Alkotmányos válság rázta meg Lengyelországot, közben pedig a határon is éleződik a feszültség
Varsóban továbbra is zajlanak a tüntetések az Alkotmánybíróság előtt, egyelőre pedig nem látszik a kiút a válságból.
Varsóban továbbra is zajlanak a tüntetések az Alkotmánybíróság előtt, egyelőre pedig nem látszik a kiút a válságból.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök élesen bírálta Elon Muskot, amiért az amerikai üzletember korábban együttérzését fejezte ki az ukrajnai háborúban harcoló orosz katonák iránt. Az államfő egy német televíziós műsor előzetesében tette világossá, hogy Kijev számára elfogadhatatlan a milliárdos háborúhoz való hozzáállása - írta a RBK.
80 éves korában meghalt az annak idején a Williams első Forma-1-es világbajnoki címét szerző Alan Jones.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára közleményben kért elnézést a volt fideszes és MDF-es politikustól. The post Ügynökakták: Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az adatbázisban first appeared on 24.hu.
Az olasz versenyzőlegenda, Alex Zanardi emlékének tiszteletére építettek egy egyedi M3-at.
Surányi György nevénél egy mágnesszalag szerepel, valamint az Otto fedőnév. A volt jegybankelnök szerint a feljegyzés egy sikertelen beszervezési kísérlet nyoma lehet.
Vitézy Dávid szerint még mindig túl sok országos főút miatt kell a településeken élőknek nap mint nap jelentős átmenő forgalommal, zajjal és közlekedésbiztonsági kockázatokkal együtt élniük. The post A Tisza-kormány elkerülő utakat tervez a több települést terhelő 442-es főút mentén first appeared on 24.hu.
Új-zélandi önkéntesek azon dolgoznak, hogy megmentsék a Wairarapa partján, Cape Palliser közelében partra vetődött gömbölyűfejű delfineket. Legalább 14-et visszavezettek a vízbe, de sok másik elpusztult a távoli partszakaszon.
Annyi biztos, hogy tapasztalatból nincs hiány, miután végigharcolt egy csomó Modern Warfare-játékot.
Összességében megfelelt a piaci várakozásoknak a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentése - kommentálta a távközlési cég számait a Concorde. Az elemző 3160 forintos célárat adott a részvényekre a jelentés után, ami a következő évben várható részvényesi kifizetéssel együtt 16 százalékos teljes hozampotenciált jelent. Ugyanakkor a Concorde felhívta a figyelmet arra, hogy értékeltségi alapon mér mérsékeltebb t…
A 20 esztendős Lichy Kristóf már szeptemberben a spanyol ötödosztályban szereplő Siello FC-hez került Diósgyőrből, de a tervek szerint egyelőre a klub második csapatában szerepelhet.
Már a 160 ezres határ felé tart a használtautó-import.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A levéltár bocsánatot kér.
A versenyző pár nappal halála előtt töltötte be 80. életévét.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával.
Olyan sebezhetőséget is megszüntet a Google novemberi frissítése, amelynek kihasználásához semmilyen felhasználói művelet nem szükséges. Megmutatjuk, mit érdemes ellenőrizni a telefonon.
Az Európai Parlament várhatóan decemberben szavaz a tárgyalási álláspontjáról, a megállapodás ezt követően jön. Mi történt? Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága megszavazta a 2035-re tervezett autóipari szabályozások kibocsátási előírásainak enyhítését, írja az MTI. A javaslat szerint – a pár évvel ezelőtti elképzelésekhez képest – a belső égésű motoros autók előtt is nyitva maradhat az út. […] The p…
A két autoriter kormányfő urambátyám-kapitalizmust épített ki az országában a saját hatalma megszilárdításáért, de közben képtelenek voltak kezelni a hétköznapi emberek megélhetési problémáit. Az urnáknál aztán szembe is jött a valóság.
A támadók megemelték a hőmérsékletet.
Ukrajnából érkezett Budapestre két nő, hogy személyesen vegyék át a nőtől a megtakarítását, azután, hogy már átutaltattak vele hétmillió forintot. The post Újabb milliókat akartak kicsalni egy nőtől, de a pénz helyett már a rendőrök várták őket first appeared on 24.hu.
Mindössze azt írták, informatikai hiba történt.
Nem nyújtja be pályázatát Ruszkai Nóra a közmédia vezérigazgatói pozíciójára, miután a Független Közmédia Testület állásfoglalása szerint az Országgyűlés Hivatalánál korábban betöltött kommunikációs vezetői munkaköre összeférhetetlen a tisztség betöltésével.
A csütörtöki élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Ne edd meg, ha ilyet vettél!
Újra át kell vizsgálni az ügynökakta egy tetemes részét.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a Négyszemközt Andor Évával című podcastben a színház jelenlegi helyzetéről és saját megéléseiről is beszélt.
Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók…
Az MDF-alapító valóban nem ügynök, hanem ellenkezőleg, megfigyelt volt, ahogyan ő maga is állította.
Idén több mint 800 millió dollárral csökkentette a külső tanácsadókra és alvállalkozókra fordított kiadásait a UBS. A svájci nagybank azért tudta visszafogni a költségeit, mert már a végéhez közeledik a Credit Suisse integrációja, miközben a pénzintézet több ezer munkahelyet is megszüntetett a hatékonyság növelése érdekében, ebből csak idén 5500-at - írta meg a Financial Times.
Willi Orbán épphogy lemaradt Erling Haalandról a sorsdöntő pillanatban.
Szerbiában egyre többen követelik a titkosszolgálat működésének kivizsgálását, vezetőinek felelősségre vonását és az ügynökség átfogó átalakítását.
Nyugodt, csendes hobbiról derült ki, hogy fejleszti a memóriát, és a figyelmet is segít fókuszálni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a rendszeres madármegfigyelés ilyen hatással van az agyműködésre.
A piskótát csokiöntettel nem lehet megunni.
Az USA-ban a demokraták átvették a Kongresszust, ami országos elutasítás Trump felé. Európában hackerek egy francia vérbankot és bolti hűtőket támadtak. Beszélünk Reza Pahlavival, a teheráni rezsim egyik fő ellenzéki vezetőjével.