Majka életvezetési tanácsa: Ha otthon ülsz, akkor nem lesz szerencséd
A zenész-műsorvezető a siker mögötti rejlő belső hajtóerőről és a szerencse szerepéről beszélt egy videóban.
A zenész-műsorvezető a siker mögötti rejlő belső hajtóerőről és a szerencse szerepéről beszélt egy videóban.
Hűtlen kezelés és közbeszerzési kartell gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatási gyakorlata miatt. A tárca vizsgálata szerint a mintegy 475 milliárd forintos állami keretösszeg több mint felét pályázaton kívüli, egyedi döntések alapján osztották szét az elmúlt években.
Mintegy 350 francia szupermarket hűtőrendszerét érte kibertámadás, amelynek során a hackerek 50 Celsius-fokra emelték a hűtők és fagyasztók hőmérsékletét. Thierry Cotillard, az Intermarché láncot is birtokló Les Mousquetaires elnöke szerint a károk országosan akár több tízmillió eurót is elérhetnek, a láncok pedig bírósághoz fordulnak. A kiberbiztosítások azonban jellemzően nem fedezik az ilyen fizikai károkat, és a…
Amíg az elmúlt hónapokban inkább negatív meglepetést okoztak a hazai béradatok, addig augusztusban pozitív korrekciót látunk és gyorsult a fizetések növekedési üteme.
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk a mobilozás.
Egy náddal benőtt csatornában találták meg az eltűnt idős férfit.
Felhőszakadás folyókká változtatta az utcákat Isztambul közelében, autókat borított fel és áramkimaradást okozott. Legalább 3 ember meghalt, 5 eltűntet még keresnek, miközben a mentőcsapatok a romokat takarítják.
Az oregoni Bendben gyűlnek össze az emberek, hogy gyászolják a három gyermeket és a tanárt, akiket egy általános iskolai lövöldözésben öltek meg.
A BÉT részvényindexe, a BUX 969,69 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel 144 454,77 ponton zárt csütörtökön.
Így alakulnak az üzemanyagárak október 16-án.
A Korean Times jelentése szerint Dél-Korea határozottan fontolgatja, hogy kiterjeszti a kalózellenes tevékenységét a Közel-Kelet környéki vizekre.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
James Hetfield szerint a Metallica a szeretetről, az energiáról és a kemény zenéről szól. Sokan viszont úgy érzik, a politikai nem kiállás hiánya is kiállás. Vagy minél népszerűbb egy zenekar, annál kevésbé akarja megosztani a közönségét?
Közel 9 százalékkal csökkent a PannErgy hőértékesítése a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ráadásul a társaság a saját tervétől is hasonló mértékben elmaradt. A visszaesés hátterében elsősorban a kedvezőtlenebb időjárási körülmények, valamint a miskolci távhőrendszerben a fosszilis energiaforrások nagyobb mértékű felhasználása állt. A vállalat ennek ellenére változatlanul számol az idei EBI…
Magyar Péterre óriási nyomás nehezedik a választók részéről. Most még a letartóztatott fideszes politikusok számában mérik a sikerét. De a végelszámolásnál nem ez alapján ítélik majd meg, hogy milyen miniszterelnök volt. Matovic volt szlovák miniszterelnök, aki korrupcióellenes programmal került hatalomra, tudna erről mesélni.
Vádat emelhetnek a 35 éves csaló ellen. The post Egy jegye volt a labdarúgó-válogatott meccsére, de hétszer adta el first appeared on 24.hu.
Ennyire volna kereslet a retróra?
Több ezer észak-koreai munkás dolgozik a jelabugai dróngyárban, többek közt ennek köszönhető, hogy az üzem több mint 5500 UAV-t gyárt minden hónapban – jelenti a washingtoni Center for Strategic & International Studies (CSIS) thinktank.
A különleges történet tovább hódít a világban.
Az Európai Unió egy új, elrettentő erejű kereskedelmi védelmi eszköz kidolgozásába kezdett
Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Robert Fico miniszterelnök egy 1200 megawattos reaktor építését tervezi.
Az Árulókból is ismert Sántha Xénia a veszélyes nepáli csúcsot a 8167 méteres Dhaulagirit szeretné megmászni. Elsőre nem sikerült, de nem adja fel.
Mivel lehetne szebben ünnepelni egy kerek évfordulót, mint az autó kipróbálásával? Nemrég vezethettük a Škoda gyári gyűjteményéből származó Trekkát.
Az első nyolc jutott tovább a fináléba, ehhez 1:00.217 perces idő kellett.
A David Hasselhoff nevével fémjelzett széria ikonikus járgányával is trükközhetünk majd a Saber Interactive kaszkadőrjátékában.
Parragh László a Kossuth Rádió vendégeként arról is beszélt, hogy az állami pályázati kiírásokban szerepelt a Lounge-zsal való szerződéskötés követelménye. Mi történt? Több milliárd forintnyi állami pályázati forrást nyerhettek el szakképzési célokra, de a támogatás feltétele volt, hogy a kommunikációs feladatokra Balásy Gyula cégével szerződjenek – állította Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK…
Herczku György feladata a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó hitelintézetekkel, pénzügyi vállalkozásokkal összefüggő tulajdonosi, szakpolitikai, stratégiai és koordinációs feladatok összehangolása.
Jelentős torlódások nehezítik a közlekedést az M0-s autóúton és az M1-es autópályán. A Deák Ferenc hídon zajló aszfaltozás miatt nyolckilométeres kocsisor alakult ki, az M1-esen pedig egy terelés okoz folyamatos lassulást a főváros felé tartóknak - írja az Útinform.
Megrázó részleteket osztott meg Hajdú Péter műsorában.
Látványosan megjelentek a kereseti adatokban az év elején kibővített családtámogatások.
Hátha inspirációt kapsz egy-egy klasszikus újraolvasásához is!
A szakértő szerint az ukrán elnöknek nagyobb figyelmet kellett volna fordítani az amerikai félidős választásokra és a republikánus érdekekre.
Péntektől 39 új helyszínen figyelik kamerák a szabálytalanul megálló és várakozó járműveket Zágrábban, így a felügyelt pontok száma 219-re nő. Ez több mint 20 százalékos bővülést jelent a korábbi 180 helyszínhez képest. Az új kamerák a belvárosban, a lakónegyedekben és a főbb útvonalakon is megjelennek, többek között forgalmas csomópontokban. A teljesen digitális rendszert a közlekedési felügyelők egy központi irány…
A Ferencváros otthonában elszenvedett 2–1-es vereség után Radoslav Kovac, a Viktoria Plzen vezetőedzője elsősorban csapata elkerülhető hibáit fájlalta. A cseh együttes két forduló után pont nélkül áll az Európa Ligában, a tréner ugyanakkor a szurkolóknak is üzent: megköszönte, hogy ilyen sokan elkísérték a csapatot Budapestre.