Olyan díjat húzott be az Itt érzem magam otthon, amit magyar film még sohasem
Holtai Gábor filmtörténelmet írt idehaza.
Vita lesz a törvényről, amit Baka András visszaküldött
Szeptember utolsó napján Baka András köztársasági elnök visszaküldte az országgyűlésnek az egészségügyi kamarai törvényt megfontolásra. The post Vita lesz a törvényről, amit Baka András visszaküldött first appeared on 24.hu.
A köztársasági elnök bejelentése után beszédet mond Magyar Péter - Az Országgyűlés ülése
Az Országgyűlés ülése.
Fejes Pétert javasolja legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök
Fejes Péter Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn.
Kétségbeesetten keresték eltűnt kutyájukat, majd szörnyű igazsággal szembesültek Vas megyében
Kegyetlenül végeztek egy kiskutyával Magyarországon.
László Csaba nyakába zúdultak a gondok, de rögtön elverte csapatával a dobogóst - videó
A magyar edző irányításával azonnal meglett az első bajnoki győzelem.
Dr. Fejes Pétert jelölte Baka András a legfőbb ügyészi posztra
Miután első jelöltjét szeptember végén elkaszálta a Tisza-frakció.
Szoboszlai a Liverpool BL-meccséről is lemaradhat, az MLSZ szerint nem a válogatottnál sérült meg
Andoni Iraola a Manchester City ellen elveszített bajnoki után beszélt magyar középpályása állapotáról.
Riasztó IMF-javaslatokról beszél a Fidesz képviselője
Adóreform, nyugdíjváltozások és rezsicsökkentés.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hivatalba lépett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új elnöke
A köztársasági elnök sok sikert kívánt Polyák Gábornak.
Maradandó szemkárosodást okozhat egy népszerű játék, azonnal vegyék el a gyerektől
Figyelmeztetnek a hatóságok.
„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé
„Mindegy, hogy 920, 925 vagy 930 gólt szerzek, akkor is így van” – az ötszörös aranylabdás támadó nem tudja, mit hoz a holnap, bármikor befejezheti a pályafutását.
Németországhoz csatolná Sopront ez a politikus: még Budapestre is fáj a foga
Más országokat meg teljesen bekebelezne.
Tiszás képviselő felesége is bekerült a győri egyetem kuratóriumába – a díjazást a harmadára csökkentették
Korábban többször lett politikai botrány a rokonok kinevezéséből. The post Tiszás képviselő felesége is bekerült a győri egyetem kuratóriumába – a díjazást a harmadára csökkentették first appeared on 24.hu.
Kiderült, kik kapják idén a közgazdasági Nobel-díjat
Robert E. Hall és Michael Woodford, új makrogazdasági modelleket fejlesztettek ki.
Orbán Anita: Ma tárgyalja az ukrán parlament a magyar kisebbség oktatási jogait megerősítő törvényt
A külügyminiszter abban reménykedik, hogy most végre betartják az ukránok az ígéreteiket.
A Microsoft elnöke szerint tarthatatlan, ami az AI körül zajlik: még a mosógépek szabályozása is szigorúbb
Brad Smith egyszerre nevezte az AI-t eszköznek és fegyvernek, egyúttal sürgős szabályozást is követelt.
Összefogtak a magyar női lapok, az isztambuli egyezmény ratifikálását kérik Magyar Péter kormányától
Az Indamedia több kiadványa is beszállt az akcióba.
Nagy vita jöhet Budapesten: rendkívüli ülésre hívták össze a Fővárosi Közgyűlést
A kerületi polgármestereket is meghívták.
Jön a parlament, ami először tárgyal olyan törvényt, amit visszaküldött Baka András
Élő szövges tudósításunk a nap legfontosabb felszólalásairól és döntéseiről. The post Jön a parlament, ami először tárgyal olyan törvényt, amit visszaküldött Baka András first appeared on 24.hu.
Egyelőre csak egyhetes eltiltást kapott a tiszás luxusvadász képviselő
A Tisza-frakció etikai bizottságának kell végső döntést hozni a jövő héten
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések, előfordult, hogy az egyik nap beadták a kérelmet, másnap pedig már oda is ítélték a 700 millió forintot.
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Baka András köztársasági elnök Fejes Pétert jelölte második körben legfőbb ügyésznek. Első jelöltjét, Szathmáry Istvánt két hete a Tisza-többség leszavazta a Parlamentben, mivel a testvére az aranykonvojügy érintettje, gyanúsítottja. Ezzel a kormánypárt erős jelzést küldött az államfőnek, aki ezután inkább új jelöltet keresett.
Még néhány óráig ingyen behúzhatod ezt a játékot a Steamen, ha sietsz
Átmenetileg nem kérnek érte pénzt a fejlesztők, de a határidő lejárta után ismét fizetőssé válik.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság szerint a GDPR szinte valamennyi alapelvét sérti, hogy listázták az NVVH munkatársait
A Fidesz válaszul közölte, hogy ők csak a jogállamiság és a szabadság helyreállítását tartják szem előtt, ezért készítettek ÁVH-listát.
Magyar Péter nekiment Fürcht Pálnak, a kormányváltás egyik legnagyobb támogatója állt ki a volt főügyész mellett
A miniszterelnök szerint politikai célból minősíthették át a 2024-es Ötkertben történt incidens ügyét, hogy megfosszák mentelmi jogától.
Súlyos látáskárosodást okozhat ez a játékmarkoló – Azonnal vedd el gyermekedtől, ha megvetted neki!
Súlyos látáskárosodási kockázat miatt visszahívnak egy, a TEMU-n árult LED-es játék munkagépet.
Gubás Gabi ritkán látott gyerekeivel: Attila már 19, Anna pedig 15 éves
Gubás Gabi közös fotóra állt össze gyermekeivel, akik már elképesztően nagyok.
Etikai bizottság elé idézik Kaprinyák Tibort az afrikai luxusvadászatról készült fotói miatt
A vizsgálat végéig a tiszás képviselő nem vesz részt az Országgyűlés munkájában.
Így néz ki az M1-es 32 centi vastag új aszfaltja
Az elmúlt hetekben folyamatosan zajlottak az aszfaltozási munkálatok az M1-M0 csomópont környezetében, a Budapest felé vezető oldalon.
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
A vizsgálat idejéig a képviselő nem lesz tagja az Országgyűlésnek.
Lövöldözni kezdett egy diák egy dél-franciaországi iskolában, az igazgató is megsérült
A támadásban két tanár sebesült meg, a 14 éves diákot őrizetbe vették.