Tíz napot ver rá a Szuezi-csatornára az új északi útvonal, de van egy gigantikus orosz bökkenő
A sarkköri rövidítés egyelőre túl kalandos a szállítóhajók számára.
A sarkköri rövidítés egyelőre túl kalandos a szállítóhajók számára.
Halálra kínoztak egy magyar lányt 2011-ben.
A miniszterelnök hónapok óta támadja az Állami Számvevőszék elnökét, aki egyébként Varga Judit párja.
Miközben a Terror Háza Múzeum „tartalmi és szemléleti” felülvizsgálatának ígérete már hetek óta kering az Andrássy út 60. számú ház fölött, az intézmény csúcslátogatottságot mondhat magáénak.
Zalatnay Sarolta 78 évesen is dolgozni kényszerül a nyugdíj mellett.
Iraola szerint Szoboszlai túlterhelten tért vissza a válogatottból, a City ellen így nélküle kaptak ki.
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.
Folytatódik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga.
Súlyos szabálytalanságok miatt felmondják a szerződést a Mészáros Lőrinc-féle V-Híddal, leállítják a Déli Körvasút kivitelezését – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hűtlen kezelés, hanyag kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz két, az Eximbankhoz köthető ügyben. Nyomoz a rendőrség Rákay Philip cégének mi…
Teljesen életszerű, hogy amikor eljött az egyeztetett időpont, Magyar Péternek nem volt kedve akadékoskodó kérdésekre válaszolni, utasította hát sajtósait, hogy rázzák le a norvég stábot.
A koronavírus-járvány idején a német BioNTech sok milliárd euróval lett gazdagabb. Most viszont nem megy jól az üzlet, ráadásul Karikó Katalin után az alapítók is távozni készülnek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Ezzel az egyik legnagyobb kutyás kísérlet megvalósítói jó nagyot rúgtak az akkoriban még népszerű eugenikába, aztán fontos felfedezéseket tettek a kutyák fejlődéséről.
Karsai Gábor a zágrábi félmaratonon repesztett remek időt. The post 30 éves magyar rekord dőlt meg atlétikában first appeared on 24.hu.
A Broncos megverte a nyeretlen Chargerst, a Ravens pedig csereirányítóval győzött hosszabbítás után Atlantában.
A beszélgetés résztvevői: ● Fürtös Ágnes, country manager ● Szabó Edit Ditte, marketing The post Nők a volán és a döntések mögött: Kerekasztal-beszélgetés a Boltnál first appeared on 24.hu.
Gőzölgő medencék, jégbarlang, szauna és Márton-napi liba lakoma: az év második felében is van mit felfedezni. The post Gőzölgő ősz Hajdúszoboszlón first appeared on 24.hu.
Színpompás koponyák, fantáziadús figurák, zene, showműsorok és hamisítatlan halloweeni hangulat: idén ősszel a Familypark ismét egy különleges családi élményvilággá változik.
Nem csak egy rossz döntésnek lehet ára, hanem annak is, ha túl sokáig nem döntünk. Halogathatjuk az életmódváltást vagy egy vizsgálatot, maradhatunk egy munkahelyen, amit már rég nem szeretünk, fizethetünk tovább egy drágább szolgáltatásért – vagy bankolhatunk évekig ugyanott pusztán azért, mert megszoktuk.
Így szólítsd meg a crushodat
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk: Nem Gulácsi Péteren múlt csapata pontszerzése a Bernabéuban. Judi Ádám ott volt a Real Madrid–Villarreal spanyol bajnokin, és a meccs után beszélgetett is a vendégcsapat magyar kapusával, aki összehasonlította a La Ligát a Bundesligával, mesélt arról, hogy miért jött be neki és családjának az országváltás, hogy hogyan várja a BL a heti folytatását, no meg arról is, hogy mily…
Pályán az Atalanta, a Newcastle és a Sevilla.
Egyáltalán nem látszódott rajta, hogy nincs kedve a beszélgetéshez.
ALAPVONAL. Mátrai végül Bozsikhoz fordult segedelemért. Cucu drasztikusan leegyszerűsítette a dolgot: »Szidjad te is a nénikéjét…« A Puskásra félistenként felnéző pályakezdő hosszú perceken át gyűjtögette a bátorságot, s amikor Puskás fölé lőtt, oda üvöltötte: »Öcsi, a rosseb sváb k… nénikédbe…!« És várta a világvégét, de legalább azt, hogy Puskás beletapossa a fűbe. Puskás arca azonban felderült és elégedetten muta…
A polgármester szerint a magyarázat a település fekvése, az egészséges táplálkozás és az egészséges életvitel.
Andy Burnham szerint fontos, hogy rögzítsük ezeket a tényeket.
A Packers visszavágott a Bearsnek, kiütéssel győzött a Patriots és a Houston is.
A 25. születésnapján eredményes támadó góljával sokáig vezettek a hazaiak, de Kolo Muani egyenlített.
A Jehirszki Györgyöt az első körben búcsúztató Mensur Suljovic az elődöntőig jutott.
Lukács Dániel korai gólja elegendőnek bizonyult a felcsútiak győzelméhez.
Juárez szerint elmaradt egy tizenegyes a javukra. Bódog Tamásnak nagyon fáj a Nyíregyháza zalaegerszegi veresége. A Honvédot irányító Jacobacci az Újpest ellen is nyerni akart.
Így látták a szakvezetők a vasárnapi NB I-es meccseket Zalaegerszegen, Kispesten és Győrben. Értékelések.
30 perc emberhátrányt is elbírt a Freiburg, sőt még egy gőztes gólra is futotta az erejéből. The post „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát first appeared on 24.hu.
Nem fog már egy lábon ugrálva sem úgy ugatni, mint egy kutya?
Szombaton történt a halálos támadás az angliai South Yorkshire megye vadasparkjában.