Elismerte a Goncourt-díjas francia író, hogy AI-t használt a díjazott regényéhez
Három helyen használt mesterséges intelligenciát, mint mondta, azért, hogy játsszon az olvasóval, illetve bolondot csináljon a ChatGPT-ből.
Három helyen használt mesterséges intelligenciát, mint mondta, azért, hogy játsszon az olvasóval, illetve bolondot csináljon a ChatGPT-ből.
A szokásos kárenyhítő juttatás mellett további, vissza nem térítendő kiegészítő támogatáshoz is hozzájuthatnak a hazai gazdálkodók – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Magyarország Kormánya.
Magyar Péter bohóckodásnak nevezte a mi hazánkos Apáti István kezdeményezését.
Vizsgálják, hogy az elmúlt fél évben milyen változások mentek végbe.
A jogbiztonság hiányát is sérelmezik a hitelezők.
Mobilházba rejtett akciókamera: az ötlet jó, na de a megvalósítás?
56 éves lett Ethan Hawke.
A leggyakrabban tájakról, helyekről, mesterségekről és növényekről kapták az ügynökök a fedőneveiket, a hálózati személyek nagy részét már a rendszerváltást megelőzően kizárták.
Ígéret és intézményváltás: ezért tüntettek az NKE hallgatói.
Most féljünk, avagy „bezúzták a piacokat”?
Szoboszlai Dominikék vasárnap a Crystal Palace otthonába látogatnak a Premier League-ben.
Az egészségügy 510 milliárd forintos többletforrásából csaknem 192 milliárd forint jut a szakdolgozói bérrendezésre. The post Így emelkedik az egészségügyi dolgozók bére jövőre: kiderültek a részletek appeared first on Forbes.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint lakossági bejelentés után tartottak ellenőrzést a Volta Energy Solutions Hungary Kft. telephelyén, ahol közvetlenül fenyegető környezeti veszélyt állapítottak meg.
Negyedszerre is az Alkotmánybírósághoz fordultak a bankok a 2022 óta élő jelzáloghiteles kamatstop ügyében. A taláros testület még nem hozott döntést az ügyben, pedig az első ilyen beadványt 2025 májusában adták be a hitelintézetek.
Az eleganciát tűzi zászlajára az a kínai SUV, amely hamarosan már Magyarországon is megkezdheti hódítását. Itt a Lepas L6, amit már vezettünk is.
November 7-én, szombaton ismét megtelik élettel a szombathelyi Vasi Skanzen: érkezik a hagyományos Szent Márton-napi országos nagyvásár. Hozzuk is a programokat!
Kim Lane Scheppele vonta le a félidős választások tanulságait a New York Timesnak.
Hétfőtől újabb útfelújítási munkálatok kezdődnek.
Fogorvos, szemüveg, gyógyszerek – kiadások, amelyek sokszor váratlanul jelentkeznek, és könnyen megterhelhetik a családi kasszát. Mutatjuk a lehetséges megoldást!
A magyar irodalom egyik legeredetibb alkotója volt Karinthy Frigyes, akinek művei több mint egy évszázad elteltével is az olvasott magyar klasszikusok közé tartoznak.
A spanyolok nem kérnek Sánchez migrációbarát álláspontjából, ám a szociális intézkedéseit és az USA-tól való távolságtartását támogatják, ezt pedig a hatalomba készülő jobboldal sem hagyhatja figyelmen kívül. The post „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt first appeared on 24.hu.
Egyre nagyobb ellenállásba ütközik a mesterséges intelligencia térnyerése Európában.
A Magyar Tudományos Akadémia vízhasználatokról szóló előadásain jól kirajzolódott, hogy a felszíni és a felszín alatti vizeink is bajban vannak, és nagy légköri folyamatok is a szárazodást erősítették fel.
Bombafenyegetések miatt vadászgépeket riasztottak Európában.
A Ferencváros tíz győzelmet aratott a 2026/2027-es idény eddigi európai kupamérkőzésein, ezzel pedig több szomszédos ország teljes klubfutballját is megelőzi. A zöld-fehérek sikerei a magyar összesítésben is meghatározóak: a Football Meets Data friss rangsorában Magyarország 12 győzelemmel a 12. helyen áll.
Lesz mivel elütni az időt hétvégén.
Előrelépés történhet hamarosan az Irán és Egyesült Államok közti béketárgyalásokban, Teherán újonnan nyitottnak mutatkozik arra is, hogy engedjen a nukleáris programmal kapcsolatossan - írta meg a Times of Israel.
Igaz, később elismerte, hogy erről csak az oroszokkal tárgyalt, az ukrán féllel nem.
Tüntetők november 6-án behatoltak egy Amszterdamban épülő, a Microsoftnak szánt adatközpont építkezésére, darukra másztak, és zászlókat feszítettek ki, amelyek a mesterséges intelligenciát és a cég állítólagos gázai háborús szerepét bírálták.
Magyar Péter indulatos Facebook-bejegyése kapcsán beszélt híradónknak Deák Dániel politikai elemző.
A Doktor24 megállapodást kötött a Dimenzió-MED egészségügyi szolgáltatási tevékenységének 2026. október végétől történő fokozatos átvételéről. A tranzakcióval tovább bővül a Doktor24 országos ellátórendszere és vállalati ügyfélköre: a Dimenzió-MED által évente ellátott közel 10.000 ügyfél a jövőben a Doktor24 szélesebb szakorvosi, diagnosztikai és műtéti hátteréhez is hozzáférhet a korábban megszokott kommunikációs…
Díjat kapott a ROAR című mesterséges intelligenciával készült magyar kisfilm.
A Republikon októberi felmérése szerint stabilak maradtak a pártpreferenciák: a Tisza Párt 54, a Fidesz-KDNP 22 százalékon áll a teljes népesség körében. The post Republikon: Maradt a 32 pontos Tisza-előny first appeared on 24.hu.
Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
A Samsung abszolút piacvezető jelenleg a memóriagyártók piacán, de a második helyre is egy dél-koreai cég került fel.