Lejárt a türelmi idő: rendőröket követelnek a belvárosi civilek a kormánytól
Tüntetést tartanak szerda délután a Horváth Mihály téren.
Tüntetést tartanak szerda délután a Horváth Mihály téren.
Karácsony Gergely összehívta a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének ülését, ahol megvitatják ezt a kérdést is.
A korai vázlaton még szerepelt egy alak, akit a kész kártyáról már lehagytak.
Két százalékponttal csökkent az előző negyedévhez képest a VOSZ-tagvállalkozások üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét mérő VOSZ Barométer, amely így 50%-on áll - derül ki a harmadik negyedévre vonatkozó felméréséből. A visszaesést az okozta, hogy a Barométer három alindexe közül kettő (az üzleti hangulatot tükröző, illetve a beruházási halandóságot mutatóindikátor) is jenetősen csökkent.…
A BL-alapszakasz 2. fordulójában a linzi együttes szerdán 18.45 perckor fogadja az angolokat.
A Kecskeméti Törvényszék elutasította a fideszes képviselő és védője fellebbezését.
A VízióKüldetés színészei arról beszéltek egy műsorban, hogy milyen szigorúan őrzi a Marvel a készülő filmjeik cselekményét.
Új követelményeket vezet be az Európai Unió a csomagolások összetételére, méretére, újrahasznosíthatóságára és jelölésére.
A kanadai szoftverménrök, Anthony Sistilli olyan kamerát épített, amilyet az állam is használ a lakosság megfigyelésére.
„Mindenki nagyon kedves, befogadó és azt érzem, örömmel látnak, ez sokat jelent.”
Kiheverte a Honorral való szakítást, ismét kész egy B-brand használatára.
Egy szokatlan jelenség ismét ráirányította a figyelmet Budapest páratlan természeti adottságaira.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Tíz évre szóló szerződést írt alá Afrikával a Forma–1.
Az Európai Unió hivatalos statisztikai adataira hivatkozva cáfolták Donald Trump amerikai elnök azon állítását, miszerint az EU 250 milliárd dollárt fizetett volna Oroszországnak energiahordozókért az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta - közölte az Ukrajinszka Pravda.
Szárnyalnak a magyar önkéntes nyugdíjpénztári befektetések: a legjobb portfólió az év első kilenc hónapjában 16 százalékot hozott, egy teljes évre visszatekintve pedig 24 százalék feletti nyereségre is bukkantunk. A mezőnyt egyértelműen a nagyobb részvénysúlyú, dinamikusabb portfóliók uralják, miközben a piac legnagyobb sztárja hosszú távon teljesen verhetetlennek tűnik – holott egyáltalán nem lenne nehéz leutánozni…
Új távlatokat nyithat a földön kívüli élet kutatásában.
Az Apple októberben két eseményt is tarthat, ha igazak a hírek, az egyiken pedig az iPad mini is előkerül majd.
Megszűnt a Schadl-ügy másodrendű vádlottja ellen indított fegyelmi eljárás. The post Újra praktizálhat Völner Pál first appeared on 24.hu.
Jól hoz a konyhára az F1-es csapatfőnökség, a mercedeses Toto Wolffot minden idők egyik legértékesebb, ultraritka utcai sportkocsijának volánjánál látták.
A 71 éves pápa vasárnap hozta nyilvánosságra, hogy az orvosok elváltozást fedeztek fel a tüdején, és a csomó eltávolítását javasolták.
A Luminor-deal kapcsán már a nyáron kiderültek a legfontosabb technikai részletek, de az Európai Bizottság döntése csak most érkezett meg. The post Itt a döntés: kiderült, lezárulhat-e az OTP történetének legnagyobb felvásárlása appeared first on Forbes.hu.
A 71 éves katolikus egyházfő szerint egészségügyi stábja jobbnak látta a beavatkozás elvégzését.
Ha valami, akkor ez a hihetetlen mennyiségű kilométer után is vígan futó Kia tökéletesen bizonyítja, hogy a megfelelő karbantartás mindennél fontosabb.
A Kecskeméti Törvényszék szerint fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye.
A 24.hu értesülése szerint Forgács Ágnest személyes adattal visszaélés és rágalmazás vétsége miatt hallgatták ki.
A rágalmat ellenőrzés nélkül elfogadni önmagában is vétek, továbbadni pedig kétszeresen az.
Bár jelentős a növekedés éves bázison, az elemzők sokkal nagyobb profitot vártak.
A Harry Potter-könyvek szerzője nem vett részt a produkcióban, amelyben ellentmondásos megítélésével is foglalkoznak majd.
Október végéig biztosan letartóztatásban marad Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, valamint egykori államtitkára.
Visszatérünk a régi kerékvágásba, anticiklon peremén néha érkeznek nedvesebb léghullámok, de sok változást nem hoznak.
Ruszin-Szendi Romulusz javasolta a posztra.
Párizstól Brüsszelig ugyanaz a módszer: a jogállamiság nevében magát a jogállamot számolják fel?
Felelősségrevonást követel az áldozat édesapja.
Egyre feszültebb a viszony Marokkó és Spanyolország között.
Forgács Ágnes úgy gondolta, ha sztárokról lehet paparazzi fotókat csinálni, akkor Mártha kapuját is figyelhetik.