Nem jutott döntésre az esküdtszék, érvénytelenné nyilvánították a három gyermekét megölő Lindsay Clancy tárgyalását
Egyelőre nem dőlt el, lesz-e újabb tárgyalás.
Személyre szabható hírfolyam
Egyelőre nem dőlt el, lesz-e újabb tárgyalás.
A minisztérium több kekvás kuratóriumnál is változtatott a szenátusoktól kapott listán.
Az akkumulátorgyártástól kezdve a hulladékkezelésen át mindent ellenőriz.
Több tízmilliárd forintos megtakarítást hoz a beruházás áttervezése, ám Orbán Balázs szerint a döntés túlmutat a költségeken.
Pszichológus szerint érdemes tudatosan készülni.
Az amerikai rendszerben egyhangú döntésre van szükség emberölés tárgyalása esetén.
Több mint 37 órányi tanácskozás után sem tudtak egyhangú döntést hozni.
Az RTL Híradó szerint idén tavasszal a cseh miniszterelnöknek, Andrej Babišnak is itt foglaltak szobát, aki a jobboldali konferenciára, a CPAC Hungaryre érkezett volna Budapestre.
Fordulatos mérkőzés a labdarúgó NB I-ben.
A mieink ahogy tavaly Mexikóban, úgy most is a rávezetések után búcsúztak.
Attól tartanak, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható adatok az Egyesült Államok ellenségeihez jutnak, és azok alapján választanak célpontokat.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az ukrán elnök is a légicsapások mellőzését kérte Oroszországtól, amíg Steve Witkoff és Jared Kushner Ukrajnában van.
Mandiner után jöhet a Konfront.
Halálos medvetámadás áldozata lett egy 67 éves férfi, miután az állat augusztus 20-án betört az otthonába.
Exkluzív helyszíni beszámolónk az év utolsó Grand Slam-tornájáról.
A tiszás lincskommentelők korán örültek, új lapot indítanak a Magyar Péterék által beszántott jobboldali szerkesztőség munkatársai.
Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai különmegbízottak szombaton Moszkvába, majd várhatóan vasárnap Kijevbe utaznak, hogy az orosz–ukrán háború lezárásáról tárgyaljanak. A Bloomberg orosz forrásai rendkívül szkeptikusan állnak hozzá a tárgyaláshoz: szerintük nem lesz semmilyen áttörés a béke felé.
A természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében. The post Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot first appeared on 24.hu.
Kijevet és Moszkvát is tervezi meglátogatni Steve Witkoff és Jared Kushner.
Az egyetem szenátusának ajánlásából hárman kerültek be az ötfős kuratóriumba.
A Blizzard megmutatta, hogy mi minden jön a 12.1.5-ös frissítéssel, amivel megjelenik az első a Labyrinth a játékban.
Illés Szabolcs feladata a rendszer áttekintése és a laktanyák fejlesztésének koordinálása lesz. The post Új miniszteri biztos felel a honvédelmi beszerzésekért first appeared on 24.hu.
Nem panaszkodhatunk a változatosságra az Xbox Free Play Days e heti kínálata miatt.
Az ENSZ Közgyűlése megszavazta a hagyományos Mercator-vetület felváltását egy olyan új térképpel, amely hűebben tükrözi az egyes földrészek – különösen Afrika – valós területi arányait a hivatalos használatban. A határozat nem kötelező érvényű, ám várhatóan számottevő hatással lesz a különböző intézmények térképészeti gyakorlatára - tudósított a BBC.
Szeptember 15-ig nyilatkozhatnak a hetedik osztályos diákok szülei arról, hogy igénylik-e gyermekük számára az ingyenes HPV elleni védőoltást.
Az Nvidia végre megosztotta a jövőre néző terveit a technológiával kapcsolatban.
Nem minden gyerek ártatlan kisangyal.
A párharc visszavágóját szombaton rendezik.
Az FTC elnöke koncepciós eljárást emlegetett és nem fogadják el a Belügyminisztérium elutasításait.
Öt személygépkocsi futott egymásba az M7-es autópályán, Érd térségében. A ráfutásos baleset miatt sávlezárásra és több kilométeres torlódásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
286 nap szolgálat után egy, az éjszakai életéről jól ismert thaiföldi üdülőhelyen kötött ki néhány napra a hazafelé tartó USS Abraham Lincoln. Bárok, pedikűr, plüssök várták a fáradt legénységet. A rekordhosszú küldetés nemcsak az embereket, hanem láthatóan az amerikai hadihajót is nagyon megviselte.
NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Alaposan megerősödött a Deportivo La Coruna a hajrában, de hogyan teljesítettek a többiek?
Keddtől egészen vasárnapig a Heves vármegyei település ad otthont az 5. HDH-IAA 3D Íjász Világbajnokságnak.