Átlagos futballmeccsnek indult, aztán jött egy tömegverekedés, kiállítottak 51 játékost és megdőlt a világcsúcs
Hordágyak és székek is repültek.
Hordágyak és székek is repültek.
Huszonkét évvel az első film bemutatója után visszatér a mozikba a világ egyik leggátlástalanabb fegyverkereskedője. Nicolas Cage ezúttal a fiát alakító Bill Skarsgårddal kerül összetűzésbe, és az első előzetes alapján a családi konfliktust nem éppen békés beszélgetésekkel tervezik rendezni.
Papíron egy hotelszobának nem bonyolult műfaj: kényelmes ágy, sötétíthető szoba, néhány csendes óra, és máris adott minden a megfelelő pihenésre. A tapasztalatok azonban gyakran ennek épp az ellenkezőjét mutatják. Megesik, hogy útközben nehezebben alszunk el, többször felébredünk, és reggel kevésbé érezzük magukat kipihentnek.
A 20 esztendős Lichy Kristóf már szeptemberben a spanyol ötödosztályban szereplő Siello FC-hez került Diósgyőrből, de a tervek szerint egyelőre a klub második csapatában szerepelhet.
Már a 160 ezres határ felé tart a használtautó-import.
A levéltár bocsánatot kér.
A versenyző pár nappal halála előtt töltötte be 80. életévét.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával.
Olyan sebezhetőséget is megszüntet a Google novemberi frissítése, amelynek kihasználásához semmilyen felhasználói művelet nem szükséges. Megmutatjuk, mit érdemes ellenőrizni a telefonon.
A két autoriter kormányfő urambátyám-kapitalizmust épített ki az országában a saját hatalma megszilárdításáért, de közben képtelenek voltak kezelni a hétköznapi emberek megélhetési problémáit. Az urnáknál aztán szembe is jött a valóság.
A támadók megemelték a hőmérsékletet.
Ukrajnából érkezett Budapestre két nő, hogy személyesen vegyék át a nőtől a megtakarítását, azután, hogy már átutaltattak vele hétmillió forintot. The post Újabb milliókat akartak kicsalni egy nőtől, de a pénz helyett már a rendőrök várták őket first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Mindössze azt írták, informatikai hiba történt.
Nem nyújtja be pályázatát Ruszkai Nóra a közmédia vezérigazgatói pozíciójára, miután a Független Közmédia Testület állásfoglalása szerint az Országgyűlés Hivatalánál korábban betöltött kommunikációs vezetői munkaköre összeférhetetlen a tisztség betöltésével.
A csütörtöki élő fociközvetítések a hazai sportcsatornák kínálatában.
Ne edd meg, ha ilyet vettél!
Döbbenetes fordulat következette be a csak tegnap nyilvánosságra hozott ügynöklista kapcsán. Csütörtök reggel ugyanis rendkívüli közleményt adott ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) a közösségi oldalán.
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a Négyszemközt Andor Évával című podcastben a színház jelenlegi helyzetéről és saját megéléseiről is beszélt.
Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növeked…
Az MDF-alapító valóban nem ügynök, hanem ellenkezőleg, megfigyelt volt, ahogyan ő maga is állította.
Idén több mint 800 millió dollárral csökkentette a külső tanácsadókra és alvállalkozókra fordított kiadásait a UBS. A svájci nagybank azért tudta visszafogni a költségeit, mert már a végéhez közeledik a Credit Suisse integrációja, miközben a pénzintézet több ezer munkahelyet is megszüntetett a hatékonyság növelése érdekében, ebből csak idén 5500-at - írta meg a Financial Times.
Willi Orbán épphogy lemaradt Erling Haalandról a sorsdöntő pillanatban.
Szerbiában egyre többen követelik a titkosszolgálat működésének kivizsgálását, vezetőinek felelősségre vonását és az ügynökség átfogó átalakítását.
Nyugodt, csendes hobbiról derült ki, hogy fejleszti a memóriát, és a figyelmet is segít fókuszálni. Egy friss kutatás szerint ugyanis a rendszeres madármegfigyelés ilyen hatással van az agyműködésre.
A piskótát csokiöntettel nem lehet megunni.
A demokraták átvették az amerikai Kongresszus irányítását, jelezve Trump elutasítását. Európában francia vérbankot és bolti hűtőket érő hekkertámadások keltettek félelmet az új hibrid háborús frontra.
Bár a mesterséges intelligencia modelljei is figyelmeztetnek arra, hogy a tanácsaik nem helyettesítik az orvosi vizsgálatokat, az orvosok utasításait, az átlagemberek sokszor figyelmen kívül hagyják ezt, és vakon bíznak az AI szavaiban. Holott több eset is mutatta már, hogy nem véletlen a figyelmeztetés.
Egy EU-lista, aminek az élén vagyunk: egyetlen más országban sem szeretnék ilyen sokan, hogy közös uniós pénzből valósuljon meg az energetikai átállás.
A megkérdezettek úgy látják, hogy a problémák újbóli kialakulását lényegesen könnyebb megelőzni, mint később felszámolni.
Sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitá…
Az Európai Unió statisztikai hivatala által megjelentetett „Európa demográfiája – 2026-os kiadás” című interaktív kiadvány egy helyen gyújti össze az EU népességére vonatkozó legfontosabb adatokat. Az Eurostat számaiból szemezgettünk és meglehetősen drámai folyamatokra bukkantunk.
Milyen rejtett árat kell fizetnünk a szúnyogok elleni harcban? A magyar kutatók eredményei sokakat meglephetnek.
Az ügynökakták megnyitása mellett a demokrácia új tisztségviselői is segíthetnek az egykori diktatúra és a két évtizeddel bukása után kiépült autokrácia romjainak eltakarításában, az új büdzsével pedig Magyarország végre elindulhat az eurózóna felé. Ez a Fülszöveg, az e heti HVG ajánlója.
Nincs modern kori előzménye egy hasonló csúcstalálkozónak.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · Papp László Sportaréna