Fontos üzenetet küldött a szülőknek a hatóság a hatodikosok oltása miatt
Ezt kell tudni az iskolai emlékeztető oltásról.
Ezt kell tudni az iskolai emlékeztető oltásról.
Megkapta az amerikai jóváhagyását a Weltruza nevű készítmény forgalomba hozatalára a Teva. Az európai engedélyeztetés is folyamatban van.
Az egyik szerelvény több mint 2,3 tonnával volt nehezebb a megengedettnél.
Példátlanul súlyos ukrán dróntámadás érte Moszkvát és térségét.
Vadász Gábor szerint akkor kezdődött a konfliktusa a polgármesterrel, amikor ellentmondott neki vagy nem értett egyet vele valamiben.
Nagyon nem mindegy, melyik intézményben kerül fel valaki a várólistára.
Az NVIDIA lerántotta a leplet a neurális renderelési technológia új, az elődjénél állítólag kétszer gyorsabb modelljéről, ami már nem változtatja meg annyira a Roxfortban tanuló diákokat.
Az Útközben elmeséled című műsorban együtt láthattuk Borbás Marcsit és régi szerelmét.
Kérdés, milyen kockázatokkal kell szembenézniük az érintetteknek.
A Jaecoo 7 plug-in hibrid változata közel 756 kilométert tett meg a brit Three Peaks Challenge során, miközben 4,1 literes átlagfogyasztást ért el száz kilométeren.
A történész-újságíró szerint az amerikai elnököt üzleti érdekei vezérlik.
Felszólította a fideszes képviselőt a lejárató videók befejezésére The post Forsthoffer Ágnes Németh Balázsnak: Ne haragudjon, de az önök módszerei egyszerűen embertelenek first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Így pedig most már az is egyértelmű, hogy hol láthatjuk majd a sorozatot, amit a Bűnösök Oscar-díjas rendezője készít új színészekkel.
A 66 éves lengyel állampolgár „az államhatalom erőszakos megdöntését” is tervezte.
A streamingszolgáltató rekorddrága fantasyjának első előzetese látványos CGI-jal és furcsamód rockzenével futott be.
A jobboldali publicista, Bayer Zsolt vállalkozásának korábban számos végrehajtási ügye volt, de az is érdekes, miként kapott az 1100ÉV Kft. újabb és újabb haladékot egy végül meg sem valósult NKA-s könyvprojektre.
A kutatók szerint arra kell törekedni, hogy megerősítsük rendszereinket, és megnehezítsük az „AI-férgek” terjedését, „ugyanakkor fel kell készülnünk arra a világra is, amiben már nem tudunk megszabadulni tőlük”.
Az előtt értesülhettek illetéktelenek a versenyhivatal vizsgálatairól, hogy azokat hivatalosan bejelentették volna – állítja a G7.
A miniszterelnök több kényes kérdésre is válaszolt a Partizánnak.
Az európai dízelhiány, a közelgő tél és a nemzetközi politikai egyeztetések egyaránt befolyásolhatják, mennyit kell fizetnünk a kutakon.
Az érintett állami intézet azt mondja, pillanatnyilag „jogszerű és objektív körülmények” alapján nem is rúghatnák ki Balásyékat. Mi történt? Egy Agrárközgazdasági Intézettel (AKI) kötött, 2030-ig futó szerződés miatt továbbra is nyerhet állami megbízásokat Balásy Gyula cégcsoportja, írja a HVG. Az AKI (mely az agrártárca háttérintézményének tekinthető) jelenleg nem lát okot a Lounge Event Kft.-vel kötött, […] The po…
Sárosi Józsefet Lovró Csabs váltotta a poszton.
Visszahívták ezt a terméket a polcokról.
A Bayern München a kiprovokált piros lap után botlott a BL-újonc ellen.
A Pénzcentrum 2026. október 14.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Kamala Harris korábbi amerikai alelnök a szöuli Aszan Politikai Tanulmányok Intézetében tartott előadásában arra sürgette a kormányokat és a technológiai vállalatokat, hogy haladéktalanul alakítsanak ki szabályozási keretrendszert a mesterséges intelligencia terén, mivel az idő egyre fogy a legsúlyosabb kockázatok kezelésére.
Finoman fogalmazva sem voltak odáig a teljesítményéért.
Fél év, parlamenti vita és Kaprinyák ügye.
Veszélyes tévhitek és kimaradt étkezések: Kubányi Jolán dietetikus szakértővel vettük górcső alá a kamaszkori táplálkozást.
Az uniós bürokrácia csökkentését sürgeti Belgium, Németország és Olaszország egy közös levélben.
A Tisza-frakció azt állítja, nem Hadházy leleplező posztja, hanem a sok elfoglaltsága miatt távozott az Országgyűlés egyik vizsgálóbizottságának éléről Sárosi József, a volt független képviselő ugyanakkor úgy gondolja, a döntés szimbolikus beismerése annak, hogy Sárosi benne volt a paksi földügyletekben.
2015 és 2021 között összesen 19 NAV-végrehajtást jegyeztek be az 1100ÉV Kft.-vel szemben.
A Villarreal edzője a keddi BL-győzelmet követően nyilatkozott az otthonában megtámadott magyar kapusról.
Árpa Attila visszavonul a realityműsorok világától, az is kiderült, hogy mivel szeretne foglalkozni helyette.
Hét év után nyugdíjazza a Valve az Index VR-headsetet, de a készülék tulajdonosoknak egyelőre nincs okuk aggodalomra.