Ríviai Geralt nemcsak a The Witcher 3 új kiegészítőjében tér vissza, hanem készül már az újabb Vaják-regény, és azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor jelenhet meg
Andrzej Sapkowski megerősítette, hogy már javában készül a következő Vaják.
Személyre szabható hírfolyam
Andrzej Sapkowski megerősítette, hogy már javában készül a következő Vaják.
Ez volt Bene Krisztián második próbálkozásra a szabadlábra helyezésre, ami ezúttal már elsőfokon megbukott.
Bárki, aki az Orbán Viktor által is használt vétófegyverhez folyamodna, a partszélre kerülhet – a kérdés, a szlovák kormányfő belemegy-e egy olyan kompromisszumba, amit nehéz visszautasítani.
„Sajnálatos októberi események”-ből a demokratikus átmenet alapköve lett, de a mai napig a legtöbb vitát kiváltó ünnepünk. De kell-e egyáltalán konszenzus egy nemzeti ünnephez? Erről is szól a CEU itt követhető előadása.
Már megkezdte a fogyasztóvédelmi hatóság a nagy leárazások ellenőrzését, hogy kiszűrje a megtévesztő akciókat.
Szekerest vélhetően Orbán Balázs váltja az Európai Parlamentben, akinek a helyére még találnia kell valakit a Fidesznek.
Tíz éve készülő, mégis pöttöm kalandjáték a Theropods, amely egyetlen kimondott vagy leírt szó nélkül mutatja be cseppet sem realisztikus meséjét éhes dinoszauruszokról, peches űrutazókról és néhány csúnyán széttépett halról.
A cseh miniszterelnök visszaszólt a szlovák miniszterelnöknek. The post Babis: Csehország tiszteletben tartja a NATO 5. cikkelyét first appeared on 24.hu.
A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég magyarázza, hogy miből ered a háromszoros árkülönbség.
Az idei nyári régészeti feltárásokat követő elemzések újabb izgalmas részleteket tártak fel a bándi Essegvár történetéből.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Kreml állami felügyelet alá vonta a Nestlé és a francia Auchan kiskereskedelmi lánc oroszországi vagyonát, ami a szélesebb körű államosítási hullám újabb állomása. Mindkét cég eszközeit egy orosz belföldi vállalat, az L.E.V. Management ideiglenes irányítása alá helyezték egy elnöki rendelettel - számolt be a CNN.
Szoboszlai felesége meglepő komment írt férje posztja alá.
Várjuk az olvasásra vonatkozó pontos szabályokat.
Év végén eldől, ki ússza meg a 27 százalékos áfát.
Megsérült Alex Bregman, a Chicago Cubs baseballcsapatharmadbázisosa, miután egy gellert kapott labda arcon találta őt a Cincinnati Reds elleni vasárnapi mérkőzésen.
Bene Krisztián felülvizsgálati meghallgatását eredetileg június elejére írták ki, de elnapolták, mert nem értesítették idejében az áldozatát, Renner Erikát.
Nem akarnak jelentkezni egy megfélemlítésre épülő szervezethez?
A parlament eseti bizottsága Polyák Gábort jelöli a testület vezetésére.
Esze ágában sem volt kétszer meggondolni, hogy elvállalja-e Gilderoy Lockhart szerepét a Harry Potter-sorozatban.
Bírósági ügy lett Deák Bill Gyula egyik ismert dalából, amely után az énekes húszmillió forintot kapott.
Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK.
Az elemző szerint a Tisza Párt „személyzeti politikája” más, mint a Fideszé volt.
Hatalmas szenzorok, új chip, profi fotós kiegészítők és sok-sok AI segíti az X500-as szériát, amivel a vivo ki akar emelkedni a sok kínai gyártó közül Európában is. Mondjuk a "Pro Max" jelölés nem is volt kérdéses.
Hatalmas szenzorok, új chip, profi fotós kiegészítők és sok-sok AI segíti az X500-as szériát, amivel a vivo ki akar emelkedni a sok kínai gyártó közül Európában is. Mondjuk a "Pro Max" jelölés nem is volt kérdéses.
Egy részük ráadásul teljesen kiesik a támogatotti körből.
Az utolsó pillanatban került be más a helyére.
Sira Rego gyermek- és ifjúságügyi miniszter azt mondta, a gyerekek Spanyolországban akarnak és fognak maradni.
„Nagy fegyvertény, hogy ennyire jól sikerült a visszatérésem, újra jól érzem magam a szőnyegen, és ismét nagy tempót tudok diktálni.”
Emelkedéssel indult a hét az amerikai tőzsdéken, Európában pedig kora délutánra egy százalék körüli pluszba kerültek a vezető indexek.
Magyarország immár teljes jogú tagként vett részt a "Nyugat-Balkán Barátai" csoport legutóbbi, New York-i ülésén, miután a júliusi római találkozón felkérték az országot a csatlakozásra – számolt be a diplomáciai fejleményről Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter a Facebook-oldalán.
A válogatott szövetségi kapitánya a magyar fóbiákról és a Nemzetek Ligája céljairól is részletesen beszélt.
A miniszterelnök szerint még mélyebbre süllyedtek.
A kancellár rosszul ítéli meg a helyzetet Manuela Schwesig szerint.