Szabó Andrea az ügynökaktákról: Az a legrosszabb forgatókönyv, ami szerdán elkezdődött
A szociológus arra utalt ezzel, hogy „embereket valamiért, valamilyen szempont szerint kitesznek az asztalra, rájuk mutatnak, és bűnbakokat képeznek belőlük”.
A szociológus arra utalt ezzel, hogy „embereket valamiért, valamilyen szempont szerint kitesznek az asztalra, rájuk mutatnak, és bűnbakokat képeznek belőlük”.
Novemberben a finn F/A–18-asok egy lezárt főútszakaszt is használnak. A gyakorlat azt mutatja meg, hogyan tarthatja harcban egy légierő a vadászgépeit, ha rakétacsapás éri a repülőtereit.
A Piazzale dello Sport hat évvel előzte meg a Milan és az Inter jelenlegi otthonát.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi rektorának neve is szerepel az aktákban.
Megszólalt a levéltár vezetője.
Decemberben mutatkozhat be a Nothing első AI-eszköze, aminek fejlesztésére komoly energiát fordított a vállalat.
Most bárki Hankó Balázs börtönfodrásza lehet egy videójátékban. A Csak a végét! tíz frizurán keresztül teszi próbára a játékost.
Koita két szempontból is történelmet írt, az egyikről lemondtak volna Athénban.
Létezik az MI-nél egy egyszerűbb, olcsóbb és kipróbáltabb technológia, amit a hazai középvállalatok eddig a magas licencdíjak miatt alig tudtak kihasználni – ám ez most megváltozni látszik.
A spanyol önkormányzati dolgozó szerint csak az üzemanyagköltségét szerette volna megtéríteni. A bíróság másként látta a dolgot.
Korábban már javított iOS- és Android-hibákat használtak ki egy mobilos támadási kampányban, amely fertőzött vagy lemásolt weboldalakon keresztül próbált adatokat szerezni a látogatók készülékeiről. Az ügy külön aktualitását adja, hogy nemrég európai hűtőrendszereknél is régi, ismert biztonsági hiányosságokat használtak ki a támadók, a nyomok pedig ott is orosz kötődésű csoportokra utaltak. A kutatók szerint a mosta…
Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a h…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
2005-ben játékosként lépett pályára a San Siróban.
A Tarkov alkotója az űrbe viszi a zsákmányféltést. Jókora gameplay-bemutatót kapott a Fragmentary Order, és egyáltalán nem néz ki rosszul!
„Az Arsenal az ehhez hasonló meccseket simán lezárja.”
Dühösek az emberek, amikor az áramszámlájukon azt látják, milyen sokat kell fizetniük rendszerhasználati díj címén. Miért van ez így, illetve mit lehet tenni az ügyben? The post El lehet-e törölni a rendszerhasználati díjakat? first appeared on 24.hu.
A havi autóbehozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog.
Lezsák Sándor neve miatt robbant ki az újabb ügynökakta-botrány.
Szerződések, megrendelések, adatok rögzítése helyett a magasabb hozzáadott értékű és érdekesebb feladatokra tudnak a vállalatok kollégái koncentrálni.
December 31-én Budapestre érkezik a világhírű Frank Sinatra & Friends Live Sow – A tökéletes karácsonyi ajándék.
Szövegből és állóképekből is rövid animációt készíthetünk.
A gyanúsítottak kábítószergyorstesztje pozitív eredményt mutatott.
Már az első napján csaknem 800 ezer felhasználója volt a nyitottaktak.hu oldalnak, amit 5,7 milliószor kattintottak le – megelőzve ezzel a legnagyobb hírportálokat is.
Szögek és csavarok is voltak az édességekben.
A Gasztvitál-cégcsoport által üzemeltetett konyha egyes részeiben nem lehet dolgozni, amíg nem igazolják a hibák és hiányosságok javítását, pótlását.
Mindössze 13 év a biológiai életkora – különleges eredményt ért el a pécsi fiatalember.
A volt miniszter „tömegszórakoztatásnak″ tartja az ügynökakták ilyen formában történő nyilvánosságra hozatalát.
Megnéztük, mi jellemzi az európai demonstrációk szimbolikáját és kultúráját.
A színész több korábbi filmben is oroszlánbőrbe bújt, szóval ő tényleg szakértő a témában.
Megvan a sorozat első mauritániai gólszerzője, Bellingham Guti nyomdokába lépett.
A szolnoki és székesfehérvári színház korábbi igazgatójának neve is szerepel a most nyilvánosságra hozott állambiztonsági dokumentumokban. Ahogy elmondta, ittas vezetéssel kapcsolatban próbálták őt beszervezni, de nemet mondott.
Orosz csapás ért egy logisztikai létesítményt a Kijev régióban lévő Szofijivszka Borscsahivkában; egy férfi megsérült, és nagy tűz keletkezett, amelyet sürgősségi egységek oltanak, miután éjjel 128 drónt és két rakétát vetettek be.
Egyre több óvoda és iskola tesz aktívan a környezetvédelemért, kreatív és példaértékű kezdeményezésekkel népszerűsítve a fenntartható életmódot.
A gyanú szerint lőszereket és fegyverekhez való eszközöket csempésztek Kalinyingrádba.