HírRadar

Saját hírfolyam készítése

Nézet
Player.huMagazin

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

HVGHírek

Kitörhetünk-e a bűn körforgásából? – Édentől keletre-kritika

Hajlamosak vagyunk-e a rosszra, vagy minden csak nevelés kérdése? Van tényleges lehetőségünk kilépni a szüleink nyomdokaiból, vagy bekötött szemmel is az ő útjukat járjuk? Minden eleve elrendeltetett vagy létezik szabad akarat? Ezekről a kérdésekről gondolkodik a nagy amerikai klasszikust feldolgozó új Netflix-sorozat, az Édentől keletre.

TelexHírek

„Milyen az ellenzéki lét? Szar!” – az első DPK táborban jártunk

A Fidesz digitális polgári köreinek lakitelki találkozóján megtudtuk, hogy az állami milliárdokhoz hozzászokott jobboldali influenszereket megpróbálják megtanítani piaci alapon működni, a mai fiatalok pedig nem is tudják, milyen jó volt nekik a NER. Az egyik résztvevő szerint új vezetőre lenne szükség, aki ellensúlyozza Magyar Péter rocksztár-jellegét.

HVGHírek

Szoboszlai újra megsérült, de nyert a Liverpool

A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban, a második félidőben emberelőnyben játszva fordított, s végül 2-1-re nyert a Brentford vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati játéknapján.

Portfolio.huHírek

Szintet lép a magyar haderő: elképesztő fejlesztést teszteltek a honvédségnél

Magyarország hamarosan saját fejlesztésű lézerfegyverrel bővítheti védelmi képességeit a legújabb hazai haditechnikai innovációknak köszönhetően - jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter egy Facebookon közzétett videóban. A központi gyakorlótéren tartott kétnapos szakmai rendezvényen sikeresen tesztelték a drónok megsemmisítésére alkalmas prototípust, amely mellett autonóm légi és szárazföldi eszkö…

24.huHírek

Saját lábán hagyta el a kórházat XIV. Leó

A 72 éves pápát kedden műtötték meg: rosszindulatú daganat miatt eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét. The post Saját lábán hagyta el a kórházat XIV. Leó first appeared on 24.hu.

OrigoHírek

Koncz Zsófia beperli Kátai-Németh Vilmost

Politikai bosszúvágy áll a támadások mögött.

444Hírek

Letartóztatások és nyomozások mutatják meg, milyen rendszerben éltünk

Az elmúlt hónapok leghangosabb botrányaiban van egy közös elem: arról szólnak, hogyan nőtt össze állam és párt Orbán Viktor rendszerében. A választások óta pedig újra és újra felmerül a kérdés: kormány- vagy rendszerváltás történt Magyarországon? A Közért különkiadása ezt a témát járja körül.

📅 Programajánló

Programok, amiket érdemes megnézni

Teljes Programajánló →

ALPHAVILLE

Budapest · MVM Dome