Újabb világrekord született a súlyemelő-vb-n
Lökésben 139-ről 142 kilogrammra javította az eddigi legjobb eredményt.
Lökésben 139-ről 142 kilogrammra javította az eddigi legjobb eredményt.
Miután Oroszország az éjszaka folyamán négy ukrán régióban támadta az áramellátó infrastruktúrát.
Legfeljebb 100 millió forintos vételár és 1,5 millió forintos négyzetméterár a Wekerle árkorlát.
Már 2010 előtt komoly utánpótlás-nevelő munka folyt Felcsúton.
A szakértők szerint a kormányok, az iskolák, az egészségügyi intézmények és a civil szervezetek összehangolt fellépésére van szükség a káros hatások visszaszorításához.
A fejlesztés a vállalat szerint a tervezettnél jobban halad.
A fejlesztés a vállalat szerint a tervezettnél jobban halad.
A várt növekedés most is elmaradt, a kormány pedig inkább a hallgatást választotta.
A jóni jóga a női testtel való kapcsolódást és a belső egyensúlyt helyezi középpontba.
Egy másik, sokakat érintő otthontámogatásra sem különítettek el forrást a jövő évi tervezetben.
Egy egész márkát húznának fel helyi közreműködéssel.
Aki nemrég még Orbánnal rakijázott Boszniában. The post Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Fordulatos és feszült rangadót játszottak a Pancho Arénában.
A Debrecen 3-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként az NB I 12. fordulójában.
Az Aeroexpress hidroplánja többször is leszállt a Duna Római-parti szakaszán.
Jelentősen lassulhat a bérek növekedése jövőre.
Öt pontban sorolható fel a Tisza gazdaságpolitikája fél évének kudarca.
Balázsovits Edit őszintén beszél a szülei örökségéről, édesapja elvesztéséről, a gyászról és az elengedésről.
Hétfőtől újra dolgoznak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kollégái az M0-s autóúton és az M7-es autópályán, ahol sávlezárásokra kell készülni – figyelmeztet Facebook-oldalán a közútkezelő.
Németországban is zavargások kísérték a fiatalok tüntetéseit.
A belföldi és nemzetközi járatokat a közeli Salerno-Pontecagnano „Costa d’Amalfi e del Cilento” elnevezésű repülőtér veszi át, valamint más kereskedelmi légikikötők.
Hét évet töltött politikai fogolyként Venezuelában Leopoldo López aktivista, és ez idő alatt újra és újra ugyanazt a kérdést tette fel: kinél vannak a szabadság kulcsai?
A SZIDOSZ leszögezte, a most benyújtott költségvetést csak első ajánlatnak tekintik.
Szerepelt a 2016-os Rio de Janeiró-i és a 2021-es tokiói olimpián is.
Huszonkét év után csak törmelékek maradnak az eszközből.
Térbővítésre és közösségi programokra gyűjtenek.
Az amerikai cég bezárta a BioWare-t, a népszerű sci-fi szériát pedig a jelek szerint jegelték, amit a rajongók nem hagynak annyiban.
A négyszeres Oscar-jelölt rendező egy lőtéren gyakorolt éppen, amikor el akarta tenni a tokjába a fegyverét, ekkor történt a baleset. The post Michael Mann véletlenül lábon lőtte magát, kórházba szállították a rendezőt first appeared on 24.hu.
Öt perc alatt kommentelt a miniszterelnök vasárnap reggel is.
Akár 20 centiméter friss hó is jöhet még.
Az ukránok egy Nyizsnyij Novgorod térségében található ipari létesítményre csaptak le.
Újabb nagyszabású dróntámadás érte vasárnap hajnalban Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítóját. Hírügynökségi jelentések szerint Nyizsnyij Novgorod térségében található Lukoil-üzemben tűz ütött ki, miközben az orosz légvédelem több mint száz ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. A támadás különösen érzékeny pillanatban történt, hiszen Washington az elmúlt hetekben éppen az orosz olajipari létesítmények elleni…
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével.