Ma már nem feltétlenül azért futunk, hogy gyorsabbak, vékonyabbak vagy fittebbek legyünk. Néha azért, hogy végre találkozzunk valakivel. A futóklubok egyre inkább közösségi terekké válnak, ahol a kilométerek után kávé, beszélgetés, barátság, sőt néha szerelem következik. A Running Latte Club erre építve néhány év alatt több ezer fős nemzetközi közösséget hozott létre Budapesten, most pedig egy egész fesztivált építe…
Kent Robin Tönnesen nem ilyen nyári vakációról álmodott. The post Majdnem megvakult a Veszprém és a Szeged korábbi kézilabdázója first appeared on 24.hu.
Változatlanul hagyta az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, ugyanakkor bejelentette, hogy 2028-tól 2,5%-ra csökkenti az inflációs célt, illetve a jövőben az eddigi havi ülésezési rend helyett évente nyolcszor döntenek a kamatokról. Sajtótájékoztatóján Varga Mihály kiemelte, hogy a következő hónapokban körültekintő és adatvezérelt döntések jöhetnek a kamatról.
"Steven Gerrard utódja": Szoboszlai Dominik jó úton jár, hogy átvegye Virgil van Dijk kapitányi karszalagját, és egy igazi Anfield-legenda nyomdokaiba lépjen - állítja a Vörösök korábbi remek támadója.
Az amerikai hadsereg egy mindössze 61 centiméteres, néhány ezer dollárba kerülő rakétát tesztelt a kis támadó drónok megsemmisítésére. A Harpe megszüntetheti a modern légvédelem egyik legnagyobb képtelenségét:, hogy olcsó repülő szerkezetekre százezres vagy milliós rakétákat kell kilőni.
Az egykori vezető Tarr Zoltánnak is üzent: „jó lenne, ha nem »független történészek és kurátorok« szoknyája mögé bújna, hanem férfiként viselkedne.” The post Schmidt Mária szerint megalázó a tábla, ami a Terror Házában fogadja a látogatókat first appeared on 24.hu.
📰 5 forrás ugyanerről6 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Sorozatunkban magyar ételek legrégebbi és legújabb receptjeit mutatjuk be, ebben a részben épp a húslevesét. Szívesen fogyasztanák szegfűszeggel, petrezselyemgyökérrel és fahéjjal a húslevesüket? Pedig ez az ősrecept!
A szaúdi szállítások újraindulása hozott némi átmeneti enyhülést, a közel-keleti feszültségek és a megrongálódott infrastruktúra így is tartós kockázatot jelentenek.
A napokban tettük közzé videónkat a HVG Címlapsztori rendezvényéről, ahol az NVVH elnöke, Unger Anna volt a vendégünk. Most kiválasztottunk néhány sokakat érdeklő témát és idézetet a 72 perces beszélgetésből.
Mindkét gyanúsítottnak indítványozták a letartóztatását. The post Már a földön volt az Akácfa utcában megölt férfi, amikor mellkason szúrták egy dísztőrrel first appeared on 24.hu.