Újraélednek a Digitális Polgári Körök, a korábbi alapító felesége is beszállt a bizniszbe
A fideszes kezdeményezés az online jelenlét helyett inkább a közösségépítésre helyezi a hangsúlyt.
A fideszes kezdeményezés az online jelenlét helyett inkább a közösségépítésre helyezi a hangsúlyt.
„Nehéz kvartettbe kerültünk, de nem lehetett volna sokkal könnyebb. Az elmúlt években ez a sorozat már más, mint az azt megelőző időszakban, tulajdonképpen a Bajnokok Ligája béta verziója.”
Erre a hétvégére is változatos csomagot állított össze a Microsoft az Xbox Free Play Days keretében.
Borbély Balázs a győzelem után sem kímélte egyik játékosát.
70 ezer dolláros csekket is kapott a büntetés mellé.
Miután egy felülvizsgálat során arra jutottak, hogy normalizálódott a fojtogatás a fiatalok körében.
Az őszi időszak beköszöntével különösen fontos, hogy szervezetünk megfelelő vitamin- és ásványianyag-ellátottságára is figyelmet fordítsunk. De vajon mennyire tudatosok a magyarok vitaminpótlás terén, milyen készítményeket választanak, és mi alapján döntenek egy-egy táplálékkiegészítő mellett?
A Haas egy tisztán fiatal Ferrari-juniorokból álló pilótapárossal vág majd neki a következő idénynek.
Az euró és a svájci frank drágult, a dollár viszont olcsóbb lett a forinthoz képest péntek reggel.
Rengeteg hazai kiskereskedelmi egységet érint, hogy az egykori online pénztárgépeit (OPG) e-pénztárgépekre (EPG) kell cserélnie.
Súlyos veszteségeket szenvedtek a globális hedge fundok ezen a héten, miután a mesterségesintelligencia-befektetések hirtelen korrekciója széles körű eladási hullámot indított el – derül ki a Goldman Sachs prime broker üzletágának friss jelentéséből. A legnagyobb csapást az ázsiai fókuszú alapok szenvedték el. A befektetések témakörével mélyrehatóan foglalkozunk a Portfolio exkluzív Professional Investment Day konfe…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Új, különösen veszélyes androidos kártevőt azonosítottak: a valódi banki alkalmazást is módosított változatra cserélheti.
A szabadidős tevékenységek, a normális étkezés és az internetelérés terén is Európa sereghajtói között vagyunk.
56 esetben a pártként való működés megszüntetését kérik.
A rendőrségnek nem kellett sokáig keresgélni.
A pénteki élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
A Fidesz–KDNP nagyobb beleszólást kér a főváros ügyeibe.
Október második felében élesedik az új funkció.
Megremegett a talaj a Batman folytatása alatt, és volt némi félreértés is, de úgy tűnik, hogy sikerülhet ismét sínre rakni a projektet.
Napközben nemzetközi és hazai tényezők is segítették a forint mozgását. Nemzetközi oldalról a kötvénypiaci feszültség enyhülése miatt gyengült a dollár és a dollárgyengülés a forint számára is kedvező volt nap közben. Hazai oldalon a kötvényhozamok is nagyot estek, ideiglenesen újra felerősödtek a konvergencia trade-k. Csakhogy este újra emelkedni kezdtek az olajárak, valamint az amerikai tőzsdék nagyot estek, mert…
Fokozódik a nyomás Ukrajnán, a Fehér Háznak nem tetszik, hogy Zelenszkijék orosz olajfinomítókat támadnak. The post A Fehér Ház utasítására korlátozhatták az ukrán drónokhoz szükséges kulcstechnológiát first appeared on 24.hu.
Ezeknél a szabálysértéseknél is bevezetnék az objektív felelősséget.
Ezek a legfinomabb fahéjas sütik.
Az Európai Tanács a Bizottságot is lépésre szólította fel, miközben az ipar versenyképessége és az energiabiztonság is napirendre került.
Nevetségesen gyenge jelszó miatt került veszélybe rengeteg dán adata. Az egyetlen szerencse az, hogy a támadó elmondása szerint nem tervezi az adatok nyilvánosságra hozatalát vagy eladását.
A G7-csoport pénzügyminiszterei megállapodtak abban, hogy szimulációs gyakorlatokat tartanak a mesterséges intelligenciával támogatott kibertámadások elleni védekezés érdekében – közölte Katajama Szacuki japán pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap bangkoki éves ülésének margóján tartott találkozót követően. November 10-én hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Banking Technology konferenciáján. Regisztráció és…
A nemrég még Orbán Áron érdekeltségébe tartozó Bank Biztonság Bizalom (BBB) Zrt. is több milliárdos bevételt biztosító megbízáshoz juthat a ferihegyi repülőtéren. Mi történt? Orbán Viktor öccse, Orbán Áron a parlamenti választást követően távozott abból a cégből, amely nagyot nyerhet a reptéri takarítási szerződés révén. A 24.hu úgy tudja, a közbeszerzés eredményét egyelőre kartellgyanú miatt […] The post Ki nem tal…
Egy helybéli lőtte agyon a gyilkost az iskolában.
Vlagyimir Putyin most Robert Ficóval erősítené kapcsolatait, egy kiszivárgott dokumentumból pedig az is kiderül, mire készül Moszkva.
Fiával együtt vettek őrizetbe egy apát. The post Kerítésre akasztották a drogot, ráadásul átlógott a szomszédhoz first appeared on 24.hu.
Az egyiptomi Mohamed Szalah Tamperében varázsolt.
„A Viktoria az elmúlt másfél évben harmadszor nem tudott nyerni Budapesten, a Fradi pedig nyolc hazai találkozóján veretlen cseh csapatok ellen az európai kupákban.”