„Még nem is láttam” – Mike Flanagan szerint a Clayface már nem az ő filmje
Mike Flanagan eredetileg amolyan szerelemprojektjeként dolgozott a színészből lett szupergonosz sztoriján, a kész produkcióhoz azonban már nem sok köze van.
Mike Flanagan eredetileg amolyan szerelemprojektjeként dolgozott a színészből lett szupergonosz sztoriján, a kész produkcióhoz azonban már nem sok köze van.
Kell egyáltalán indok ahhoz, hogy nemet mondjunk az együttlétre egy párkapcsolatban?
A Pierrefonds-kastély visszakapta Turpin lovagjának két ujját, egy kedves levél kíséretében.
Minden eddiginél nagyon filmhatalom született a Paramount és a Warner egyesülésével.
Az AI esetében a biológiai fegyverek fejlesztését is kiemelték.
Az alapötlet és a karakter is a régi, 5,5 millió forint lehet az ára.
Adatvédelmi incidens érte a Kifli.hu online bevásárlófelületét, miután október elején illetéktelenek törtek be a cég belső ügyfélszolgálati rendszerébe, megszerezve számos magyar felhasználó korábbi kommunikációját és személyes adatait. Bár a vállalat azóta elhárította a biztonsági rést, arra figyelmeztetik az érintetteket, hogy fokozottan ügyeljenek a cég nevében érkező adathalász-kísérletekre - írta a HVG.
Szoboszlai nélkül nem ment a foci a Liverpoolnak.
1–1-es döntetlent hozott a Honvéd–Újpest fővárosi rangadó.
Új üzletbe vágott a Transformers sztárja.
A Kifli.hu ügyfélszolgálati rendszeréből e-mailek, chatbeszélgetések, telefonhívások átiratai és egyes személyes adatok kerülhettek illetéktelen kézbe. Ezekből különösen hitelesnek tűnő csaló üzenetek és telefonhívások készülhetnek, ezért most érdemes néhány dolgot azonnal ellenőrizni.
A Kifli.hu ügyfélszolgálati rendszeréből e-mailek, chatbeszélgetések, telefonhívások átiratai és egyes személyes adatok kerülhettek illetéktelen kézbe. Ezekből különösen hitelesnek tűnő csaló üzenetek és telefonhívások készülhetnek, ezért most érdemes néhány dolgot azonnal ellenőrizni.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Mivel sokan panaszkodtak az osztálytermekben növekvő erőszakra, kidolgoztak egy törvényjavaslatot, amely révén a dán tanárok engedélyt kapnának fizikai erő alkalmazására az osztálytermekben.
Újabb akadály gördült a globális olajellátás elé: már nem az a fő probléma, hogy mennyi nyersolaj jut ki a Közel-Keletről, hanem az, hogy van-e elég tanker a szállításához.
Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentett orosz dízelüzlete nemcsak a demokratáknál, hanem a republikánus táboron belül is komoly ellenállásba ütközik. Többen törvénytelennek tartják a megállapodást, amely ideiglenesen felfüggeszti az Oroszországgal szembeni szankciókat.
Az elmaradt adócsökkentést elemzik a Sajtóklubban.
Mindegy mekkora étvágyú vagy, ezzel te sem bírnál el!
Alsó-Sziléziában vettek őrizetbe egy lengyel állampolgárt.
A tarajos sül már felnőttként is különleges látvány, kicsiként pedig egészen más arcát mutatja.
A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki.
Ebben a fordulóban továbbra sem termett sok babér a vendégeknek.
A csapadékos hétvége után jövő héten szárazabb idő következik, és szerdára annyira lehűlik a levegő, hogy a reggeli fagyok sincsenek kizárva. The post Időjárás: jövő héten már újra lehetnek hajnali fagyok first appeared on 24.hu.
Kisebb győzelmet aratott a Roszatom a finnországi projektjének meghiúsulása után.
Nepál hatóságai október 11-én, vasárnap elrendelték a Budhi Gandaki folyó mentén élők evakuálását, miután villámárvíz házakat és más épületeket sodort el az ország észak-középső hegyvidékén.
A Liverpool Szoboszlai Dominik nélkül, de Kerkez Milossal a kezdőben 3-0-ra kikapott a vendég és az utolsó 30 percben emberelőnyben játszó, listavezető Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi rangadóján.
Habár a Social Network annak idején nagy sikert aratott, megkésett, de aktuális folytatása holtan érkezett. Nem így A másik mami, ami felülmúlta az elvárásokat.
A címén kívül gyakorlatilag alig maradt valami az eredeti Carrie-ből, a változtatások hatalmasak.
A szombati támadás után vasárnap is újabb lövedék csapódott be a rijádi nemzetközi repülőtéren – közölte a jemeni húszik ellen harcoló, szaúdi vezetésű nemzetközi koalíció katonai szóvivője.
A színész ugyanakkor jelezte, senkinek se ajánlja ezt a módszert.
A Nemzetközi Valutaalap szeptember 23. és október 6. között vizsgálta a magyar gazdaság helyzetét, majd átfogó reformjavaslatokat fogalmazott meg a kormánynak.
A középiskolások 10-20 százaléka szedett már nyugtatót vagy altatót, ez az arány húsz éve volt utoljára ilyen magas. Hozzászoktunk a gyors megoldásokhoz: ha valami kellemetlen, szűnjön meg gyorsan.
Elutazott az uniós külügyminiszterek tanácsülésére a magyar külügyminiszter.
A nyár végeztével nem érnek véget a kerti feladatok, a hidegebb napokon is rengeteg dolgot lehet ültetni is.
Először kapott ki a Liverpool ebben az idényben és az új edző irányításával, aminek csúnya lett a vége.
Belső hangokról, hajmeresztő manőverekről, vidéki missziókról és még sok minden másról beszélgettünk Richárd testvérrel, aki a Kongói DK-ban épített fel egy modern klinikát. A vele készült interjúnk legfontosabb állításai.