Végre szétválasztják a gyalogosokat és a bringásokat a Rudassal szembeni szakaszon
Parkolósávból lesz bringasáv a gyógyfürdővel szemben.
Parkolósávból lesz bringasáv a gyógyfürdővel szemben.
A rendőrség reggel megkezdte az érintett épületek átvizsgálását.
Végzettségeivel trükközhetett Katie Zacharia.
A csütörtökön kezdődött EU-csúcs már az első órákban kemény nyilatkozatokat hozott.
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell.
A baba ruhája az énekesnő 1998-as Oscar-gálán viselt szettjét idézi meg, amiben a Titanic főcímdalát is előadta.
A Midgar Studio akció-szerepjátéka az eredetileg tervezett novemberi premier helyett később érkezik, a fejlesztők pedig a demó visszatérését is bejelentették.
Hosszú ideje kevés csapadék hullott Magyarországon, a talaj sokfelé rendkívül száraz.
Gyerekzsivaj, nevetés, játék és önfeledt pillanatok.
Folytatódik az orosz finomítók elleni támadássorozat.
A stúdióbeszélgetés során kiemelt figyelmet fordítottak a lakástüzek, a szén-monoxid-mérgezések megelőzésére.
A miniszterelnök utalt arra, hogy több kormány is jelezte, szükség esetén készek akár vétózni is decemberben, és hozzátette: „mi is ebbe a csoportba tartozunk”.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Közel 21 ezer alkalommal próbáltak pénzt szerezni az Erste ügyfeleitől 2026 első felében.
A kiemelt Dósa Dánielhez Tóth Gergely és Mihályi Andor csatlakozott.
Radoslav Kovac szerint már jól ismerik egymást a csapatok. The post „Nagy meglepetés nem lesz” – mondta a Fradi Európa-liga-ellenfele a meccs előtt first appeared on 24.hu.
A leveleket szerda este küldték, így az iskolák csütörtökön már ki sem nyitottak.
A férfi árokban hagyta az áldozatát. Az életveszélyes sérüléseket szenvedő nőre motorosok találtak rá. The post 17 év fegyházat kapott a novajidrányi rém, aki megerőszakolta és árokban hagyta áldozatát first appeared on 24.hu.
A fejlesztés során megteremtett technológiai alapokkal és kibővített csapattal a stúdió a jövőben hamarabb készülhet el új projektjeivel.
A rablók körülbelül 40 percet töltöttek a Villarreal kapusának otthonában spanyolországi lapinformációk szerint.
Több mint 2000 bűnözőt bocsátottak szabadon Orbánék egy 2023-as rendelete nyomán.
Az MBH Tripla család a digitális életmódhoz kapcsolódó szolgáltatásokat és a bankolási biztonságot is új szintre emeli.
Küzdelmeit, kudarcait és kitartását.
Elismerte Irán elnöke, hogy számos problémával küzd az ország, de összetartásra szólította fel a lakosságot, mivel magyarázata szerint az ország ellenségei pont a széthúzást próbálják elérni – írja az Iran International.
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Hónapok óta forr körülötte a levegő, mégis alig tudunk róla valamit. Az oktatási és gyermekügyi miniszter több friss és korábbi kijelentése is nagy visszhangot keltett, nemrég maga Orbán Viktor is célba vette. Ki ő? Miben hisz? Miért rúgták ki korábban? Mikor lett neki elege? Bemutatjuk, hogyan lett Lannert Juditból a magyar oktatásügy vezetője. The post Nem lenne jó tanárnak, de a NER-es és az MSZP-s mutyikra is eg…
Érik a paradicsom, csak éppen nem a kertben, hanem a Balaton kiszáradt medrében. Balatonföldváron a víz visszahúzódása után bukkantak fel a termő tövek.
Sean Wiswesser szerint a Starlink korlátozása ukrán katonák és civilek életét veszélyeztetheti, Európának pedig a befagyasztott orosz vagyon felhasználásával kellene nyomást gyakorolnia Moszkvára.
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, ám a budapesti lett a győztes. Mint indokolták: remekül ötvözik a kultúrát és a gasztronómiát. The post A Bazilika előtti karácsonyi vásárt választották Európa legszebbjének first appeared on 24.hu.
Katie Zachariát az elnök úgy mutatta be mint szakvizsgázott ügyvédet, de nincs nyoma annak, hogy az lenne.
A brüsszeli uniós csúcstalálkozó fókuszában a 2028-ban induló hétéves költségvetés áll, amelynek jelenlegi tervezetét Magyar Péter miniszterelnök és a nettó kedvezményezett tagállamok is elfogadhatatlannak tartják.
Magyarország megsértette az uniós jogot azzal, hogy az Orbán-kormány 2023-ban lehetővé tette az embercsempészek szabadon engedését. The post Ítéletet hozott az EU bírósága az Orbánék által szabadon engedett embercsempészek ügyében first appeared on 24.hu.
Október 19-én kezdődik a Szent Gellért rakpart Rudas Gyógyfürdővel szemközti oldalán az az átépítés. Szétválasztják a gyalogos és a kerékpáros forgalmat.
Azt szeretnék, ha a kormány méltányos lenne a tisztességes vállalkozókkal és egyénekkel szemben. A szakmai szervezetek négy dolgot javasolnak a kormánynak.