A Street Fighter 6 új DLC harcosa olyan, mintha Jason Momoával bővült volna a játék
Akkora, mint egy szekrény, és akkorát is üt – bemutatkozott a Street Fighter 6 új harcosa!
Akkora, mint egy szekrény, és akkorát is üt – bemutatkozott a Street Fighter 6 új harcosa!
Gryllus Dorka rosszul lett a Reggeliben.
Magyar Péter miniszterelnök ma este a Partizánnak ad interjút, melyben várhatóan a mai parlamenti eseményekre - a gyermekvédelmi törvénymódosítás szavazására - reflektál. A beszélgetésről ebben a cikkben élőben tudósítunk.
Különösen fölháborító, hogy az államtitkár asszony letartóztatását a mai napon helybenhagyták – hangsúlyozták a közleményben.
Franko Kovacevic tavaly még ontotta a gólokat a szlovén Celjében, teljesítményével a horvát válogatott korábbi szövetségi kapitányának, Zlatko Dalicnak a figyelmét is felkeltette. A januárban a Ferencvároshoz igazoló csatár helyzete azonban egy év alatt gyökeresen megváltozott: az idei szezonban egyelőre alig kap lehetőséget és adós is maradt eddig a jó játékkal, ami sérüléseinek is köszönhető.
Nem maradtak következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.
Megjelent a pályázati kiírás a közmédia vezérigazgatói posztjára, amelyből a jelentkezőkre vonatkozó kritériumok mellett az is kiderül, hogy az idei évhez képest számottevően csökkenthetik a közmédia kiadásokat 2027-ben. The post Itt a közmédia új vezérigazgatói pályázata: a kiadások jelentős megvágásával számolnak first appeared on 24.hu.
Végül 16-an térhettek haza a szeretteikhez.
Ki dühítette fel ezt a szerencsétlen állatot annyira, hogy a kábeleken akarja levezetni a feszültséget?
Donald Trump amerikai elnök határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az Egyesült Államok leállította volna a hírszerzési adatok megosztását Ukrajnával.
Egy 2024-es felfüggesztett büntetés emelkedett jogerőre a nagyszombati meccs után.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Kifolyt olaj gyulladt meg az üzemcsarnokban.
A kínai autógyárók a vámok és kvóták megkerülése érdekében felgyorsíthatják európai gyártókapacitásaik kiépítését.
Németországnak is szüksége van egy gázolaj-megállapodásra az Egyesült Államok Oroszországgal kötött egyezségének mintájára - jelentette ki kedden Alice Weidel, az Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali ellenzéki párt társelnöke kedden Berlinben.
Három uniós vezető levelet írt az Európai Tanács elnökének, António Costának az EU-s bürokrácia miatt.
A Disney streamingplatformján kap második lehetőséget a remake.
Az eredeti sorozat történetét folytatják az új szériával, a főszereplő ezúttal Mitch Buchannon fia lesz, akinek egyszer csak a feje tetejére áll az élete.
Forgács Ágnes azt mondta, lejáratási szándékkal titokban megfigyelte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját.
Tótpeti Lilitől nem áll távol a modellkedés, 2021-ben ő lett a Miss World Hungary győztese.
Közel száz dolgozónak kellett elmenekülnie az épületből.
Élőben közvetítik majd a meghallgatást.
Három különböző összeg került nyilvánosságra arról, mennyit fizetett Európa Oroszországnak az energiáért.
Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
Tíz évvel a történelmi népszavazás után egyre látványosabbak a brit EU-kilépés gazdasági és munkaerőpiaci következményei, amelyek alapjaiban rajzolják át az európai erőviszonyokat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség cáfolt: a FIFA nem ad második fizetést az elnöknek, és a juttatásokkal kapcsolatos minden jelentéstételi kötelezettségnek eleget tesz.
A miniszterelnök szerint a fenékküszöb 61 centiméterrel emeli a vízszintet.
Hollandiában kötelező érvényű korlátozás van érvényben az ukrajnai háború miatt a két ország szimbólumaival szemben.
12 GB memóriával és Qualcomm Snapdragon 7 Gen 4-gyel várható a telefon.
Nagyon szép és tartalmas lett a God of War Laufey legdrágább kiadása, csak épp akad egy nagy bökkenő: a játékot külön kell megvenned az amúgy is borsos árú pakk mellé.
Hobo József Attila-estje október 25-én a Nemzeti Színházban érkezik a 600. előadásához.
Az Origo ellátogatott a Budapesti Fegyház és Börtönbe.
A politológus jogi útra tereli az ügyet.
Közel 40 éves ügyészi pályája alatt Fejes Péternek több nagy közérdeklődésű ügy is jutott, a körmendi gyerekgyilkosságtól a Marian Cozma-gyilkosságon át a vörösiszap-perig. Polt Péter viszont 2012-ben azonnali hatállyal, indoklás nélkül mentette fel megyei főügyészi pozíciójából.
Gyanús olajpiaci ügyletsorozatra bukkantak az amerikai határidős tőzsdefelügyelet (CFTC) elemzői, amely mindössze percekkel előzte meg Donald Trump márciusi, iráni háborúval kapcsolatos egyik nagy bejelentését. Bár a szokásos eljárásnak megfelelően a szakértők azonnal jelezték az esetet a hatóság jogérvényesítési részlegének, a szervezet kinevezett elnökének egyik tanácsadója utasítást adott a bejelentés visszavonás…