Pillangókést rántott elő egy gyermek a Heves megyei buszon
Egy korábbi vita vezetett a történtekhez.
Egy korábbi vita vezetett a történtekhez.
A humanitárius segítségnyújtás és a kárpátaljai magyarság helyzete is szóba került The post Megtörtént az első magyar–ukrán házelnöki találkozó a háború kitörése óta first appeared on 24.hu.
Aki teheti, válasszon alternatív útvonalat.
Szirtes Tamás 2025-ben 123 millió forintot kapott a Madách Színháztól, nagy a felháborodás az ügyben, megszólalt a színházigazgató is.
Ha rendelkezésére állna a DeLorean, lehet, hogy visszamenne megváltoztatni.
Éles vitát váltott ki az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján a szén-dioxid-kibocsátás árazásának kiterjesztése.
Már nem az élet, hanem az AI a legjobb forgatókönyvíró: a svéd TV4 halasztani kényszerül a The Challenge című reality premierjét, mert elveszett az összes kész epizód.
Elon Musk autója a levegőben is megpördült, majd átugratott öt másik autót.
Joachim Nagel, a Bundesbank elnöke az IMF bangkoki éves ülésén nem zárta ki, hogy az Európai Központi Banknak (EKB) újabb kamatemelésre lehet szüksége, miután az intézmény ebben a ciklusban már kétszer emelte az irányadó kamatokat. - írja a Bloomberg.
Nagy társadalmi támogatottsága van annak, hogy kamerákkal is hatékonyabban lépjenek fel a közlekedési szabálytalanságok ellen.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Különös események történtek Hollandiában a Konferencialiga első fordulójában.
„Az ügy alapos kivizsgálása a rendőrségbe vetett közbizalom szempontjából is alapvető jelentőségű.”
1 nites minimum, 2200 nites csúcs és 2K/185 Hz: villantott az iQOO Neo12.
Tudod, hová szabad csomagolni a külső akkumulátort?
Balesetveszély miatt visszahívják a Temun árusított egyik gyermek-nindzsajelmezt. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) figyelmeztetése szerint a ruhához tartozó, túl hosszú szalagok beakadhatnak, ami súlyos sérülést okozhat.
Kondricz Kata is vívhatott a 64 közé közé kerülését, ő egytusos vereséget szenvedett.
Kifejezetten magas, 8,6 százalékos volt augusztusban a reálbérek emelkedése Magyarországon. Mindebben persze nemcsak a fizetésemelések, de az árstabilitás is szerepet játszott.
A megmaradt készletet a cég kedvezményes áron értékesítené.
Kevin Warsh, a Federal Reserve elnöke egy bangkoki előadásán nem oszlatta el azokat a piaci várakozásokat, amelyek szerint a jegybank az október végi ülésén szinten tartja az irányadó kamatot. A nyilatkozat hatására csökkentek a további kamatemelésre tett piaci tétek, míg a részvénypiacok emelkedésnek indultak. - írja a Bloomberg.
A zenész-műsorvezető a siker mögötti rejlő belső hajtóerőről és a szerencse szerepéről beszélt egy videóban.
Hűtlen kezelés és közbeszerzési kartell gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatási gyakorlata miatt. A tárca vizsgálata szerint a mintegy 475 milliárd forintos állami keretösszeg több mint felét pályázaton kívüli, egyedi döntések alapján osztották szét az elmúlt években.
Mintegy 350 francia szupermarket hűtőrendszerét érte kibertámadás, amelynek során a hackerek 50 Celsius-fokra emelték a hűtők és fagyasztók hőmérsékletét. Thierry Cotillard, az Intermarché láncot is birtokló Les Mousquetaires elnöke szerint a károk országosan akár több tízmillió eurót is elérhetnek, a láncok pedig bírósághoz fordulnak. A kiberbiztosítások azonban jellemzően nem fedezik az ilyen fizikai károkat, és a…
Amíg az elmúlt hónapokban inkább negatív meglepetést okoztak a hazai béradatok, addig augusztusban pozitív korrekciót látunk és gyorsult a fizetések növekedési üteme.
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk a mobilozás.
Egy náddal benőtt csatornában találták meg az eltűnt idős férfit.
Felhőszakadás folyókká változtatta az utcákat Isztambul közelében, autókat borított fel és áramkimaradást okozott. Legalább 3 ember meghalt, 5 eltűntet még keresnek, miközben a mentőcsapatok a romokat takarítják.
Az oregoni Bendben gyűlnek össze az emberek, hogy gyászolják a három gyermeket és a tanárt, akiket egy általános iskolai lövöldözésben öltek meg.
A BÉT részvényindexe, a BUX 969,69 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel 144 454,77 ponton zárt csütörtökön.
Így alakulnak az üzemanyagárak október 16-án.