Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett a Családbarát Magyarország programsorozat szerencsi rendezvényei miatt
A miniszter szerint több mint 600 millió forint közpénzt fordítottak a rendezvényekre.
A miniszter szerint több mint 600 millió forint közpénzt fordítottak a rendezvényekre.
Mathieu Flamini nemcsak a pályán épített figyelemre méltó karriert, hanem már aktív játékosként üzleti alapokra helyezte a futball utáni életét is. Nem elégedett meg azzal, hogy sikeres focista legyen, hanem a sport mellett tudatosan kezdett építeni egy második karriert, ami végül hatalmas vagyont hozott össze neki.
Dobó Kata visszatért régi, ikonikus frizurájához, mutatjuk, milyen jól áll neki!
A két sebesült közül egyikük állapota életveszélyes. A támadás oka ismeretlen.
A válogatott irányító csapattársa, Szeitl Erik kétszer talált a hálóba.
Megkezdődött a 81-es főút legrosszabb állapotú, Fejér vármegyei szakaszának felújítása, ahol a súlyosan deformálódott burkolat miatt korábban tartós sebességkorlátozást kellett bevezetni. A beruházásról Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be Facebook-bejegyzésében.
Növelni kéne az amúgy is irreálisan magas fizetéseket ahhoz, hogy a világklasszis játékosok hazánkban maradjanak.
Több aggasztó hír is terjedni kezdett például a Batman 2. és a Superman folytatásával kapcsolatban.
A kijelentése futótűzként terjedt az interneten.
A kereszténység Herkulese megálljt parancsolt.
Gryllus valójában csak megjátszotta a menopauza tüneteit.
A BKK kiterjesztette a két évvel ezelőtti közlekedésbiztonsági kezdeményezését azokra a tehergépjárművekre is, amelyek Budapest takarításáért felelnek.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Donald Trump amerikai elnök egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az Oroszországból származó árukra kivetendő vámokat, valamint az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal azok hatálybalépése előtt.
Az ukrajnai háború leköti Moszkva erőforrásait, miközben Örményország igyekszik csökkenteni az orosz függőségét. Thomas de Waal, a Carnegie Europe szakértője az Origónak arról beszélt, hogyan rendeződhet át a Dél-Kaukázus erőviszonya, és miért veszíthet jelentőségéből a Kreml egykori befolyási övezete.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/42. heti, pénteki nyerőszámait.
A nőknél a mieink közül csupán Pásztor Flóra jutott be a legjobb 32 közé, ott aztán ő is kikapott.
A rendőrség három percen belül kiért az iskolához, a támadó addigra meghalt.
És mire jut Lannert Judit a saját habitusával élete szerepében? The post 24/7: Ezt üzente Bajnai Gordon a feleségemnek a Magyar-kormányról first appeared on 24.hu.
Donald Trump két nappal a Graham-törvény hatályba lépése előtt döntött.
A kőkemény belépő után azonnal villant a piros lap.
A Bioshock Together nevű modnak köszönhetően végre nem muszáj egyedül szembenéznünk Rapture borzalmaival.
A miniszterelnök szerint az amerikai elnök olyan megállapodást köt, amilyet akar, de nem lenne logikus, ha nem kapnánk meghosszabbított mentességet az orosz kőolajra vonatkozó szankciók alól.
A Ferencváros duplázója, Kristoffer Zachariassen bekerült az Európa Liga második fordulójából összeállított álomcsapatba.
Szerintük nem az elektromos autó az egyetlen megoldás a kibocsátás csökkentésére.
Most kiderül, hogy a magyar közélet-e a kedvenc true crime podcasted.
Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.
A két főszereplő a forgatásról és az érzelmes búcsúról mesélt.
Több mint 600 millió forintnyi közpénz felhasználását kérdőjelezik meg a 2026-os országgyűlési választást megelőző időszakból, miután a családpolitikai programok keretében szervezett szerencsi rendezvények miatt feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen – számolt be a fejleményekről egy Facebook-videóban Dr. Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter.
Érdemes indulás előtt tájékozódni.
Katie Zacharia kedden megtartotta első sajtótájékoztatóját, pénteken felmondott. Hét közben maga az elnök küldött neki selyemzsinórt. The post Öt napot sem bírt ki posztján Trump új sajtószóvivője first appeared on 24.hu.
A vártnál lassabban élénkül a gazdaság.
A jobboldali közösség meghatározó szereplői gyűlnek össze a hétvégén Lakiteleken.
A választások előtt alig két hónap alatt több mint 600 millió forint ment el szerencsi rendezvényekre a Családbarát Magyarország programsorozat keretében.
Karbantartás miatt több vonat rövidebb útvonalon jár a ezen vonalon a hétvégén.