeuta segítségével jártuk körül a túlműködés és az alulműködés ördögi körét, az üldöző–üldözött játszmát, és azt, hogy miért halálos ítélet a vonzalomra nézve, ha a nő a kapcsolatban pótanyaként funkcionál. The post A pá…
Több évvel is elhúzódhat a német hadsereg helikopterflottájának harcképessé tétele, miután műszaki problémák miatt nem használhatók éles bevetéseken az új gépek.
Ismerjük meg a Tarot-pakli felépítését és az első lépéseket egy kirakáshoz!
Megvan, mikor hagyja el Kínát a Xiaomi 18 Pro és Pro Max.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hivatalosan nem jelentette be visszavonulását, de szerepléseit jelentősen visszafogta a színész.
A rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke az erről készített feljegyzését átadta a történeti levéltárnak. Egyebek mellett ez derül ki Panyi Szabolcs Barátság, extrákkal című, hamarosan megjelenő könyvéből, amiről Friderikusz Sándorral beszélgetett. Panyi megkeresésére Havasi Bertalan sajtófőnök azt írta: Orbán Viktort a kommunista titkosszolgálatok megfigyelték, nem beszervezték.
A pénzügyi szabálytalanságokról szóló vádakat is visszautasította.
Már fél éve döntöttek, de csak most derült ki.
Kár volt feltűnést kelteni.
Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számítási kapacitásokra fordított kiadásai jelenleg gyorsabban nőnek, mint a bevételei, ami a jövő hónapra tervezett elsődlege…
Jesús de Miguel szívleállást szenvedett, a mentőknek újra kellett éleszteniük.
Ezen kívül még 100 kilogrammnyi gyalogsági lőszert, és 50 kilogramm hüvelymaradványt is leltek.
Tom Cruise szatírája, a Digger eléggé csúnyát bukott a kasszáknál, de az elnököt játszó John Goodman szerint ez nem a film, hanem az újságírók hibája.
Tragédia árnyékolta be a Leeds United és a Manchester United rangadóját.
Lezárult a történelmi gyalogtúra.
Az oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy novembertől új szemléletet honosítanának meg a tankerületek működésében: a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra helyeznék a hangsúlyt. The post Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja first appeared on 24.hu.
A Parma meglepetésre az Atalanta otthonában győzött először.
Egyes szülők mágnessel vizsgálják a gyerekük által Halloweenkor gyűjtött édességet, mások mindet kidobják. A rendőrség továbbra is tanúk segítségét várja.
Az ukrán elnök szerint Törökország gyakorlatias és reális közvetítő lehet a jövőbeli tárgyalásokon.
Nem mindennapi lakásavatót tartottak.
A főigazgató szerint soha nem küldtek el önellátásra képtelen vagy ellátást igénylő beteget.
Nem szívbajosak a portugálok! The post Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt first appeared on 24.hu.
Az Operaház hétfőn menesztett főigazgatója az ATV-ben arról beszélt: nem azért nem volt főzeneigazgató az Operában, hogy több pénzhez jusson.
Véget ér a háború két fronton is.
Sztanyiszlav Csercseszovnak megköszönték a munkáját Oroszországban, vélhetően Máté Csabáék is távoznak a klubtól.
A klasszis kapus a dán válogatott összetartásán szólalt meg.
De csak akkor, ha az USA is hajlandó engedni.