A tiszás cinizmus az egyik friss alkotmánybírójuk karrierjét is derékba törheti
Friss, kilencéves mandátum ellenére már három esztendő múlva távozhat a testületből a Tisza jelöltje.
Személyre szabható hírfolyam
Friss, kilencéves mandátum ellenére már három esztendő múlva távozhat a testületből a Tisza jelöltje.
A 2026-os Oktoberfest Münchenben, Németországban vette kezdetét, amikor a polgármester megütötte az első hordót. A tömeg énekelt és sört ivott, miközben a rendőrség fokozta az ellenőrzéseket.
A 2023-ban debütált, ultraszéles Evnia 34M2C8600-nak született egy 280 Hz-cel dolgozó utódja.
Életműdíjjal ismerték el Ascher Tamást, posztumusz életműdíjjal Nádasdy Ádámot.
A Lava Bold N4 Pro az indiai piacon nyit, Európába azért komolyabb modellekkel jönnek.
Álmában érte a halál.
Négy részletben kapják meg a 20 ezer forintos támogatást.
Súlyos szakemberhiánnyal küzd a magyar egészségügy, miközben egyes orvosok és szakdolgozók havi több millió forintos keresetet vihetnek haza. A szakértők szerint a pénz önmagában nem oldja meg az ágazat egyik legsúlyosabb problémáját.
„Érdekes meccs lesz, az biztos. Maradjunk annyiban: az esélyeket tekintve a magyaroknak adok hatvan százalékot, az ukránoknak negyvenet.”
Tizenegy pályázó volt.
Több vállalat panaszkodik a bürokráciára, mint az energiaárakra.
Újabb eszkalációs szintet jelent, hogy Ukrajna szándékosan próbálta katonai támadásokkal megzavarni az orosz parlamenti választásokat a hétvégén – fejtegeti Jurij Knutov orosz katonai szakértő a Moszkovszkij Komszomolec hasábjain. Az orosz véleményvezér arra számít, hogy tovább fog húzódni a háború, Trump pedig nyíltan Ukrajnát fogja támogatni.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Microsoft egy olyan rendszer kidolgozásába fogott bele, amelyben a hirdetések meghatározott kritériumok mentén jelennének meg.
Megérkezett a 2K legújabb nagy dobása, de vajon ezúttal is be tud találni?
2026 augusztusára a budapesti eladó lakások 46 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek, ami közel 4 százalékpontos növekedés 2025 decembere óta.
A Bitcoin narratívájának egyik alapja, hogy a hálózatot senki sem birtokolja, senki sem irányítja, és éppen ez teszi a cenzúrával szemben ellenállóvá.
Az ingatlanpiac szinte minden szegmensében fordulóponthoz érkezett Magyarország: a lakáspiacon az 5 százalékos áfa jövője, az Otthon Start és a bérlakásprogramok szabályozása, az irodapiacon a korábbi állami vásárlások sorsa, a kiskereskedelemben a plázastop jövője, az ipari-logisztikai piacon pedig a gyors kínálatbővülés utáni alkalmazkodás határozza meg a következő időszakot. Mindeközben a fejlesztőknek az energia…
Bár a hazai közvélemény még a választásokat követő eufória világában él, látni kell, hogy a gazdasági realitások bizonyos szempontból sötétebb felhői már közelednek. A hazai költségvetés helyzete finoman szólva is beavatkozást kíván, és ha 2030-ban már euróval akarunk fizetni, akkor a költségvetés bevételi oldalán is szükséges némi tételrendezés.
A magyar alapkamat 1,75 százalékponttal magasabb a lengyelnél és a csehnél, miközben az infláció a jegybanki cél alatt van, a beruházások pedig visszaesnek. A nyári kamatcsökkentések jó irányba indultak. Álláspontom szerint folytatásuk és gyorsításuk indokolt: a drága hitel és az erős forinton keresztüli versenyképességi veszteség számottevően visszafogják a gazdasági növekedést.
Vajon mennyit érhet egy régi McDonald’s-játék?
Csodás remekmű a GT 7 Pro: szép, strapabíró, nagyon sokáig bírja, de a szoftvernek át kéne már törnie egy igen vastag falat, amihez amúgy minden adott lenne.
Az Insomniac Games kiadott egy hotfixet a kissé csalódást keltő szuperhősjátékához, melynek hála végre nem szúrják ki a szemünket a kéken virító szagnyomok.
A budapesti önkormányzatok dönthetnek.
A személyi kölcsönök bővülő piacból minden bank szeretne nagyobb szeletet kihasítani, ez a fokozódó verseny pedig a kamatokon is meglátszik. Most épp az Erste Bank mérsékelte személyi hiteleinek a kamatát - számolt be a Bankmonitor.
Mikor tud elindulni az autónk?
Elképesztően sérülékennyé vált őszre a hazai dízelpiac, egy újabb ársokkot már aligha lehetne lefékezni.
Súlyos, világméretű motorolajhiány alakult ki, ami az üzemanyag- és élelmiszerárak emelkedése mellett újabb teherként nehezedik a fogyasztókra - írja a Financial Times. Az áremelkedés mértéke messze meghaladja a nyersolaj vagy az üzemanyagok drágulását. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mond…
Amerikai jelenlétét erősíti a dél-koreai cég.
Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban vallott őszintén arról, hogy több mint tíz évig küzdött súlyos alkoholizmussal.
A számlákon hat másik név is szerepel, két nevet azonban kitakartak.
A hajóbaleset Szingapúr közelében történt.
Tízezrek késtek el hétfőn reggel.
Mindig az nem AI, ami a legkamugyanúsabb. Kínai halászhajót süllyesztett el majdnem egy panamai teherhajó Szingarpúrnál.
Liptai Claudia Kylie Minogue-nak öltözött a Sztárban sztár első adásában.
Hogy mi köze a németeknek az A4-es papírmérethez. Na, csak figyelj!